Ellenzékváltó hangulat

Szerintem
Gyurcsány Ferenc, miután Botka László megbuktatásával ismét a földbe döngölte az MSZP-t, azt gondolta, hogy valami „új” politikai termékkel is elő kell állni, ezért megint célkeresztbe vette az elcsatolt területeken élő, kettős állampolgárságú magyarokat, jobban mondva a szavazati jogukat. Bejött ez a politika már 2001-ben – amikor Gyurcsány még szürke eminenciásként Medgyessy Péter későbbi miniszterelnök tanácsadója volt – az Orbán–Năstase-megállapodás kiforgatásával, a 23 millió román beözönlésével való riogatással, és bejött a 2004. december 5-i népszavazáskor is.

De Gyurcsány semmit sem tanult, hiszen néhány év távlatából egyértelműen kiderült: ezek a kampányai is hozzájárultak ahhoz az elementáris bukáshoz, amelyet 2010-ben kellett elszenvednie a baloldalnak. Nem számolt ugyanis azzal, hogy a pillanatnyi politikai célon túl létezik az érzelmi kapocs az anyaországiak többsége és a külhoni magyarok között. Ezt pedig úgy hívják: nemzettudat. De azt sem veszi most számításba, hogy a magyarok ma már természetesnek veszik, hogy 2010 óta a kettős állampolgárokat ugyanazok a jogok illetik meg, mint a többieket, így a szavazati jog is jár nekik. A DK épp ezt akarja megvonni tőlük, amivel a demokrácia alapeszményével, az általános szavazati joggal mennek szembe. 

Kétségtelen, hogy a volt kormányfő a baloldali térfélen újra tematizálóként lép fel, s egyértelműen az MSZP és a kis liberális pártok még megmaradt szavazóinak az elszipkázása a célja. Ebben akár még sikeres is lehet. Mára már az is kiderült: a Botkát eltávolító MSZP-seket szintén átverte a volt főnökük, hiszen a korábbi hitegetések ellenére sem közös miniszterelnök-jelöltet, sem közös listát nem kíván állítani velük, mindössze az egyéni körzetekről hajlandó megállapodni.

Az ellenzéki fesztivál „főszínpada” mellett a néhány kisszínpadon is színvonalas előadásokat élvezhetünk. Hirtelen vette például a kalapját Velez Árpád, Mesterházy Attila volt MSZP-s pártelnök bizalmasa, és bejelentette: nem akar indulni a választáson. De hogy a show folytatódjon, az állítólagos új szocialista kormányfőjelölt, Balázs Péter egy tévéfellépésén élő adásban hazudtolta meg az előtte néhány perccel nyilatkozó Tóth Bertalan szocialista frakcióvezetőt azzal, hogy utóbbi állításával szemben a valóságban senki sem beszélt vele az MSZP-ből a témáról. A nyilvános felsüléssorozatnak itt még nem volt vége, hiszen Horváth Csaba ugyancsak élő tévéműsorban járatta le magát: miközben ugyanis azon háborgott, hogy szerinte botrányosra sikeredett a 3-as metrópótló buszainak üzembe helyezése, a válla mögött látható valóság hazudtolta meg. A járatok sűrűn közlekedtek, és vágyálmai ellenére egyetlen tomboló utas sem akadt a buszmegállókban. Mindeközben a liberálisok sem voltak restek: az V. kerületben egymásnak esett Juhász Péter Együtt- és Fekete-Győr András Momentum-elnök. Juhász nem nagyon akarja elviselni, hogy Fekete-Győr elindul ellene a választáson. Mi lesz még ebből?

A baloldali szánalmas kampányrajtot látva talán nem véletlenül leginkább ellenzékváltó hangulat kezd eluralkodni az országban.   

Ezek is érdekelhetnek

További híreink