Teljes körű állami digitalizáció

Pénz beszél
Észtország példáját veszi alapul a Nemzetgazdasági Minisztérium az állami szolgáltatások digitalizációjában.

A kormány tervei szerint 2021-től teljesen elektronikusan készülnek majd az adóbevallások, ennek érdekében a jövőben tovább egyszerűsítik az ügyintézést. A nagyszabású elképzelésről annyit, hogy az adózás e-alapúvá tételével az ország várhatóan a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát (ez mintegy 700 milliárd forint) takaríthatja meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak. Mindezt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően. Az elképzelések alapján a digitalizáció terén bővítenék és felhasználóbaráttá tennék az állami szolgáltatásokat. Egyébként az NGM azt kívánja megvalósítani, hogy négy év múlva a vállalkozások minden a társasági adóval, valamint az áfával és a járulékokkal kapcsolatos tennivalójukat elektronikusan végezzék el. A fókuszban szerepel az is, hogy a lehető legrövidebb időn belül mintegy félmillió vállalkozásnak készíthessen áfabevallási tervezetet az adóhivatal. Az online számlázás ugyanis nemcsak a gazdaságfehérítésben segíthet, hanem a valós idejű, automatikus és elektronikus információáramlást kihasználva a vállalkozásoknak is. Az adminisztrációcsökkentés következő állomása pedig a járulékbevallások kiváltása lehet. 

A fenti konstrukciónak létezik „királyi útja” is: tudniillik Észtország példáját veszi alapul a Nemzetgazdasági Minisztérium az állami szolgáltatások digitalizációjában. A balti államban a lakosság és a vállalkozások számára az állami ügyintézést teljesen elektronikussá tették, gyakorlatilag papírmentes a hivatali ügyintézés. Az 1,3 milliós Észtország évente 12 Eiffel-torony méretű papírhegyet takarít meg azzal, hogy az állam által nyújtott szolgáltatások 99 százalékát elérhetővé tették online. A kicsi európai állam közigazgatásának a digitalizációja példaértékű a környezettudatosság szempontjából, de azért a GDP 2 százalékára rúgó megtakarítás sem jön rosszul. A rendszer legfontosabb eleme az elektronikus azonosító kártya és annak egyéni azonosító száma. A digitális azonosító kártya mindenre jó, egyszerre személyi igazolvány, jogosítvány, társadalombiztosítási kártya, könyvtári igazolvány és a szupermarketek hűségpontplasztikja. 

Egy cég bejegyzése 18 percig tart. Most már több száz szolgáltatás érhető el, 2005 óta pedig online lehet szavazni is. Jelenleg csak három dolgot nem lehet az interneten keresztül intézni: házasságkötés, válás és ingatlanvásárlás. A kormány számításai alapján a rendszerrel több mint 800 évnyi munkaidőt lehet megtakarítani csak a közigazgatásban. A digitalizálás nem csupán kisebb korrupciót eredményezett, hanem ezzel párhuzamosan nagyobb átláthatóságot is. Az állampolgárok azt is láthatják, hogy melyik állami hivatal fért hozzá az adataikhoz és a profiljukhoz.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink