VÁLASSZUK A HAZAI HALAT KARÁCSONYRA!

PR PR tartalom
A halászati ágazat már javában készül a karácsonyi szezonra, a hazai haltermelés közel 40%-a ilyenkor kerül az asztalra. Idén is kiváló minőségben, nagy választékban lehet majd friss halhoz jutni – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL).

Magyarország szerencsés helyzetben van, mivel – a tógazdasági haltermelés szempontjából ideális földrajzi elhelyezkedése révén – biztosítani tudja a fogyasztók részére a kitűnő minőségű édesvízi halakat. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint 2021-ben az egy főre jutó halfogyasztás 6,52 kg volt, ami 0,15 kg növekedést jelent 2020-hoz képest. Cél, hogy ebből minél több hazai hal legyen.

A magyarországi tógazdasági haltermelés volumene tavaly 21 184 tonna volt, aminek több mint 80 százaléka három régióban koncentrálódott: Észak-Alföldön, Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön. Gazdaságilag a legfontosabb halfajunk továbbra is a ponty, amely a tógazdasági étkezési célú halhústermelésből 83,2 százalékkal részesedett 2021-ben. A hazai haltermelés meghatározó részét a tógazdaságok adják, amelyek üzemelt területe 25 937 hektár volt 2021-ben, ami sajnos csökkenő tendenciát mutat, hiszen az elmúlt évek csapadékszegény időjárása nem kedvez a haltermelésnek. A precíziós rendszerekben előállított halmennyiség 2021-ben 5672 tonna volt, ami a megelőző évhez képest 7 százalékos bővülést jelentett, és várhatóan 2022-ben is növekvő tendencia lesz tapasztalható. Magyarországon a második legnagyobb mennyiségben előállított édesvízi halfaj az afrikai harcsa, a FAO legfrissebb adatai szerint az EU-ban hazánk termeli a legtöbb afrikai harcsát (2021-ben 5298 tonna).

Fotó: MA-HAL

Mindemellett a tógazdaságok aktív szerepet töltenek be a természetes vizek halutánpótlásában, a kihelyezett halakat a haltermelők szaporítják és nevelik a megfelelő méret eléréséig. Rendkívül megerősödött a hazai horgászpiac az elmúlt években. 166 446 hektár horgászati célú kezelésben lévő vízterület van, amelyből a MOHOSZ szervezeti rendszerébe tartozik 134 500 hektár.
A fenntarthatóság miatt fontos a folyamatos telepítés, hiszen hazánkban több mint 740 000 regisztrált horgász van. Tavaly a horgászati célú haltelepítés közel 5000 tonna volt, ennek jelentős része ponty.

Fotó: MA-HAL

A koronavírus után idén az aszályos időjárás és a növekvő inputanyagárak viselik meg az ágazatot. Az üzemanyag, a takarmány és az energia ára jelentősen emelkedett. A tógazdasági haltermelés szempontjából nagyon rossz idei évet tudhat magának a szektor. Az enyhe telet követő hideg, csapadékszegény tavasz, majd az elhúzódó nyári aszály miatt egyre nehezebb halat termelni tógazdasági körülmények között. Soha nem látott károkat okozott az elhúzódó aszály országszerte a halastavakban. A völgyzárógátas dunántúli halastavaknál pedig azért alakult ki kritikus helyzet, mert – nagyobb és biztos hozamú közeli folyóvizek és csatornák hiányában – a tavakba a vízutánpótlás kizárólag a vízgyűjtő területre hulló csapadék felfogásával volt biztosítható. Az AKI adatai szerint már tavaly 15%-os termelés-visszaesés volt a Dunántúlon a vízhiány miatt, az idei tapasztalatok és előrejelzések szerint idén ez 30%-os is lehet 2020-hoz képest.

 

További információk, halboltkereső, receptek: www.halpentek.hu

Fotó: MA-HAL

Ezek is érdekelhetnek

További híreink