MNB: 300 pontos csomag jön

Pénz beszél

 

 

 

fordulat  | A kormány kész a versenyképességi fordulat felgyorsítására, s az MNB is támogatja a folyamatot: a korábbi 180 pontból álló javaslatcsomagját az év végéig 300 pontosra egészíti ki. 

 

Magyarországnak nyertesnek kell lennie a következő években. Ehhez fenn kell tartani a konjunktúrát, emellett 2030-ig folyamatos lépésekben erősíteni szükséges az ország versenyképességét – hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Iránytű a négy százalékhoz címmel megrendezett Figyelő TOP200 Konferencián. A lapunk által megszervezett szakmai fórum központi témája a versenyképesség volt. 

Az MNB első számú vezetője azt is kiemelte: hazánk 2010-től tizenkét nagy fordulatot hajtott végre. Legelőször is gazdaságpolitikai és monetáris váltást, most pedig elindult a versenyképességi átalakulás megvalósítása felé.

A politikai stabilitás, a jó gazdaság- és pénzpolitika érvényesítése lehet a kulcsa egy ország gazdasága sikeres felzárkózásának; mindezek napjainkban fennállnak Magyarországon – emelte ki Matolcsy György.

A jegybankelnök aláhúzta: a demográfia, a humántőke, az intézmények és az ötletek négyszögében alakul a sikeresség, mint azt az egyik most Nobel-díjat kapott világhírű közgazdász is megfogalmazta. A demográfiai fordulatot teljessé kell tenni, a pénzrendszer átalakítását szintén folytatni szükséges – szögezte le az MNB vezetője. Úgy véli, a fő gazdaságpolitikai cél, hogy az államadósságon belül nullára csökkenjen a devizatartozás aránya, valamint el kell érni, hogy az ország bevezesse az egy számjegyű személyi jövedelemadót. A devizaadósság további mérséklése érdekében új állampapír-kibocsátási stratégiát szükséges kidolgozni és bevezetni. „Azonkívül fel kell készülni egy következő válságra, ami egyúttal óriási lehetőség is, mert úgy kell felkészülni, hogy Magyarország nyertesen kerüljön ki belőle. Ez megvalósítható. Lengyelország példája már megmutatta, hogy jól, sikeresen is lehet krízist kezelni” – fejtette ki a szakember.

A konferencia bevezető előadásában szólt arról, hogy a XXI. század következő éveiben három fő kihívással kell szembenézni: a migrációval, a technológiai fejlődéssel és a pénzügyi folyamatokkal. Mindhárom esetében hazánk a 2010-es években jó válaszokat adott. 

Matolcsy György kiemelte: a kormány kész a versenyképességi fordulat felgyorsítására. Az MNB is támogatja a folyamatot, ezért a korábbi 180 pontból álló javaslatcsomagját az év végéig 300 pontosra egészíti ki. A versenyképességet segítő lépések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy évente egy-másfél százalékponttal bővüljön a növekedés üteme – zárta mondanivalóját a jegybank első számú vezetője. 

 

 

„MINDENKI” STRATÉGIÁT ÍR 

A Magyar Nemzeti Bank mellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Versenyképességi Tanács is versenyképességi csomagot készít, amelyet a Pénzügyminisztérium fog majd össze, és ebből készül egy „központi” előterjesztés a kormány s az Országgyűlés részére. 

 

 

 

Matolcsy György a Figyelő konferenciáján. A válság lehetőség is

Ezek is érdekelhetnek

További híreink