Ha már unják a győzelmi jelentéseket a makrogazdasági mutatók javulásáról, hiszen abból – pestiesen szólva – „nem élünk meg”, vegyünk egy nagyon is „gyakorlatias” hírt alapul kezdésnek.
Nettó 200 ezer forintos kezdő fizetéssel toboroz buszvezetőket a BKV – tudjuk, ez még nem a Kánaán, de már rég nem a világvége. Márpedig a munkaerőhiány és a fizetések látványos növekedése – egy év alatt mintegy 13 százalékos a bővülés ezen a téren – sejteti, hogy nincs teljesen krízis az országban. Hiszen már nem lehet úgy bemenni egy üzletbe vagy étterembe, hogy a kirakatba ragasztatott papírcetlin ne keresnének dolgozót.
Sokaknak persze fáj, hogy kezd megdőlni az a teória, miszerint rosszak a magyar bérek, alig lehet belőlük megélni, sok százezren a Lajtán túlra kényszerülnek menni, mert az állam még adók címén a jövedelmünk másik felét beszedi. Hiába az alacsony szja-kulcs, ha magas a fizetendő járulékok szintje.
Úgyhogy jogos a kérdés: vajon a mostani béremelési hullám megoldja-e a problémákat?
Nos, az a „kiábrándító” válasz, hogy a bérdinamika tartósnak tűnik. S nem azért, mert a kormány egy hosszú hajrát nyitott az ügyben a 2018-as választásokig. Azt pedig aligha helyteleníti bárki is, hogy az idén az egészségügyben és az oktatásban dolgozók kapják a legnagyobb állami béremelést.
Ugyanakkor a valóság piaci alapú. Piaci presszió tornázza ugyanis föl a versenyszférában alkalmazottak jövedelmét, valamint ez a nyomás hozta tető alá a kormány és a szociális partnerek hatéves megállapodását is, közben a közszférában dolgozók és a szakképzettek mellett a minimálbéresek is jól járnak.
Havi kétszáz fixszel – miként azt a régi nóta tartja – az ember már könnyen viccel, különösen akkor, ha a családban van még másik kereső fél, esetleg több is. Amennyiben pedig egy pillantást vetünk a friss statisztikára, kiderül, hogy a bruttó átlagkereset mintegy 300 ezer forint, ami nettóban a „hivatkozott” 200 ezer, kedvezményekkel együtt pedig több is. Nem pusztán a közszférában javul a helyzet, hanem a versenyszféra is folyamatosan emel.
Tudjuk, erre is megvan a „magyarázat”: hiába a béremelés, ha versenyképtelen a gazdaság. Persze készült erre is állami intézkedéscsomag, méghozzá a reálszféra képviselőinek a javaslatait építette bele a Nemzetgazdasági Minisztérium a nemrég ismertetett első csomagjába.
Őszintén be kell azonban ismerni, hogy sajnos még nem nyugat-európai a munkánk, és ennek megfelelően nem nyugat-európaiak a fizetéseink. Magyarán nem termelünk elég jól, ehhez tudniillik a magasabb hozzáadott értékű munkát kellene favorizálni.
Ám a magyarországi bérek esetében a felzárkózás tetten érhető. Persze tennivaló még bőséggel akad, hiszen az ország hátrányosabb helyzetű régióiban másképpen fest a munkaerő- és a bérstatisztika, továbbá a munkaadói trükközésekkel is kezdeni kellene valamit.
Az idevonatkozó közgazdasági dogma szerint ahhoz, hogy közelítsük a nyugati fizetéseket, növelni kell a termelékenységet és a hatékonyságot is. Ahhoz, hogy valaki eldobja Londonban a mosogatószivacsot, tartós gazdasági gyarapodásra van szükség: arra, hogy éveken át az uniós növekedési átlag felett teljesítsen a magyar gazdaság.
Erre a pályára álltunk.
