Általában a tranzakciós illetékre és a banki különadóra „fogják” a pénzintézetek vezetői, hogy miért is olyan drága a bankolás hazánkban. A hivatalos verzió szerint azért, mert a megnövekedett költségeket át kell hárítani ránk, ügyfelekre. Ugyanakkor a számlanyitástól kezdve az átutaláson keresztül a készpénzfelvételig bezárólag oly mértékben eltér az árazás a pénzügyi szolgáltatások esetében, hogy Ausztriában vagy éppen Szlovákiában már kifejezetten díjnyertesnek érezhetjük magunkat egy-egy tranzakció után – a magyarországi viszonyokhoz képest. A képlet látszólag egyszerű: a kormány ne tegyen hatalmas terheket a bankok nyakába, a pénzintézetek pedig folytassanak erőteljes versenyt kedvező díjaikkal az ügyfelekért.
De csak és kizárólag a megnövekedett banki terhek miatt fizetünk mi, ügyfelek többet? Aligha.
Elővettünk egy „régi”, az uniós csatlakozást megelőzően, 2004 februárjában készült tudósítást a Nemzetközi Bankárképző Központ konferenciájáról. Ebből kiderül, hogy évente mintegy 50-60 milliárd forinttal – akkori árfolyamon (!) – fizetnek többet a bankok lakossági ügyfelei a pénzintézetek szolgáltatásaiért, mint ha ugyanezeket az Európai Unióban vásárolták volna, s kutatók szerint a helyzet a csatlakozás után sem változik. Pontosabban: változott.
Mi is áll a háttérben? A bankok igazán csak a vállalati ügyfelekért versenyeznek Magyarországon: ezen a részpiacon a betéti és a hitelkamatok közötti különbség kisebb, mint az uniós országokban, más azonban a helyzet a lakossági piacon: itt a kamatkülönbözet hosszú időn keresztül kétszerese volt az átlagos
európai, konkrétabban nyugat-európai értéknek. S hiába csökkent az általános kamatszint – a Magyar Nemzeti Bank irányadó rátájának mérséklése révén –, valamint hiába javultak a hazai gazdaság más pénzügyi mutatói, a magyar bankpiacon továbbra sincs elégséges árverseny. Persze magyarázhatnánk a kialakult helyzetet a háztartások árérzéketlenségével is, azonban itt elsősorban szabályozási és üzletpolitikai kérdésről van szó.
Előbbi kapcsán jó hír, hogy az MNB a drága bankolás megszüntetése érdekében fogyasztóbarát címkézésű hitelek bevezetését kezdeményezte, amelyektől a hatóság összehasonlíthatóságot vár, a bankváltás költségének a csökkenését s nagyobb működési hatékonyságot. Hamarosan jönnek ezek a minősítésű termékek, amelyektől a jegybank nagy átalakulást remél.
Miközben az intézkedésre nagy szükség van, a viszonyok gyökeres megváltoztatásához maguknak a bankoknak is módosítaniuk kell üzletpolitikájukon. Mindent kifejez az a statisztika, hogy míg Magyarországon százezerszámra (!) szűntek meg a bankszámlák az elmúlt években, addig több tízezren létesítettek már osztrák vagy szlovák pénzintézetekben – természetesen a határ túloldalán – banki kapcsolatot. Persze a jelenségre rá lehet fogni a „politikai bizonytalanságot”, csakhogy uniós tagállamban ez teljesen értelmetlen dolog.
Mindenesetre a jövő – és a piac – hamarosan eldönti, hogy az olcsó bankolás kiváltsága hozzánk is begyűrűzik-e, avagy a Lajtán túlra mehetünk intézni pénzügyeinket. 
