Innovatív diákigazolvány új szerepben – ők az MVM Edison startup nyertesei

PR Szponzorált tartalom
Szakmai zsűri választotta ki a 11 legígéretesebbet a beérkezett 186 pályázat közül, 7 csapat korai, ötlet fázisú, míg 4 csapat érett fázisú megoldása jutott a döntőbe.

Innovatív diákigazolvány új szerepben, szabadulószobává alakuló városok, közösségi alapú, decentralizált otthoni kertészet, a fiatalokat célzó ökotudatos, digitális, közösségi alkotóműhely, az okos hulladékkezelést és újrahasznosítást ösztönző alkalmazás, lemerült elektromos autóknak szóló asszisztencia-szolgáltatás – ezek mind az MVM Edison verseny idei nyertes startupjai.

Fotó: MVM Zrt.

A startup közösségek fontos motorjai az innovatív megoldások az MVM Csoport szerint. Ennek szellemében született meg az MVM Edison startup verseny 2016-ban. A pályázat innovatív ötleteket karol fel az energetika, a otthonai, városai, a digitális infrastruktúra, a pénzügyeket forradalmasító fintech-, illetve az ügyfélkiszolgálás és termékinnováció területéhez kapcsolódva. Idén a szervezők olyan ötleteket vártak, amelyek valós problémákra kínálnak megoldásokat, miközben megkönnyítik a felhasználók mindennapjait, és hatékonyabbá teszik az energetikai szektor működését.

Büszkék vagyunk rá, hogy az MVM Edison startup verseny mára nemcsak önálló márka, hanem a startup világ meghatározó szereplője. A 2016-os indulás óta csaknem félezer pályázat érkezett, összesen 59 döntőst mentoráltunk, és 16 nyertes csapatot ünnepelhettünk. Az elmúlt években az MVM Edison segítségével az MVM Smart Future Lab Zrt. 5 projektet támogatott befektetéssel. A 2022-es mezőny minden eddiginél innovatívabb volt

– mondta Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai és innovációs igazgatója, a versenyt bíráló zsűri elnöke.

Fotó: MVM Zrt.

A zsűri tagja volt Vojtek Endre, az MVM Zrt. kereskedelmi és ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettesi senior tanácsadója, Sitányi László, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szakmai és gazdasági vezetője, Dr. Hajnal Tamás, a Széchenyi Alapok Zrt. vezérigazgatói tanácsadója és Répássy Zsuzsanna Réka, az ittaSzezon.com alapítója.

Fenntartható, innovatív termékekkel

Az ötlet fázisban a Diverzum diákokat és márkákat összekötő platformja állhatott a dobogó legfelső fokára az idei MVM Edison startup versenyen.

Diverzum
Fotó: MVM Zrt.

A második az automatizált otthoni kertészetet megvalósító MikroKert, a bronzérmes pedig az okos hulladékkezelésre ösztönző GreenMap csapata lett. A városnézést új szintre emelő szabadulószoba-alkalmazást, a CityRoomot találta a zsűri a legjobbnak az érett fázisú fejlesztések között.

CityRoom
Fotó: MVM Zrt.

A második helyen a fiataloknak ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhelyt létrehozó RoboKaland végzett, míg a harmadik helyezést az elektromos autók számára töltés-asszisztencia szolgáltatást biztosító Green Assistance csapata nyerte el.

A szakmai zsűri döntése alapján az érett és az ötlet fázis első helyezettjei 5 millió forintos fődíjat, a második és harmadik helyezettek pedig 3, illetve 1 millió forintot nyertek. A döntőben helyezést elérő csapatok emellett esélyt kapnak a legfeljebb 50 millió forint értékű, magvető befektetés elnyerésére is az MVM Smart Future Lab jóvoltából.

A fenntartható fejlődés napjaink egyik legtöbbet emlegetett témája. Ez az MVM Csoportnál sincs másként: az energetika világában ez éppoly fontos, mint az élet egyéb területein” – mondta el Bertalan Zsolt, az MVM ZRT. Csoportszintű technológiai és innovációs igazgatója. A vezető kiemelte:

A rohamosan fejlődő 21. században a fenntarthatóság nehezen érhető el innováció nélkül. Stratégiánk alapja a folyamatos fejlődésre való törekvés és az ügyfélélmény növelése fenntartható, innovatív termékek és szolgáltatások bevezetésével.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink