Ha valaki a napokban utazni szeretne a Finnairrel, ne lepődjön meg: lehet, hogy a súlyát is lemérik. De ne aggódjunk, nem egy újabb „fapados” trükkről van szó. A deréktájon felhalmozódott pluszkilók miatt nem fognak minket újabb ezresekre megvágni (eleve a mérések önkéntesek és név nélküliek). A társaság csak tudni szeretné, hogy a felszálló gépek mekkora tömeget szállítanak: így pontosabban be tudják állítani a szükséges üzemanyag-mennyiséget. Az ehhez hasonló, kiadáscsökkentést célzó fogásokra pedig az utóbbi hónapok piaci mozgásait látva komoly szükség van. Az európai légi közlekedés ugyanis a kiélezett árverseny miatt kisebb válságba került.
Az olasz Alitalia kezdte a sort: a szakértők szerint az utasaikat nemcsak a Ryanair és az easyJet, hanem a belföldi nagy sebességű vonatok is elszívták. A 120 géppel rendelkező cégnél a csődeljárás májusban indult el: az irányítást azóta kormánybiztosok vették át. A vezetőség reménykedik benne, hogy az egész vállalatot sikerül egyben eladni, de erre kicsi az esély. A Lufthansa szívesen felvásárolná a társaságot, de előre jelezte, hogy csak egy részét szeretné megvenni.
Ez nem túl meglepő; az már annál inkább, hogy a nyáron Németország második legnagyobb légicége, az Air Berlin került hasonló helyzetbe. A csődöt augusz-tusban jelentették be, október végén pedig végleg megszüntették a működésüket. Az ok egyszerű: a nyomott árakkal sújtott piacon az Air Berlin sem tudott boldogulni, a főrészvényes Etihad (az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága) pedig már nem akarta tovább finanszírozni a veszteséges vállalatot, ezért kihúzta a dugót. A cég bezárása miatt több ezer jegyvásárló maradhat kártérítés nélkül.
Hasonlóan friss, őszi történet a Monarch Airlinesé: a brit fapadosra is októberben került lakat. Amikor törölték a járataikat és a jegyértékesítést, épp 110 ezer utasuk tartózkodott külföldön. A közlekedési miniszter, Chris Grayling szerint Nagy-Britannia történetében a kint rekedt állampolgárok hazahozatala a legnagyobb ilyen jellegű logisztikai akció, amire békeidőben sor került. A kérdés most már csak az, hogy ki lesz a következő. Mert ne legyenek kétségeink: ennek a trendnek nem egyhamar szakad vége. Az egyik szaklap, az ATW főszerkesztője, Karen Walker úgy véli, most hasonló folyamatok játszódnak le az öreg kontinensen, mint annak idején az Egyesült Államokban. A piac konszolidálódik, a kicsik elbuknak és beolvadnak a nagyokba. De a fapadosoknak ezt nem kell ölbe tett kézzel nézniük: a szakember szerint megoldást jelenthet, ha a diszkontáras jegyek mellett a kisebbek drágábban kapható magasabb szintű szolgáltatásokat is elérhetővé tesznek.
Borítófotó: Ünneplés a Ryanair-nél. A mostani trendeken ők csak nyernek