Európa sorsa Berlinben dől el

Szerintem
Keddi lapzártánkkor javában tanácskozott Helsinkiben az Európai Néppárt (EPP). A legfontosabb kérdésben egyetértés mutatkozott: a szervezethez tartozó nyolc tagország kormányfői közül hét beállt Manfred Weber mögé. Köztük van Orbán Viktor magyar miniszterelnök is. Így Weber lehet az EPP csúcsjelöltje a jövő tavaszi európai parlamenti választásokon. Ebből azonban egyáltalán nem következik az, még az EPP pártjainak a győzelme esetén sem, hogy ő lesz az Európai Bizottság következő elnöke.

A kérdést az dönti majd el, hogy Berlinben miként alakul a politikai helyzet. Angela Merkel német kancellár bejelentette, hogy visszavonul a CDU pártelnöki pozíciójából, azonban a kancellári tisztséget megtartja 2021-ig, mandátuma lejártáig. A CDU és testvérpártja, a bajor CSU a legnagyobb súlyú pártok közé tartozik az EPP-ben. A két alakulat jelenleg együtt kormányoz a szociáldemokratákkal (SPD). A nagy nehezen össztákolt koalíciót azonban folyamatos feszültségek húzzák szét, hisz mindhárman vesztenek a népszerűségükből. Ez jól látszott az elmúlt két tartományi választáson is. 

A német belpolitika furcsa, paradox helyzetbe került. A dolgok irányítása egy olyan párt kezében van, amelynek gyorsan és folyamatosan csökken a közkedveltsége – ez az SPD. Egy pártnak ebben a helyzetben vészreakciókat kell adnia. Olyan politikai gesztusokat szükséges tennie, amelyek legalább fékezni képesek a szavazók elvesztését. 

Jelenleg két választásuk van: kilépnek a koalícióból vagy bent maradnak. Ha bent maradnak, akkor arra számíthatnak, hogy a Merkel utódlása körüli hatalmi harcok felőrlik a CDU-t, ezért az ő politikai súlyuk átmenetileg felértékelődhet. Így viszont a választóik további elpártolásával kell majd szembesülniük, hiszen azt látják a szavazók, hogy bármit megtesznek a hatalomban maradásért, de határozott politikai tettekre nem képesek.

Így logikusabb lenne, ha kilépnének. Egy ilyen gesztussal visszatérhetnének a klasszikus baloldali politizáláshoz, főleg, ha a megroggyanó CDU kivonul a térfelükről és visszatér klasszikus jobboldali értékeihez. Az SPD távozásával azonban végzetesen tönkremenne a nagykoalíció, akár előre hozott választásokra is sor kerülhet. Ha Merkel szembenéz a politikai realitással, még ez előtt lemond. Utána viszont mindenképp távoznia kell. Egy új német kancellárnak azonban egyáltalán nem biztos, hogy szimpatikus lesz Manfred Weber, vagy ha igen, lehet, hogy olyan politikai alkukat kell kötnie hatalma bebiztosítása érdekében, hogy dobni lesz kénytelen a most csúcsjelölti pozícióba emelt, amúgy CSU-s politikust. Berlinben tehát jó darabig csak a bizonytalanság lesz a biztos, s ez egész Európában érezteti majd a hatását.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink