Hogy, hogy nem, de hivatalos oldalakon igencsak nehéz kideríteni egy amúgy eléggé magától értetődőnek tűnő jelenség valós okait, s levonni belőlük a megfelelő következtetéseket. Nekünk, magyaroknak amúgy is távoli Kína, de még Oroszország internetes világa is. Mifelénk nagyon kevesen teszik fel azt az egyszerű kérdést: miként lehetséges, hogy a világ nagy részét teljesen maga alá gyűrő Facebookot ilyen mostohán kezelik a fenti két hatalmas országban? (A Google-t szintúgy, de koncentráljunk most a közel 1,8 milliárd regisztráltat számláló „überglobális” közösségi site-ra.)
Gondolhatnánk, hogy e nagy, zártabb társadalmakban jobban gyökeret vertek az iWiW ottani megfelelői, az oroszoknál a VKontaktye, avagy Kínában (ezen a szintén földrésznyi területen) a Qzone, a Sina Weibo vagy a Renren. Bár rengeteg az apró eltérés a két nagy ország közt, lényegében arról van szó, hogy az információ bizony hatalom, méghozzá a webes világban soha nem látott, óriási hatalom! Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Facebook azért nem vetette meg a lábát mostanáig Kínában, mert ott egyszerűen be van tiltva. A „pekingi nagy tűzfal”, ahogy az ottani netes cenzúrát csúfolják, egyszerűen nem engedi megnyitni az ázsiai országban a világ legismertebb közösségi oldalát.
Szó sincs azonban a belső reklámpiac vagy az ottani hasonló netes vállalkozások védelméről, vagy ha felmerül is ez, sokkal inkább fedősztoriként, amely igyekszik takargatni a valós okokat. A legtöbb szakértő ugyanis egyetért abban, hogy a Facebook 2009 óta érvényben lévő kínai cenzúrája egy tartományban kitört lázadáshoz köthető.
EGYSZERŰEN LEKAPCSOLTÁK
Talán kevesen emlékeznek rá, de 2009 júliusában egy közel 200 életet és 1700-nál több sebesültet követelő zavargássorozat volt egy Magyarországnál tizennyolcszor nagyobb, ám alig ismert kínai tartományban, Hszincsiangban, ahol bő tízmillió muszlim hitű ujgur él együtt 12-13 millió kínaival. A jelentős megmozdulásokra azért sem igazán emlékszünk, mert bár akkor már volt internet és okostelefon is, a lázadás leverését nem vagy alig láthattuk a tévében. Háromezer muszlim és ezer kínai csapott össze, a harcnak a kínai néphadsereg több mint ezer katonája vetett véget – csakhogy előtte egyszerűen központilag kikapcsolták a világhálót a hatalmas tartományban! No persze nem csak a netet; az SMS-küldés is lehetetlen volt, méghozzá nem néhány napig vagy egy-két hétig, hanem hat hosszú hónapon keresztül! Fél év után is először a kínai centrumhírportált és a központi pártlap oldalát tették elérhetővé, s csak fokozatosan vált lehetővé, hogy az országon belüli oldalakra ellátogathassanak az emberek. A hatalom úgy nyilatkozott: meglátják, miként reagál a lakosság a könnyítésre; ha újabb elégedetlenséget tapasztalnak, ismét lekapcsolják a világhálót. Ne feledjük, bár nem túl fejlett, de több mint 22 millió lakosú tartományról van szó. Az ezt követő években ráadásul Mark Zuckerberg hiába látogatott többször is Kínába, hiába fogott kezet az ország első számú vezetőjével a kamerák kereszttüzében, ahogy a Google-t, az ő portálját sem engedik be a mai napig a hatalmas országba.
Mert mi is történhetett: a kínai vezetés már 2009-ben felismerte, hogy egy közösségi oldal vagy bármilyen gyors kommunikációs platform (tehát akár az SMS is) politikai erővé válhat egy népi elégedetlenségi hullám során, ahogyan láttuk ezt az „arab tavasz” forradalmai idején, másfél-két évvel a kínai döntés után.
Persze egy éles helyzetben a Facebook kiiktatható, de aki ismeri az autokratikus rezsimek gondolkodásmódját, az tudja: a szerint jobb megelőzni a bajt, és be sem engedni a szabad gondolatokat az országba.
TOTÁLIS MEGFIGYELÉS
De mindez csak a jéghegy csúcsa. Mert mit lehet megtudni egyszerűen akár milliókról is a Facebookon? Mindent – vagy legalábbis szinte mindent. Nem kellenek tízezer fős titkosszolgálatok, elegendő egy tíz-húsz tagból álló adatbányászcsapat, s könnyen azonosítható az emberek többségének a politikai nézete. Sokak szerint Trump is azért nyerhetett, mert az online csatornák legalaposabb feltérképezésével egészen a végletekig személyre szabott választási üzenetekkel tudta megnyerni magának a Facebook és az egész internet (politikájára fogékony) népét.
Hatalomtechnikailag sem mindegy tehát, hogy egy ország megengedi-e, hogy egy amerikai nagyvállalat mindent tudjon a polgárairól, az ottani történésekről. És közel sem csak a tragikus esetekről vagy egyes klasszikus bűncselekmények felderítéséről van szó. Hanem egyenesen arról, hogy egy állam minden „facebookos” polgáráról lehet (elvben persze) olyan listákat készíteni, mint például: ki milyen valószínűséggel szavaz, nem szavaz, milyen elvek szerint voksol. És ez csak a kezdet, mivel a fent említett szoftveres csapat szinte egy egész titkosszolgálati hadsereget képes helyettesíteni. Mert ha egy ország felnőtt (és aktív korú) lakosságának a 80-90 százaléka önként árulja el magáról – például lájkjaival, megosztásaival –, hogy milyen beállítottságú, akkor hatalmi módszerekkel könnyen megakadályozható elvben az is, hogy nagyobb tömegtüntetések egyáltalán kialakuljanak.
Miként? Csak meg kell vizsgálni az emberek online viselkedését, és ez alapján veszélyességi osztályokat alkotni. Ha a karhatalom a top 100 vagy top 1000 legveszélyesebb, leghangosabb ellenzékit kontroll alatt tartja, akkor az a néhány tucat vagy pár száz ember, akinek nincsen okostelefonja vagy Facebook-fiókja, s Google-kereséseket sem végez érzékeny témákban, már hiába megy az utcára, online hangadók nélkül nem vagy nagyon nehezen tud tömegeket megszólítani.
Arról persze megint csak igen keveset tudni, hogy az autokratikus rezsimek mennyire használják fel az online kinyerhető adatokat a rendszerellenes polgárok megfigyelésére, de az valószínű, hogy Oroszországban és Kínában erre külön apparátusok működnek.
VÉDVE VAGYUNK?
Ami pedig még ijesztőbb: arra sem lehetetlen programot írni, hogy előre jelezzék egyes társadalmi csoportok vagy akár egy egész nép várható magatartását, reakcióit bizonyos intézkedésekkel kapcsolatban. Ehhez persze szükség van a legfontosabbra: az emberek online viselkedésének igen alapos elemzésére. Ezek az adatok a nyugati világban két óriáscégnél, a Facebooknál és a Google-nél vannak meg leginkább és a legpontosabb formában. (Egyvalaki száz lájkjából egy intelligens program olyan személyiségprofilt készít, melyből egy mesterséges intelligencia könnyen meg tudja állapítani: veszélyes-e az illető akár politikailag, akár hangadóként, akár egy ellenzéki mozgalom fontos embereként!)
Nagy szerencsénkre mi itt, a fejlett világban több oldalról védve vagyunk. A netet itt nem lehet lekapcsolni, mint anno az ujguroknál, mert összeomlik a modern gazdaság. Ezenfelül az adatvédelmi szabályok és a demokráciák játékszabályai is mind-mind biztosítják számunkra a gondolat és a választás szabadságát.
Borítófotó: Egy helyi hölgy virágot visz a Google „sírjára” Pekingben 2010-ben. Hosszú évek óta nem engedik vissza a kiüldözött digitális multikat (Reuters)
