Erősödött a kohézió az MFB Csoporton belül

PR Szponzorált tartalom
„Csoportszintű, összehangolt kkv-finanszírozási stratégiát hajtunk végre, amellyel nemzetgazdasági erejű segítséget tudunk nyújtani a vállalkozásoknak úgy, hogy közben kíméljük a költségvetést” – mondta lapunknak dr. Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója.

 

Dr. Sipos-Tompa Levente

Milyen eredményekkel zárja az MFB ezt az évet? Hogyan alakult a vállalati kihelyezés?

Korai lenne még az esztendő végéről beszélnünk, hiszen előttünk van négy-öt nagyon kemény hét, amellyel szeretnénk feltenni a pontot az egész éves teljesítményünkre. Már most is látszik, hogy a hitelkihelyezés tekintetében jó évet zárhat a bank, de ennél sokkal fontosabb, hogy az egész MFB Csoport tevékenységét értékeljük a 2020-as esztendő előtt, hiszen így lesz teljes a kép.

Mi a szerepük a csoporttagoknak a hitelezés során?

2019 fordulópont volt ebben, hiszen minden eddiginél erősebb kohéziót teremtettünk az MFB Csoporton belül. A szűkebb értelemben vett hitelezésen és a konkrét számokon túl nagyon fontos, hogy kiváló cégvezető kollégákkal, közös célok mentén dolgozunk, melyek fókuszában a piaci hiányosságok zárása áll. Csoportszintű, összehangolt kkv-finanszírozási stratégiát hajtunk végre, amellyel nemzetgazdasági erejű segítséget tudunk nyújtani a vállalkozásoknak, úgy, hogy közben kíméljük a költségvetést.

Melyek a legfontosabb eszközei ennek a munkának?

Csak a leglényegesebbeket kiragadva említhetjük többek között a garancia szerepének a felerősödését. A csoporthoz tartozó Garantiqa esetében évről évre kifogyott az állami viszontgarancia kerete, ezért az Európai Befektetési Alappal közösen pluszforrást vontunk be az EU-tól, szintén a magyar költségvetést kímélve. A Garantiqa 2019-től hangsúlyosan azon vállalkozások mellé állt, amelyeknek a legtöbbet tudott segíteni, így jelentősen sikerült bővíteni a hitelezhető cégek körét. Szintén fontos eszköz az októberben bejelentett MFB Versenyképességi Hitelprogram, amely a tőke- és a hitelkonstrukció kombinálásával finanszírozást biztosít olyan vállalkozások számára is, amelyek kockázatitőke-programokat vesznek igénybe. Itt – a Hiventures Zrt.-vel szoros együttműködésben – az elsődleges cél, hogy a két finanszírozási forma egymást segítve katalizálja a cégek fejlődését, az egészséges tőkeszerkezet megőrzése mellett. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk az egyik legfontosabb feladatunkról, az uniós pénzügyi eszközök, azaz a visszatérítendő források közvetítéséről sem. Úgy látom, a befektetett munka meghozza a gyümölcsét, s az idén jelentős eredményt tudunk elérni, de erről babonából még nem szeretnék részletesen nyilatkozni. Az azonban biztos, hogy az MFB Pontok hálózatát működtető kereskedelmi banki partnereinkkel együttműködésben nagy munka van mögöttünk, és ezt szeretnénk tovább fokozni.

Milyen súlyt képvisel a tőkefinanszírozás az MFB Csoport működésében? Van-e változás a korábbi évekhez képest?

A már említett Versenyképességi Hitelprogramon túl a legfontosabb változás, hogy összehangoltuk a Hiventures és az MFB Invest tevékenységét, illetve magát a tőkefinanszírozás szerepét pontosítottuk az MFB Csoporton belül. Ezzel felépítettük azt a finanszírozási ívet, amely egyedülállóvá teszi a csoportot az európai fejlesztési intézmények között. A Diákhitelnél meghozott első pénzügyi döntés után a Hiventures már az innovatív ötlet megszületésétől megkezdi a finanszírozást. Az MFB Invest érett fázisban veszi át a stafétát nagy összegű tőkebefektetéssel. A két fázis közötti rés betöltését segíti egy új tőkealappal a csoport tulajdonában álló tőkealap-kezelő. Mindez kiegészül az MFB hitelezési tevékenységével, valamint – horizontálisan – a Garantiqa kezességvállalásával. Hitel, tőke és garancia összehangoltan, egy kézben – talán ez lehetne az MFB jelmondata is. Visszatérve a tőkefinanszírozás kérdésére, az elmúlt időszakban több fontos bejelentést tettünk. A regionális gazdaságfejlesztés eszköztárának a bővítésére két városi tőkealapot is elindítottunk Debrecenben és Székesfehérváron, a Budapest Water Summit keretében bejelentettük az első európai vízalap (Water Fund) indulását, továbbá az MFB Invest révén közös, 200 millió euró méretű magántőkealapot hoztunk létre a Chi Fu Investment Grouppal.

 

Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock