A közgazdászok abban a hitben éltek, hogy ha az inflációs szint alacsony, akkor nincsenek jelentős egyensúlyhiányok a gazdaságban. A válság kitörésével egyértelművé vált, hogy a feltételezés téves volt. Gyökeresen megváltozott a globális környezet és ezzel együtt a jegybankok világképe is.
Míg korábban ezek az intézmények az inflációt igyekeztek minden eszközzel leszorítani, a krízist követő időszakban a gyenge bővülés miatt új eszközöket bevetve élénkítéssel próbálják visszaemelni az árszínvonal-növekedést a célra. Korábban a központi bankok szakemberei féltek a béremelkedéstől, most reménykednek benne. A válság előtt a költségvetési költekezéstől rettegtek, most vezető jegybankárok a keresletélénkítéshez szükséges fiskális kiadást sürgetik. Mindezt az árstabilitás fenntartható elérése érdekében.
Az infláció csökkenése több évtizedes trend. Már a krízis előtt is érzékelhető volt. Akkor ezt sokan a jegybankok és az inflációs célkövetés sikerének könyvelték el, miközben erős globális folyamat is, amit számos hosszú távú tényező magyaráz. Az 1970-es évek eleje óta a világban a béremelkedés jelentősen kisebb, mint a termelékenység növekedése. Ebben a szakszervezetek gyengülése mellett a rendszerváltó blokk és Ázsia – együttesen több mint másfél milliárd fős – munkaerejének a világgazdasági folyamatokba történő bekapcsolódása játszik szerepet. A nyomott bérnövekedés mellett a gyors tőkemegtérülés a jövedelmi egyenlőtlenségek tágulásához vezetett. Az egyik oldalon a kínálat gyors bővülése, a másik oldalon a fejlett világ zsugorodó népessége miatt mérsékelt kereslet állt, ami csökkentette az árszínvonalat. A folyamatot fokozza a gyors technológiai fejlődés, az automatizáció és a nagy nemzetközi vállalatok erősödése. A világszinten is meghatározó mamutcégek globálisan optimalizálják a költségeiket, ami lassabb áremelkedéshez vezet. Mindezek a tendenciák vezettek az 1980-as évektől az inflációs ráták fokozatos csökkenéséhez.
A pénzromlás ütemének a fékeződése tehát nem kizárólag a globális válság (ciklus) következménye. 2008-tól szembetűnő a korábbi világkép változása, mert a csökkenő inflációs folyamatból a defláció (negatív inflációs ráta) elkerülése került a középpontba. Az inflációs célok fenntartható elérése még tíz évvel később sem következett be, és még több esztendeig várathat magára. A folyamatot árnyalja, hogy a technológiai fejlődés csökkenti az infláció mértékét, hiszen az idén megjelenő új mobiltelefon jövőre olcsóbb lesz. A lakásárak emelkednek, de az nincs benne a fogyasztóiár-indexben. Ezeket figyelembe véve is kimondható, hogy az inflációs szint globálisan alacsony.
Hogy mit jelent ez hazánkra nézve? Szemben a világszintű tendenciákkal, nálunk a bérek jelentősen emelkednek, de a bérinfláció veszélyét csökkenti a munkáltatói járulék mérséklése és a gazdaság fehéredése. Az importtermékek tartósan alacsony inflációja szintén visszafogja a drágulást. Összességében nem fenyeget a hazai pénzromlási ütem gyors növekedése.
