Sikeres becsapódás

Skynet
Csődöt mondott egy pici alkatrész, így a Holdba csapódott az az izraeli magánűrszonda, amelyért a fél tudományos világ izgult a múlt héten. Ennek ellenére a kezdeményezés sikeresnek mondható, hiszen tizenhárom kilométerrel a felszín felett, az utolsó órában történt a baj. Persze a kis ország mellett most az Egyesült Államok is rákapcsol: emberekkel akarnak visszatérni égi kísérőnkhöz pár éven belül.

Minden tisztelet annak, hogy egy kis állam képes volt egy működő űrszondát eljuttatni a szomszédos égitestig. Izrael volt a világon a hetedik, amely Hold körüli pályára állított egy űreszközt. Sőt, a múlt csütörtökön kis híján le is szálltak vele égi kísérőnkre. Egy kis giroszkóp tizenhárom kilométerrel a felszín felett mondott csődöt, s már nem tudták rendesen kézben tartani a fékezési manővert. A hírek szerint így az irányítóteremből gyakorlatilag végignézték, ahogyan a szonda egyre gyorsul, majd közel ötszáz kilométer per órás sebességgel a Holdba csapódik. 

Azért az kifejezetten pech, hogy a mintegy 6,5 millió kilométeres utazás legutolsó – persze a leginkább kockázatos – szakaszában történt a műszaki hiba. Ugyanakkor tény, hogy az „olcsó” űrkutatás, a „filléres” privát űrrepülés okán a műszereket, az egységeket nem duplikálják, és alig védettek az űr viszontagságaitól, hiszen minden kilogramm számít. 

Ám a dolog relatíve még így sem olcsó, nemhogy filléres mulatság. A várható több mint négymilliárd forintos ötöslottó-főnyeremény közel hétszeresére lenne szükség ahhoz, hogy megismételhessük az izraeliek próbálkozását. A becslések szerint ugyanis a misszió költsége 95 millió dollár volt, ami mai árfolyamon számolva csaknem 27 milliárd forint.

MINIMÁLIS MŰSZEREZETTSÉG

Nyilván nem szólnánk le e félsikert, de azért a tények makacs dolgok: ebből a rengeteg pénzből egy embermagasságú, nagy boroshordó méretű, másfél mázsa hasznos tömegű szerkezetet sikerült megalkotni és a Holdig eljuttatni. A közepes nagyságú űrszonda a kameráin kívül mindössze két eszközt vitt magával: egy pontos, körkörös mágnességet mérő műszert, valamint egy lézerfényt visszaverni képes speciális tükröt, egy úgynevezett lézer-retroreflektort, amelyből már hat darab van égi kísérőnkön.

Magyarán inkább egy technológiai demonstráció esett most részben a kútba, semmint forradalmi vagy akár érdemi új tudományos eredmények gyűjtéséről maradtunk le. A félsiker persze természetesen így is rendkívüli mérföldkő a privát űrkutatásban, annál is inkább, mert a hatvanas évek dollármilliárdos szondás misszióinak is több mint a fele kudarc volt.

JÖNNEK A ROBOTOK

Érdekes részlet az is, hogy a jelentős súly- és költségcsökkentés miatt az eszközt semmilyen fűtéssel vagy hűtéssel nem szerelték fel, így a leszállást követően valószínűleg csak két napig működött volna – megerősítve ezzel a dolog technológiai demonstráció jellegét. Persze a tizenkét embert hat sikeres leszállással a Holdra juttató Apollo program – mai pénzre átszámítva – kétszázmilliárd dolláros költségvetésének így is mindössze a kétezred részét tette ki a ripityára tört „ipari mosógépre” fordított összeg. Ez pedig előrevetíti, hogy hosszú évtizedek múlva tényleg olcsó robotok „lephetik el” szomszédunk felszínét.

ÁLMODOZÁS ÉS GYAKORLATIASSÁG

Persze miközben szeretünk álmodozni, azért a „minek menjünk oda” kérdését is illik feltenni. Már csak azért is, mert az öt éven belül tervezett amerikai, „emberes” visszatérést is meghirdette Donald Trump elnök pár hónapja. Hogy azután ebből végül tíz vagy tizenöt-húsz esztendő múlva lesz-e valami, azt nem tudni, de talán nem is ez a lényeg, hanem az: mi értelme van újabb emberi jelenlétnek a Holdon? Mert például bár Elon Musk SpaceX cégének a rakétái tényleg jelentősen olcsóbbak, és a NASA technológiája is fejlődött, de ezt még így is igen drága lesz kivitelezni.

EMBER A HOLDHOZ

Igaz viszont, hogy az egészen friss, január végi újabb kínai holdra szállásnak, a Csang’o-4-es missziónak az okán végső soron a hidegháborús űrversenyre emlékeztető játszma vette kezdetét az ázsiai óriás és az Egyesült Államok között. Ennek jegyében történhetett meg Trump ominózus bejelentése, mely szerint öt éven belül ember megy a Holdhoz. Az előbbi rag azonban nem tévesztés: nem szállnak még le űrhajósok a szomszédos égitest felszínére, hanem a következő években, lépésről lépésre kialakítanak egy a Hold körül keringő űrállomást, amely 2024-re juthat el abba a fázisba, hogy embereket is fogadhasson, de ők egyelőre csak megfigyelik onnan égi kísérőnket.

MÉG OLCSÓBB LESZ

Visszatérve a mostani félkudarcra: egy műhold megépítése és működésének a biztosítása az űr zord körülményei közt hatalmas feladat, de az igazi áttörést, a valódi ugrást a rakéták olcsóbbá válása jelenti. Az, hogy Elon Musk SpaceX vállalata (valamint Jeff Bezos Blue Origin cége) sikerrel szorította le a rakéták fellövésének, így az űrterhek feljuttatásának – stílusosan szólva – csillagászati költségeit. A ma a legolcsóbb SpaceX-rakéta, a Falcon–9-es fellövése hatvanmillió dollárba kerül, és ez 5,3 tonna terhet tud alacsony Föld körüli pályára állítani, de két fokozat rendszeres újrahasznosításával harminc százalékkal csökkenthetők a kiadások. Szerencsére a Falcon űrjárművek a francia Ariane vállalatot is versenyre késztették, amelynek így 6-os sorozatú rakétája – ígérik – még a mérsékelt Falcon-árakhoz képest is olcsóbb lesz mintegy húsz százalékkal.

A múlt héten ráadásul sikerrel indult első éles bevetésére a Falcon Heavy rakéta, még lejjebb szorítva a fajlagos kilövési költségeket. Mert az a legjobb, ha kilogrammra vetítjük az űrbe juttatás kiadásait. A FutureTimeline.net adatai, illetve becslései szerint az első űrsikló 1981-es fellövése a mai árfolyamra átszámítva, tehát inflációval korrigálva 85,2 ezer dollárba (mintegy 24 millió forintba) került kilónként. Ez az összeg 2006-ra az eredeti tizedére, mára pedig közel ötvenedrészére, 1,89 ezer dollárra (530 ezer forintra) esett. Ráadásul egy-két éven belül ez a szerényebb összeg is megfeleződhet, végleg megnyitva az utat ahhoz, hogy kisebb államok, gazdag magánemberek és vállalatok a mainál is jóval nagyobb tömegben juttathassanak fel eszközöket.

Mindemellett az anyagtechnológiák fej-lő-dése és a miniatürizálás további lehetőségeket nyújtott ahhoz,hogy ugyanazokat a feladatokat sokkal könnyebb és kompaktabb szerkezetekkel oldják meg, tehát jön egyfajta magánpiaci űrtechnológiai robbanás, nem csupán a távközlési és más Földhöz közeli műholdak tekintetében, mint eddig, hanem a Hold és a Mars kutatásában, valamint más űrcélpontok (például aszteroidák) tekintetében is. Kiváló példa az új megoldásokra az a felfújható lakómodul, amelyet a Bigelow fejlesztett. A Bigelow Expandable Activity Module (BEAM) már több mint három éve a Nemzetközi Űrállomás része, és a NASA említett Hold körül keringő űrállomásának (Lunar Gateway) a felépítésében is óriási szerepet játszhat. Igaz, további négy versengő megoldást fejlesztenek erre a célra. Kérdés persze, hogy a kínaiak boszorkánykonyhájában mi készül, mert manapság már nem „kölcsönöznek” annyi technológiát, mint egykor.

És orosz alapokon nyugszik ugyan a távol-keleti ország űrprogramja, de olyan nagy ugrásokkal halad, hogy lehet, pár év múlva már azon megy majd a vita, hogy a korábban deklarált nemzetközisége ellenére a Holdon melyik állam hol és miként kutathat.

MAGYAROK ÉS A MARSI ÉLET

Az Open Astronomy folyóiratban a minap publikáltak egy figyelemre méltó eredményt magyar kutatók. E szerint egy 1977-ben, az Antarktiszon talált marsi meteoritban olyan mintázatokat találtak, amelyek magas szintű szerves anyagokra emlékeztetnek. Gyollai Ildikó geokémikus és Bérczi Szaniszló űrkutató az ALH–77005 nevű meteoritban a Földön is egykor előfordult, úgynevezett vasoxidáló prokarióta baktériumok nyomait lelte meg. Különleges mikroszkópokkal vizsgálódva az égi kő zárványaiban találták a nyomokat, amelyek gömb és pálcika formájúak voltak. Igaz, az efféle eredményeket több kutató cáfolja, de sok tudós talált ilyen kérdéses leletet.

Borítófotó: A Hold Jeruzsálem óvárosa felett. Az izraeliek magánűrszondája nem vétette el a Holdat, de sajnos túl nagy sebességgel érkezett. Két-három év, és indul az új ottani szonda