Hatalmas, ám látványosan csökkenő forgalma ellenére akadt olyan üzletember, aki megvásárolta tavasszal a Magyar Lapterjesztő Zrt.-t (a szakmában használt, elfogadott rövidítéssel a Lapkert), a nyomtatott újságok hazai terjesztéséért felelős társaságot. A céget – úgy tudjuk – a Magyar Posta orra elől halászta el a horvát–amerikai üzletember, Gavin Susman. A posta vezetése nem nyilatkozott az ügyben, ám háttér-információink szerint valóban volt szándék arra, hogy az állami vállalat szerezzen tulajdont az ország egyetlen nyomtatott újságokat terjesztő nagyvállalatában.
Valójában persze az előfizetéses lapokat a posta hordja ki, de a standos nyomtatott periodikákban a Lapker Zrt. az egyetlen mérvadó szereplő. Még az Inmedio és a Relay újságoshálózat is a tulajdonukban van.
Alapvetően azonban egy nyereséges üzletről van szó, hiszen egy ezerforintos lap árából hozzávetőleg bruttó 350-400 forint a Lapker terjesztési jutaléka. Nyilván persze hatalmas és drága logisztikát jelent az utolsó kis faluba is eljuttatni a termékeket, így nem feltétlen indokolatlan a magas jutalékszint. Ugyanakkor a cég – talán épp egyedüli helyzete miatt is – kellően nyereségesnek tűnik.
Annak ellenére is így van ez, hogy 2016-os árbevétele már csak 40,7 milliárd forint volt, közel tíz százalékkal kisebb a 2015-ösnél, és kevesebb mint fele (!) a 2011-ben elért mintegy 85 milliárdnak. Az üzemi nyereség azonban még tavaly is egymilliárd forint felett volt (bővebben erről lásd a grafikonunkat).
Az eladás körülményei azonban figyelmet érdemelnek. A vételár szigorú üzleti titok, de a nyereségmutatók alapján valahol a tízmilliárd forintos régióban van a cég piaci értéke. A vevő a horvát–amerikai nagyvállalkozóhoz köthető Adriatic Media Investors LLC, amely nem a hazai Lapkert, hanem a francia többségi tulajdonosát, a Lagardère Services SAS nevű társaságot vásárolta fel.
Egyesek szerint ennek hátterében az állt, hogy így akarták kikerülni az esetleges társtulajdonosok vagy más intézmények érdeklődését, avagy éppen a szerződés szerint feltehetően gyakorolható elővásárlási jogot. (A francia cég 80,4 százalékban volt tulajdonos a Lapkernél, a kisebbségi részesedést pedig a következő vállalatok birtokolják: a Central Médiacsoport, a HVG, a Ringier Axel Springer, a Mediaworks Hungary Zrt. és a Népszabadság Zrt. Igaz, ez utóbbi lap megszűnése jelentősen rontotta a Lapker üzletét.)
Értesüléseink szerint a postát meglepte a francia fél lépése, mert már jelezték szándékukat a Lapker megvételére. Különösen furcsa volt, hogy nem is a magyar cég – amelyben, mint említettük, számos lapkiadó is tulajdonos – részvényei cseréltek gazdát, hanem a 80 százalék feletti birtokos került a horvát üzletemberhez.
Azt azonban két, név nélkül nyilatkozó, a történetet közelebbről ismerő forrásunk megjegyezte: úgy tudni, hogy Susman jelentős, milliárdos tételt vett ki a vásárlás után, így elképzelhető, hogy részben a cégben lévő készpénz szolgált az akvizíció fedezetéül.
Ezt az értesülést azonban csak 2018 májusában lehet biztosan megerősíteni, mivel akkor lesz kötelező beadni a cégbíróságra a Lapker friss mérleg- és eredménykimutatási adatait, amelyekből egy ilyen tranzakció visszakövethető. (Egyébként ez a manőver gyakori a cégfelvásárlásoknál, és önmagában sem jogszabályba, sem az üzleti etikába nem ütközik, hiszen az eladó is tisztában van azzal, hogy mennyi eredménytartalék van a könyvekben.)
Susman egyébként Horvátországban a médiapiacon kívül egy másik cégén, a Proficio nevű vállalat révén a turisztikában és az információtechnológiai ágazatban is érdekelt.
Egyik, az ügyhöz közeli forrásunk úgy véli, az sem elképzelhetetlen, hogy az üzletember átszervezi, racionalizálja a céget, és bizonyos idő múlva mégis felkínálja a postának, de nyilván már magasabb áron. Erre utal az is, hogy a hírek szerint a Sprinter Futárszolgálat Kft.-t leválasztják a társaságról, és feltehetően értékesítik (az ő pénzügyi adataikat lásd a grafikonon).