Ha egy üzlet beindul

Szerintem
Kilenc hónappal az országgyűlési választások után még mindig nem született meg a Momentum végleges elszámolása a kampánypénzekről. Pedig nem tűnik túl bonyolultnak a feladat: 500 millió forintot kapsz, 500 millió forinttal elszámolsz. 

Időben. Ha ez nem így történik, az már önmagában gyanús. Akaratlanul is felmerül az emberben: vajon mit titkolnak?

Aztán jönnek a furcsa egybeesések. Áder János 2018. január 11-én írta ki az országgyűlési választásokat, előtte egy nappal pedig Cseh Katalin Momentum-alelnök családi vállalkozása, amelyet öt évig vezetett, új ügyvezetői kézbe került. A nyomdaipari vállalkozás nevét ugyan nem lehet megtalálni a számlákon, de más vállalkozások nevét sem, ugyanis azt a Momentum gondosan kitakarta. Mindenesetre furcsa egybeesés az is, hogy éppen hirdetésekről hozott annyi számlát a Momentum, hogy ki lehetne vele plakátolni az országot.

És ami talán még izgalmasabb, hogy a kampánypénzek felhasználásának kezdete előtt két héttel néhány momentumos közös vállalkozást indított. Ennél átlátszóbb talán csak az lett volna, ha Momentum Zrt. néven indítják el a vállalkozást. Persze ez nem jelenti azt, hogy a párt egyes tagjai ne egyfajta üzleti vállalkozásként tekintenének a politikai szervezetre. Legalábbis erre lehet következtetni a legújabb ügyből, ami körbelengi a pártot.

Nem a Momentum volt az egyetlen, ahol gondok akadtak a számlákkal. Gond volt a Párbeszédnél és a DK-nál is, de utóbbinak sajnálatos módon leégett a székháza, a Kétfarkú Kutya Párt pedig már az elején közölte, hogy alternatív módon fogják elkölteni a közpénzt. Ebben legalább nem volt ügyeskedés.

A Momentum színrelépésekor újszerű ártatlanságával igyekezett betörni a politikába, szembehelyezte magát a „régi, 20. századi” pártokkal, amelyek állításuk szerint korruptak és nem megfelelően bánnak a közpénzzel. A momentumosoknak talán még jobban kéne figyelniük, hogy fenntartsák a becsületesség látszatát. Az ártatlanság kora nem tartott sokáig. Pont akkor ért véget, amikor az első közpénzforintok megérkeztek a párt számlájára. 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink