Lánczi Tamás: új pályára állt a magyar gazdaság

Top 200
A Figyelő Top200 gáláján Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője arról beszélt, hogy Magyarország már régiós szinten is érezhető gazdasági fejlődést tudhat maga mögött.

Vélhetően a magyar nyelv legnehezebben kiejthető mondata valahogy úgy hangzik, hogy „jól mennek a dolgok, sikeresek vagyunk” – kezdte beszédét Lánczi Tamás, lapunk főszerkesztője. „A dolog ugyanis úgy áll, hogy nehezen becsüljük meg és adunk hangot a sikereinknek, pedig az elmúlt években a magyar gazdaságban olyan történt, amit még soha. Nem volt ugyanis olyan hat egymást követő esztendő, amikor egyszerre lett volna a magyar gazdaság növekvő, az államadósság pedig csökkenő pályán.

Sőt nem volt olyan időszak az elmúlt negyven évben, amikor a magyar gazdaság egészséges szerkezetben tudott volna növekedni hat esztendőn keresztül – folytatta Lánczi Tamás. „Ha valaki a 70-es évek végén állt be a munkaerőpiacra, akkor azt tapasztalta, hogy a fellendülést egy-két éven belül törvényszerűen hanyatlás követi. Nem csoda, hogy a saját szemünknek sem hiszünk, és vonakodunk bevallani, hogy kitörtünk az ördögi körből. Hét-nyolc éve nehéz volt elképzelni, hogy ilyen eredményeket tudhatunk magunk mögött: 4-5%-os gazdasági növekedés, 2% alatti költségvetési hiány, tartósan csökkenő államadósság, második legalacsonyabb uniós munkanélküliségi mutató, óriási exporttöbblet. Kijelenthetjük, hogy új pályára állt a magyar gazdaság" – fogalmazott Lánczi Tamás az elért eredmények tükrében.
 
„Ugyanakkor sikeres ország nem létezhet sikeres vállalatok nélkül. Ha megnézzük a tavalyi évet, amelyről a Top200 kiadványunk is szól, akkor kiderül, hogy a magyar nagyvállalatok is rendkívüli évet zártak: 15%.kal nőtt a forgalmuk, mintegy 10%-kal nőtt a nyereségük, a beruházásuk volumene pedig minden korábbinál magasabb szintre emelkedett" – hangsúlyozta Lánczi Tamás.
 
Az erősödő magyar gazdaságnak és politikai stabilitásnak köszönhetően lehetőségünk nyílik a közép, illetve hosszú távú problémákkal is foglalkozni – fejtette ki a Figyelő főszerkesztője, hozzátéve: a politikai szövetség mellett ideje egy gazdasági szövetséget is létrehozni Közép-Európában.
 
A számok alapján világos, hogy a régióban Magyarország vált a gazdaság motorjává, itt tapasztalható a legdinamikusabb gazdasági fejlődés. „Ugyanakkor ha azt a kérdést tesszük fel, hogy létezik-e egy versenyképes, közép-európai gazdasági régió, akkor bizonytalanok vagyunk a válaszban. Az viszont bizonyos, hogy ennek a létrehozandó gazdasági együtműködésnek az alapja a visegrádi együttműködés lehet" – hangsúlyozta Lánczi Tamás.
 
„A magyar gazdaság versenyképességének növelését szem előtt tartva elengedhetetlen, hogy a nemzetközi vállalatok mellett a nagy magyar cégek is tovább erősödjenek, illetve elkezdjenek terjeszkedni a térségben. Ezzel kapcsolatban megindultak már a bíztató folyamatok, azonban ennek a munkának még csak az elején vagyunk. A most díjazandó magyar cégek ebben a fejlődésben kiemelt szerepet játszanak, mindegyikükre igen büszkék lehetünk, hiszen amellett, hogy hozzájárulnak a magyar gazdaság erősödéséhez, már közép-európai dimenzióban is mérhető teljesítményt képesek felmutatni, terjeszkednek a régióban” – húzta alá.
 
„Meggyőződésünk, hogy ezek a cégek megérdemlik az elismerést, hiszen amellett, hogy komoly felelősséget, sőt gyakran hatalmas kockázatokat vállalnak, nélkülük nincsen gazdaság, nincsen versenyképesség és nincsen sikeres jövő. Örüljünk együtt ezeknek a cégeknek a sikerében” – zárta beszédét a Figyelő főszerkesztője.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink