Nem lesz arctalan a tömeg

Skynet
Akármennyire hihetetlen, mintegy 120 millió amerikai közt szinte valós időben kereshet az FBI, így fogtak el egy 18 éve szökésben lévő gyermekmolesztálót is. A technológia ígéretes, sőt már-már ijesztő dolgokra képes.

Nagy botrány kerekedett nemrég egy hivatalos, nyilvános meghallgatáson, ahol az FBI vezető asszonya, Kimberly Del Greco került igen kellemetlen helyzetbe. Amikor ugyanis Paul Mitchell, egy michigani republikánus képviselő a „hárombetűs cégnél” már 2010 óta működő arcfelismerő rendszerek használatáról kérdezte, igencsak zavarba jött.

Amerikában köztudottan nem túl erős az állampolgári adatvédelem, de az azért mégis kiverte a biztosítékot a képviselőnél, hogy az FBI öt éven át hallgatott e kritikus szoftverrendszerek és az állampolgári arcazonosító adatbázisok használatáról, bár ilyen beszámolóra törvény kötelezné a szervezetet!

Miről van tehát szó? Amikor az amerikaiak a személyi igazolványt is helyettesítő jogosítványt vagy útlevelet készíttetnek, ugyanúgy digitális fénykép készül róluk, mint rólunk. Csakhogy ez a rengeteg – jelen esetben mintegy 120 millió – fotó az állampolgárok tudta és beleegyezése nélkül lényegében bekerül egy hatalmas háttéradatbázisba. Persze ez önmagában még nem is meglepő. Annál inkább az, hogy erre az adatbázisra évek óta „ráeresztettek” egy igen profi arcfelismerő szoftvert.

SZÁZMILLIÓ ÁRTATLAN IS ÉRINTETT

Még talán ezzel sem lenne akkora baj, hiszen – ahogy az FBI vezetője is utalt rá – ennek a hétköznapi fényképezőkben vagy épp a Facebookon is használt, teljesen auto-matizált arcazonosításnak nagy haszna lehet. Ennek révén sikerült például elfogni Charles Hollint: a nem kevesebb mint 18 éve szökésben lévő gyanúsított gyerekeket molesztált, és most egy útlevélfénykép miatt bukott le.

Az igazi felzúdulást az amerikai jogvédők körében ugyanakkor az keltette, hogy közel sem csak bűnözők, hanem teljesen ártatlan emberek adatait is tartalmazza az állomány, sőt mindenkit, akiről szövetségi állami szerv fényképet készít, azonosít az arcfelismerő rendszer. Becslések szerint a szövetségi adatbázisban szereplők mintegy 80 százaléka ártatlan, soha semmilyen bűncselekményt nem követett el, azaz csaknem százmillió amerikai lehet érintett!

Ezért sem mellékes az a körülmény, hogy az FBI sohasem mérte meg a rendszer hibáinak a számát vagy arányát. Pedig nagyon is lett volna rá lehetőség, hiszen az elmúlt években a hírek szerint rengetegszer, több mint 36 ezer alkalommal vetették be ezt a technológiát a nyomozás megkönnyítése érdekében.

További kritikus pont a rendszerben, hogy bármikor bármilyen nyomozati szerv lekérheti és használhatja a teljes adatbázist, azaz nem szükséges hozzá olyasfajta bírói engedély, illetve megalapozott gyanú, mint mondjuk a letartóztatáshoz vagy a házkutatáshoz.

Ha mindez nem lenne elég, a rendőrök az Egyesült Államokban már ma is rendszeresen használnak ilyen, arcazonosításra kifejlesztett mobiltelefonos applikációkat, sőt az intézkedő járőrök egy része viselhető, az eseményeket folyamatosan rögzítő kamerával megy a bevetésekre! A szoftver arra is képes, hogy különböző veszélyességi fokozatokba sorolja, pontszámokkal lássa el a bevetés közben, mondjuk egy Google szemüveg képén megjelenő embereket. A mai számítógépek ugyanis akár arra is alkalmasak, hogy sok millió arc biometrikus adatait szinte valós időben vessék össze a háttéradatbázisokkal.

RASSZISTÁK A SZOFTVEREK?!

No persze így az intézkedés igencsak hatékony lehet, ám az említett hibalehetőségek nemcsak bosszantó – vagy épp súlyos – problémát okoznak mondjuk egy felesleges letartóztatással, de még erősítik is a rasszizmust! Hogyan? Úgy, hogy a sötétebb arcok azonosításával a technológia nehezebben birkózik meg, így hibák is gyakrabban fordulhatnak elő az afroamerikaiak vagy a spanyol ajkúak körében. Azaz lehetséges, hogy e népcsoportok tagjai közül több sötétebb arcbőrű embert visznek be szoftverhiba miatt ártatlanul.

Ráadásul – a vádak szerint – az FBI ahelyett, hogy széles körben tesztelné, finomítaná a technológiát, inkább mintha nem venne tudomást e „rasszizmusról”; nem is szólva egy-egy szoftveres arcfelismerési tévedés már említett lehetséges következményeiről.

CÉGES ALKALMAZÁSOK

Bár a legfélelmetesebb kimenetelei az ilyen rendőrségi applikációk. A szakértők szerint az egyik legmegbízhatóbb ilyen rendszert a japán NEC szállítja, így ezt használja az amerikai belbiztonság (Dept. of Homeland Security) is. E cég most olyan virtuális recepcióst fejlesztett, amely a nem és a kor azonosítása után sokkal személyre szabottabb ajánlatokat kínál egy szállóban vagy egy-egy üzletben – már akiben egy robot eladó/recepciós nem kelt megütközést.

De akad ennél viccesebb arcfelismerő projekt is. Pekingben, a Mennyei Templom parkban (Temple of Heaven Park) például a nyilvános WC-ben olyan automata van, amely megakadályozza, hogy ugyanaz a személy kétszer vegyen a papírból. Ha, tegyük fel, sietünk és kapkodunk, s a gép által kiadott vécépapír mondjuk idő előtt a vízbe vagy a földre esik, és nem tudjuk használni, legalább kilenc percig kell várni, hogy újra hozzájussunk az életmentő higiéniai kellékhez…

Ezek is érdekelhetnek

További híreink