– Az idén lesz tíz éve, hogy kirobbant az egész világgazdaságot megrengető pénzügyi válság. Kell-e aggódnunk egy újabb krízis kitörése miatt?
– A 2008-as válságból tanulva az Egyesült Államokban és Európában is fejlesztették a pénzügyi szabályozási környezetet. Az öreg kontinensen az úgynevezett bázeli szabályozással, az USA-ban pedig a Dodd‒Frank-törvénnyel. Mindkét esetben arra törekedtek, hogy jobb legyen a bankok tőkeellátottsága, azaz ne legyenek túl magasak a tőkeáttételi mutatók. Másképp mondva: a pénzintézetek a saját pénzüket és ne másét használják működésük során. Ezt véleményem szerint nagyon jól csinálták, mert a válság fő oka az ellenőrizhetetlenné váló tőkeáttétel volt. Most leginkább amiatt aggódok, hogy a jelek szerint pár politikus máris elfelejtette, mi történt tíz évvel ezelőtt, és megpróbálják leépíteni a szabályozást. E nélkül ugyanaz megtörténhet, mint akkor, ezért is fontos felhívni a figyelmet a dereguláció veszélyeire.
– Milyen hatásai lesznek a brexitnek?
– Semmi jót nem várok tőle. Az országok közötti kereskedelem mindenképpen megszenvedi az elszakadást, több akadály gördül majd elé. De nem csak gazdasági szempontból jár negatív következményekkel Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból. A kereskedelem, a közös érdekek mentén való együttműködés összehozza az embereket – így hajlandóbbak más területeken is a kooperációra. A brexit ezt az együttműködési hajlandóságot gyengíti, ezért úgy látom, egyfajta szimbóluma is lehet a mostani széthulló világnak.
– A britek kiválásának csak gazdasági vetülete lesz?
– A második világháború óta nagyon békés időszakot éltünk meg, az EU nagy szerepet játszott a háborúk megelőzésében. A britek kilépésével új irányt vett Európa, ami nem kedvező, mert teret enged a konfliktusok kialakulásának.
– Közben Németország lett az öreg kontinens legnagyobb gazdasága, amire „rásegít” a brexit. Vagy nem így látja?
– Angela Merkel lehet jó vezetője Németországnak és az EU-nak, azonban – legalábbis úgy tűnik – nem tudott átlépni bizonyos belpolitikai, gazdasági megfontolásokon.
– Mire gondol?
– A németeknek – talán történelmi tapasztalatokból adódó – ellenérzésük van a deficites költségvetéssel szemben. Ez a szigorú hozzáállás akkor is meghatározó volt, amikor európai szintű kérdésekben kellett dönteni, és az erőteljesebb megszorító intézkedések mellett érveltek. Úgy vélem, ez káros volt Európára nézve, mert gyorsabban talpra állt volna a válság után, ha expanzívabb, megengedőbb költségvetési politikát folytatott volna. Így tett az Egyesült Államok, és gyorsabban bővülésnek indult a gazdasága.
Visszatérve az öreg kontinensre, közben a másik nagy európai gazdaságnak, Franciaországnak jó esélyei vannak a megújulásra.
– Hogyan látja az eurózóna jövőjét?
– Az euróövezet megalakulása óta problematikus projekt szerintem. Bár az Európai Központi Bank (EKB) nagyon jól végzi a munkáját, a közös monetáris politikának a fiskális politika egységesítése nélkül nincs sok értelme. Ahhoz, hogy az eurónak hosszú és boldog jövője legyen, a költségvetési politikákat is jobban kellene közelíteni. A büdzsékoordináció hiánya volt felelős egyebek mellett a görög válságért.
– Magyarországnak mikor kellene csatlakoznia a zónához? Elvégre uniós tagállamként erre szerződtünk az EU-val.
– Nem gondolom, hogy a mostani rendszerben érdemes volna Magyarországnak csatlakoznia az övezethez. Van ugyan pár előnye, de ezeken túltesznek a hátrányai, amelyek közül a legfontosabb, hogy Magyarország elvesztené a kontrollt az árfolyam-politikája felett, azaz nem tudná élénkíteni a gazdaságot recesszió idején valutájának a leértékelésével. Addig tehát véleményem szerint nem éri meg belépni, amíg nincs közösségi szinten összehangolt fiskális politika.
– Rátérve a kutatási területére, a mechanizmustervezésre és annak gyakorlati alkalmazására: mely szektorban sikerült felhasználni ezt az elméletet?
– Sok példát tudnék mondani. Az egyik a távközlési szektor privatizációjához kapcsolódik: az állami tulajdonú frekvenciasávokra kiírt pályázatok menedzselésekor sikerült olyan mechanizmust kialakítani, ahol egyszerre valósult meg a licencek jó elosztása és a kormány bevételének maximalizálása. Ezenkívül közvetlenül vettem részt a klímamegállapodások kidolgozásában – a kiotói és a most érvényben lévő párizsi egyezményben használták a mechanizmustervezés elveit. Sok országban a szervadományozás során segített az optimális adományozó lánc megszervezésében. Emellett a választási rendszerek tökéletesítésére is lehet használni.
– Régóta dolgozik együtt Kornai Jánossal, számos témát kutattak együtt, sok közös publikációjuk van. Emlékszik az első benyomására róla?
– Kicsit több mint harminc éve volt, hogy Kornai János a Harvardhoz érkezett. Egy különlegesen őszinte intellektusú embert ismerhettem meg benne. Mindig szembenézett a tényekkel, bármik is legyenek azok. Ezt nagyon inspirálónak találtam. Eleinte nem gondoltam, hogy különösen szorosabban dolgozunk majd együtt, mert nagyon különböző érdeklődési területünk volt. De fokozatosan bevonódtam a kutatásaiba, sok közös hallgatónk is volt, így nagyon közeli munkatársak lettünk.
