A friss közvélemény-kutatások szerint a németek többsége az új választást favorizálná, ám annak nagyjából ugyanolyan eredménye lenne, mint két hónapja. A találgatások már el is indultak; egyre többen és hangosabban követelik Angela Merkel CDU-elnök és kancellár, illetve Horst Seehofer CSU-elnök és bajor tartományi miniszterelnök távozását. Ők ketten egyeztek meg a mostani Jamaica-tárgyalások hivatalos végét okozó migránslétszámkorlátról, amely szerint innentől már „csak” évi kétszázezer bevándorlót engedtek volna Németországba.
A helyzet azonban sokat változott. Immáron Ausztriában is olyan pártok nyertek, amelyek a Soros-terv országukra eső részét felmondták, és az osztrákoknak szánt évi 17 500 betelepülő helyett szintén a visegrádiak „nulla migráns” politikáját képviselik. Erről a németek is értesültek; a közösségi kommentek alapján többségük már nem az évi egymillió vagy kétszázezer (plusz családtagok) között választana, hanem az ISIS utolsó szíriai és iraki fellegvárainak a felszámolása után már nem fogadna be további migránsokat, és elkezdené a már Európában lévők hazatelepítését.
Merkel nem csak ebben a kérdésben vált politikai ballaszttá. Miután saját pártjában minden potenciális riválisát partvonalra tolta, a CDU-n belül nincsen személyi alternatívája. Most ez üt vissza, hiszen egy népszerűtlenné váló Merkel már nem a stabilitás, hanem a stagnálás és a lecsúszás szimbólumává vált. Wagneri operahősként megy előre a maga útján, amely idestova már harmadik éve nem egyezik a németek többségének akaratával. Ők a görögöket már rég kitették volna az eurózónából, és a 2015. őszi euforikus képek után pár héttel ismét lezárták volna a határokat.
Most döbbennek rá arra, hogy saját politikai elitjük a német Európa-projektet az átlag német költségére mentené meg, újabb terheket raknának a vállukra. Macron francia elnök az eurózóna adósságban úszó déli perifériájának a vezetőjeként nagyon várta Merkel új kormányát, amelynek de-cember közepén körvonalaznia kellett volna a mag-Európára vonatkozó terveket, amelyeket az Élysée-szerződés aláírásának 55. évfordulóján, jövő január 22-én kellett volna szentesíteni.
Az elhúzódó berlini kormányalakítással vagy akár egy új választással ennek a mag-Európának a megvalósítása is tovább csúszik, amit a recsegő-ropogó spanyol nyugdíjrendszer, francia államadósság és olasz bankrendszer nem nagyon bír szuflával. Mivel az EKB eszközei lassan kimerülnek és a mag-Európa is egyre távolabb kerül, a ClubMednek is nevezett déli adósságzóna leginkább a saját erőforrásaira és népszerűtlen strukturális reformokra számíthat.
Nekünk, magyaroknak és a V4-országoknak politikailag jól jön a német káosz. Berlinben a Soros-tervet és az Európai Egyesült Államokat támogató pártok egyre népszerűtlenebbek, míg a migrációt ellenzők erősödnek. A Jamaica-tárgyalásokat felrúgó és ezért népszerűség-növekedésre számító szabadelvű FDP ráadásul ellenzi a francia mag-Európa tervet, amely „visszacsinálná” az EU 2004-es keleti bővítését és sutba dobná a felelős költségvetési politikát. Az öreg kontinens lassabban száguld a szakadék felé.
