A föld lakóinak a száma 2050-re megközelíti a 10 milliárd főt. Ez a mezőgazdasági termények iránti kereslet 50 százalékos növekedésével jár majd, ami azt jelenti, hogy az emberiség jövőbeni önellátása veszélybe kerülhet – kondítja meg a vészharangot saját tanulmányában az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Okkal vetődik fel tehát a kérdés: mennyire etikus a takarmányként vagy a pékáruk alapanyagaként is felhasználható növényeket ipari célokra bevetni? Szabad-e a kukoricából az élelmiszergyártók kedvelt édesítőszerét, a répacukornál jóval olcsóbb izoglükózt – más néven izocukrot – vagy éppen bioetanolt, a búzából pedig keményítőt gyártani? Ez a felvetés nem csak filozófiai, a kérdéskörben stratégiák, sőt milliárdok feszülnek egymásnak – igaz, utóbbiak csak látszólag.
„Az ipari feldolgozók nem veszélyeztetik a kivitelt, inkább stabilizálják a gabonatermelést. Szilárd belső piacot és magas árat jelentenek a termelőknek, nekünk tehát jó a feldolgozóipar fejlődése” – mondja Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének az elnöke. „A termelőknek a kukoricáért a legjobb árat az ipari felhasználású gyárak adják, ami nagyon biztos bevétel számukra. A kereskedőknek és a takarmánygyártóknak ez persze nem előnyös, nekik ugyanis ezzel kell versenyezni” – teszi hozzá a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének a főtitkára. Pótsa Zsófia arra is felhívja a figyelmet, hogy élelmiszercélra alig használunk kukoricát. A takarmányba is egyre kevesebb, alig 2 millió tonna kerül. A takarmánykeverők egyre inkább az izocukor- és a bioetanol-előállítás melléktermékeit használják.
Óriásberuházás
Ha az izoglükóz-termelést nézzük, Magyarország ma már az Európai Unió „éllovasának” számít. Az EU – ez év október 1-jétől megszűnő – cukorpiaci rendtartása összesen 700 ezer tonna előállítását teszi lehetővé a közösségen belül. Ebből a kvótából Magyarország több mint 250 ezer tonnát birtokolt, többet, mint bármely másik tagállam. A pozíciónkat pedig hamarosan még jobban bebetonozza a Tisza-TK Projekt Kft. izocukorgyártó üzeme, amely az idén kezdi meg a működését Tiszapüspökinél – a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. szabadegyházi, valamint a Pannonia Ethanol Zrt. dunaföldvári gyára mellett. Utóbbi egymillió tonna kukoricát képes feldolgozni, a Hungrana-üzem pedig valamivel még ennél is többet. Az új tiszapüspöki létesítménynél most évi félmillió tonna kukorica felvásárlására készülnek.
„A beruházás mintegy 50 milliárd forint nagyságrendű, 9,2 milliárdos állami támogatással. Az üzem júliusban elindul, s döntően a környező országok piacaira termel majd” – mondja Kárpáti László agrárvállalkozó, a Tisza-TK Projekt Kft. mögött álló tulajdonos. Felhívja a figyelmet: a magyar gazdaság célja, hogy minél feldolgozottabb módon adjuk el a termékeket. „Ez a gyár is ezt segíti, termelésével a GDP-hez 0,3 százalékkal járul majd hozzá.”
A Tisza-TK Projekt Kft. feldolgozója a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb élelmiszeripari beruházás Magyarországon. A projektnek hála 550 új munkahely jön létre. Az üzem a kvóta októberi megszűnése után 250 ezer tonna izoglükózt készíthet, ezzel hazánk izocukor-termelése a duplájára is ugorhat. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az Európai Bizottság prognózisa a tavalyi 700 ezer után 2024-re már 2,4 millió tonnás uniós izocukor-előállítást irányoz elő. Mivel a terv megvalósításához szükséges termelési kapacitások csaknem harmadával már rendelkezünk, nem túlzás feltételezni, hogy a jövő EU-s izocukor-termelésének jelentős hányadát nálunk állíthatják majd elő.
Ukrán konkurencia
„A tavalyi kukoricatermés 8,8 millió tonna volt, az egy évvel korábbi 6,6 millió. Ha a gabonatermés harmada jut takarmányozásra, harmada ipari feldolgozásra, harmada pedig exportra, az egészséges arány” – állapítja meg Fórián Zoltán. A kivitelre a Takarék Agrár Központ vezető szakértője szerint sem az ipari feldolgozás jelent veszélyt, hanem az orosz és az ukrán termelés jelentős bővülése. „Ők az elmúlt években megduplázták a hozamaikat, növekvő hatékonyságuk leveri a kommersz gabona árait a nemzetközi piacon, ami valós veszély a magyar termelők számára.” Fórián Zoltán szerint ezért több étkezési árut kellene termelni, elmozdulva a réspiacok felé. A magas hozzáadott érték és a jó adottságaink is mellettünk szólnak.
„Az ukránok már mindenhová odaviszik a kukoricájukat, búzájukat tonnánként 30 ezer forintért, míg a magyar gazdálkodók közül a jók is csak 40 ezer forint önköltség mellett tudják ezeket a növényeket megtermelni” – erősíti meg Vancsura József. Emiatt a hagyományos exportpiacainkat lényegében már el is veszítettük – jegyzi meg. Az alacsony hozamokra a FAO is felhívta a figyelmet. A 90-es évek óta például a rizs és a gabona hozama globálisan csak egy százalékkal emelkedett.
Ennek ellenére a szervezetnél nem tartanak attól, hogy a mezőgazdaság és az élelmezési rendszerek nem birkóznak meg a bővülő népesség igényeivel. Ettől Fórián Zoltán sem fél, mert „a technológia fejlődik”. Aggasztónak tartja azonban az elosztási csatornák merevségét. Elmondása szerint most sem jut 700-800 millió éhező ember ételhez, pedig az emberiség akkora élelmiszerkészletekkel rendelkezik, mint eddig soha, a pazarlás pedig óriási.
