A jelenlegi válság olyan helyzetben érte a vállalkozásokat, amikor – a COVID-ot megelőzően – egy hosszú gazdasági növekedési ciklusban erősödhettek és alacsony kockázati szinten működhettek. Nem elhanyagolható tényező, hogy a jelenleg működő cégek mintegy 60%-a nem találkozott még működése alatt igazi gazdasági válsággal, hiszen 2008-at követően alakult. Két ugyanolyan válság nem létezik, hiszen a korábbi válságokra már létező forgatókönyvek vannak a cégek működésében. Pont attól válság a válság, hogy olyan nem várt negatív elemek jelennek meg, amelyek jelentős új kihívás elé állítják a cégeket.
A válság több fronton érezteti hatását nemcsak Magyarországon, de Európán belül és kívül is. Fennáll a recesszió veszélye, az évtizedeken keresztül nem tapasztalt infláció, az energiaválság, a háborús helyzet, az ellátási láncok akadozása és a lista ezzel még nem ért véget. Az elmúlt évekhez képest megváltozott gazdasági folyamatokra reagálni nem egyszerű, hiszen némelyek – pl. árfolyam, infláció – napi szinten tartogatnak meglepetést. Szinte minden gazdasági szereplőnek az életére negatívan hat a válság, ezért a vállalati kockázatkezelés is új kihívással néz szembe.
Immáron hetedik éve kerül megrendezésre az OPTEN és az Atradius közös OKHK konferenciája kockázatkezelés és creditmanagement témakörben. A résztvevők jelentős része a nyolc kiemelt, a magyar gazdaságot érintő legnagyobb kihívások közül az inflációt tette az első helyre. Ennek oka lehet, hogy európai szinten is kiemelkedő mértékű a magyar infláció, melyet szabályozókkal kordában tartani is nehezebb. Az energiaárak, a megállapodás az EU-s pénzekről és az árfolyam a következő legjelentősebb probléma a többség megítélésében. A résztvevő gazdasági vezetők nem tekintik kiemelkedő problémának a szankciókat, a különadókat és az ársapkát. Valószínűleg ezek mértéke még nem akkora, hogy az ebből fakadó költségek áthárítása jelentősen növelné a működési kockázatokat.
A résztvevők közel kétharmada gondolja úgy, hogy maximum 4 évig a válság miatt a kockázati szint egy magasabb értéken pulzál. A fennmaradó harmad pesszimistább és hosszabb kifutásra számít.
Az időintervallum becslése nem egyszerű, hiszen már az energiaárak alakulása, a megállapodás az EU-s pénzekről is jelentős mértékben befolyásolja a gazdaságot, aminek hatásaként rövidülhet a válságkockázat.

Dr. Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója
Dr. Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója és Vanek Balázs, az Atradius délkelet-európai igazgatóhelyettese kiemelték előadásukban, hogy az egyik legnagyobb probléma talán a kiszámíthatatlanság. Magyarország nyitott gazdaság, ebből fakadóan a gazdaság kitettsége is nagyobb.
Több csőd, felszámolás, kényszertörlés és végelszámolás várható, aminek a kezdeti jelei már mutatkoznak.
Tervezni pedig szükséges, rövid-, közép- és hosszútávon is! – emelték ki az előadók. A bizalomvesztés és a csökkenő nyereséghányad miatt a tervezés átalakul, ezért az újratervezés kerül előtérbe egy feszesebb creditmanagement politikával. Az előadók egyetértettek a panelbeszélgetés résztvevőinek véleményével is, hogy az automatizálás és a digitalizáció a gyors és hatékony reagálás érdekében a jövőben még nagyobb figyelmet kap.
Arra a konkrét kérdésre, hogy saját cégük vonatkozásában milyen változást várnak a ki nem fizetett számlák kapcsán a kockázatkezelők, a többség 5-10%-os növekedést jelölt meg, de többen 20-50%-os emelkedést várnak saját területükön. Ez pedig egyértelműen mutatja, hogy a creditmanagement folyamatokat újra kell tervezni, hogy ne váljon a régen jól működő automatizmus olyanná, mint egy rosszul beállított váltókapcsoló, ami komoly károkat tud okozni mire észrevesszük, hogy letértünk a jó vágányról.