– Siker vagy kudarc volt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)?
– Azt gondolom, becsülettel helytálltunk: a gazdatársadalom érdekeit szem előtt tartva intéztük az agrár- és a vidékfejlesztési támogatások ügyeit. A bizalom visszaszerzése mellett célom a gazdatársadalommal történő jobb együttműködés kialakítása volt, miközben le kellett zárni egy uniós ciklust, elindítva az újabbat. Ez nagyrészt sikerült.
– Miben más a NAIK?
– Sok mindenben, de nagyon sok a hasonlóság is. Az MVH hatalmas intézményrendszer volt, 1800 emberrel, megyei szervezetekkel. A NAIK is egy rendszer, keretében csaknem ezer fő dolgozik, 23 városban, 16 intézményben, gazdasági társaságban folyik a munka. A hivatalnak államigazgatási dolga volt, a NAIK pedig – amely szintén kormányzati szervezet, az FM háttérintézménye – az agrárkutatást fogja össze. A legfontosabb feladata, hogy a mezőgazdasági politika hosszú távú céljainak a megvalósítását segítő gyakorlati kutatásokat végezzen, illetve az FM működése kapcsán biztosítsa a szakpolitika végrehajtását támogató hátteret. Ez inkább szakmai munka, számomra „testhezállóbb” is, hiszen az agrár-felsőoktatási, kutatás-fejlesztési tapasztalataim megvannak. Persze tudom kamatoztatni az MVH-nál szerzett vezetői tapasztalataimat is.
– Hogyan látja a változó magyar agrárvilág helyzetét?
– Az elmúlt időszakban az ágazat nagyon sok eredményt ért el, de a további sikerekhez őszintén kell beszélni. A magyar mezőgazdaság összességében nézve ma nem versenyképes globálisan. A támogatások nagyobb arányt képviselnek a szektorban, mint a jövedelmezőség. Évente csak a területalapú dotációk 400-450 milliárd forintot, mintegy 20 százalékot jelentenek a 2500-2600 milliárdos ágazati kibocsátáshoz képest. A jövedelmezőség pedig 10-12 százalékos. Támogatások nélkül tehát a magyar mezőgazdaság jelenlegi szerkezetében nem tudna megállni a saját lábán. Már csak azért sem, mert Magyarországon az egy főre jutó termőföld 20 hektárral nagyobb, mint az uniós átlag, amelynek alapján az EU kibocsátásának 3,5-4 százalékát kellene adnunk, ezzel szemben 2 százalék körül állunk. Ez azt jelenti, hogy egységnyi területen 50-55, legfeljebb 60 százalékát teljesítjük az uniós átlagemissziónak. Nem vagyunk hatékonyak, így versenyképesek sem. Elavult a termelési szerkezet, a technológiai rendszer, nagyon kezdetleges az integrációs hajlandóság, hiányzik a stabil feldolgozóipar úgy az élelmiszer-feldolgozás, mint az energia terén vagy a takarmánynál. Fejleszteni kell, növelni a hatékonyságot, de közben az agrároktatás szerkezete is elavult – beleértve a középfokú oktatást is –, a színvonala pedig alacsony. Ebből adódóan a frissen végzett mérnökeink tudása sem versenyképes. A probléma tehát egészen az oktatástól indul el.
– Ön mondja ezt, aki az oktatást soha nem hagyta el?
– Egyetemi tanár vagyok a SZIE-n, ezt a státuszomat valóban megtartottam a megbízatásaim alatt is, a miniszter úr kifejezetten támogatta ezt. MVH-elnökként nem maradt időm az órákra, most jobban tudok tervezni. Életem nagy részét a felsőoktatásban töltöttem. Bátran ki merem tehát jelenteni, hogy jelenlegi formájában a hazai agrár-felsőoktatás nem versenyképes. Felszereltségében, infrastruktúrájában és a humánerőforrás tekintetében is egyre inkább lemaradunk nyugat-európai és a világ többi részén lévő versenytársainktól.
– Mi az oka ennek?
– Az agrár-felsőoktatás szétaprózott Magyarországon, s ebben a formában az európai felsőoktatási térben egyszerűen nem versenyképes. A rendelkezésre álló forrás elegendő lenne, csakhogy azt – mivel túl sok az intézmény – túl sokfelé aprózzuk el. Emellett az oktatói gárda elöregedőben van, nincsenek meg a személyi feltételei annak, hogy szakmai, tudományos iskolákat tartsunk fenn. Ráadásul egyre kevesebb a diák, miközben az ágazatnak mind nagyobb szüksége lenne „minőségi” agrármérnökökre, felkészült szakemberekre. Az tehát, hogy nálunk jelenleg 14 városban, 23 karon zajlik agrárképzés ellentmond a racionalitásnak.
Európa minden hasonló jelentőségű mezőgazdasággal rendelkező országában egy olyan központi intézmény van, amely köré az agrár-felsőoktatási tevékenység koncentrálódik.
– Nálunk is így lesz?
– A kormányzat felismerte, hogy a szétaprózottság nem fenntartható, el is kezdődött a gondolkodás az agrár-felsőoktatás átalakításáról. Mert minden azon múlik, hogy vannak-e jó szakembereink. Világviszonylatban a mezőgazdaság rohamléptekkel fejlődik, a digitalizációval – amely olyan forradalmi változás, mint annak idején a gőzgépek voltak – csúcstechnikai ágazattá vált. Ám nemcsak arról van szó, hogy ha nem történik valami az agrároktatás terén, az oktatási versenyben végérvényesen le fogunk maradni. Annak is fennáll a veszélye, hogy a hazai agráriumnak nem tudunk olyan szakembereket kiképezni, akik azért tudnak majd dolgozni, hogy Magyarországon egy versenyképesebb mezőgazdaság működjön. Érthető tehát, hogy az oktatás terén a változást a gazdasági élet meghatározó szereplői is sürgetik.
NÉVJEGY
- A Szent István Egyetem (SZIE) Mezőgazdasági és Környezettudományi Karának (MKK) a dékánja volt, amikor Fazekas Sándor felkérte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnökének.
- Az uniós kifizetőügynökség átszervezése után egy másik „csúcsszerv”, az agrár-kutatóintézeteket összefogó Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója lett.
