Programozott mezőgazdaság

Pénz beszél
Egy magyar szoftverfejlesztés a mezőgazdasági gépek kezelését teszi hatékonyabbá. A MachineryGuide applikációt már több mint 40 ezren töltötték le, de a fizetős verziója is kelendő.

Ma már nehéz elképzelni, de bő 20 éve a földeken például a műtrágyázásnál és a permetezésnél – mivel ezeknek a munkáknak a szántással szemben nincs jól látható eredménye, ráadásul a mezőgazdasági járművek is túlságosan szélesek – külön embereket kellett foglalkoztatni csak azért, hogy jelezzék, hol haladt el legutóbb a munkagép.

A GPS-készülékek elterjedése ezt a problémát jól kezelte, így ma már rengeteg olyan megoldás van, amelyik segít például a vetésnél irányban tartani a gépeket.

Az úgynevezett sorvezető szoftverek piacát Bertók Zoltán szoftverfejlesztő először egy Tisza-tó melletti gazdaságban ismerte meg, ahol az édesapja dolgozik mint gépszerelő. A felhozatalt látva viszont feltűnt neki, hogy az összes elérhető rendszer nemcsak hogy túl drága, de a megjelenésük is rendkívül minimalista.

Ezért elhatározta, hogy egy saját, könnyen megfizethető megoldást fejleszt ki. A cél érdekében pedig egy Android-alapú szisztémában kezdett el gondolkodni. Szerette volna élményszerűvé tenni a munkásoknak a sorkövető használatát: például a kijelzőn a járművek helyzetét a gépek realisztikus 3D-s modelljével tüntette fel.

A program elkészítésébe bevont egy magyar játékfejlesztő céget, sőt a munkába még matematikus felesége is beszállt. Az ő részvétele különösen hasznos volt az alkalmazott algoritmusok és algebrai számítások megvalósításában.

A MachineryGuide első verziójával a kezdés után bő egy évvel, 2014 decemberére lettek kész. A siker pedig azóta általuk sem várt méreteket öltött. Miután applikációjukat elhelyezték a Google áruház kínálatában, az ingyenes demót több mint 40 ezer alkalommal töltötték le. Ráadásul a fizetős megrendelések több mint fele külföldről érkezett. Beszédes, hogy forgalmazókon és közvetlen megkereséseken keresztül eddig összesen 40 országban értékesítettek, és a terméknek hat országban már saját forgalmazója van. Akad egyébként olyan brazil cég, amelyik a hazájában átnevezve árulja a technológiát.

A korszerű megjelenés mellett előnyükre vált, hogy a rendszert mindössze 200 ezer forintért árulják, szemben a konkurensekkel, akiknél a legolcsóbb konstrukciók is 300-400 ezret kóstálnak. Ráadásul olyan szolgáltatásokat is beépítettek, amelyek máshol nem jelennek meg ebben az alsó árkategóriában. Ilyen például az úgynevezett vizuális permetezőszakaszolás funkció, amely figyeli, hogy ki kell-e kapcsolni valamelyik szakaszt az átfedések miatt.

A fejlesztést – amely azóta is folyamatosan zajlik – nagyrészt saját forrásból fedezik, csak a múlt év elején vontak be pályázati pénzt az egyik funkció kialakítására.

Több szervezettől is kaptak már elismerést: egy mezőgazdasági szaklap, a CropLife a honlapján például a legjobb 10 új mezőgazdasági alkalmazás egyikeként emlegette a MachineryGuide-ot. A Modern Farmer nevű szakportál pedig egy összeállításban beválogatta azon öt különleges agrárapp közé, amely elnyerte a szerkesztőség tetszését.

Hogy innen hogyan tovább? Sok permetezőgyártó megjelöl egy ajánlott márkát sorvezetőnek. „A jövőben a következő nagy lépcsőfokot az jelentené, ha fejlesztésünk bekerülne valamelyik gépgyártóhoz referenciatermékként” – mondja az alapító. Ennek elérését csak az nehezíti, hogy ezen a terepen a cégek közt nagyon kiélezett a verseny, és a világon mindenütt, így itthon is sok a szereplő. Épp ezért a terjeszkedés érdekében az idén már a határon túl is indítanak marketingkampányt.

 

Múlt és jövő

Mennyi tőkét tettek eddig a MachineryGuide-ba?

5-10 millió forintot.

Hol lesz a MachineryGuide 3-5 év múlva?

A jövőben a rendszerünket a gépgyártók remélhetőleg már közvetlenül ajánlják
a vásárlóiknak.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink