Magyarországon a kilencvenes évek végén és a 2000-es évek elején lezajlott a „Hgl”, vagyis a higany fényforrással üzemelő lámpatestek cseréje. Az akkori kornak és technikai fejlettségnek megfelelően korszerű, alacsony fogyasztású kompakt fénycsöves és nátrium fényforrással üzemelő lámpatesteket szereltek fel. Ugyanakkor a LED-es technológia rohamos fejlődése és a fényhasznosítás növekedése már 2010 előtt előrevetítette, hogy a közvilágítás következő generációja a LED-es világítótest lehet.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ folyamatosan figyelemmel kíséri az új technológiai megoldásokat, kutatásokat, és stratégiájának fontos eleme innovatív mintaprojektek létesítése. Az e-mobilitás és az okoshálózatok (smart-grid) fejlesztése mellett az ELMŰ-ÉMÁSZ élen jár a közvilágítás területén jelentkező új technológiák gyakorlati megvalósításában és kísérleti alkalmazások létesítésében – kaptuk a tájékoztatást a cég képviseletétől.
Az innováció jegyében már 2008-ban elkezdődött a LED-es közvilágítás gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos mintaprojektek megvalósítása. Először Miskolcon, majd Piliscsabán telepítettek LED-es lámpatesteket tapasztalatszerzés céljából. A LED-es fejlesztések 2010-ben Budapesten, a Margitszigeten megvalósított futókör megvilágításával folytatódtak. Idetartozik, hogy 2011-ben átadták az ELMŰ-ÉMÁSZ által finanszírozott, Magyarországon elsőként Miskolcon, a Palóczy úton és a Szemere-kertben megvalósított, távfelügyeleti rendszerrel egybekötött LED-es mintaprojektet. Folytatva a sort, 2012-ben Gödöllőn, 2013-ban Hejőkeresztúron, 2014-ben Szentendrén, 2015-ben a fóti lovas terápiás központban, 2016-ban pedig Ózdon valósítottak meg különböző távfelügyeleti rendszerekkel LED-es mintaprojekteket.
Az idén a vállalatcsoport Eger megyei jogú várossal együttműködve közösen elhatározta, hogy a hevesi megyeszékhelyen is létrehoznak egy LED-es mintaprojektet. Ennek elsődleges célja az, hogy – a nem mindenhol osztatlan sikert arató LED-es projektekkel ellentétben – a nagyobb léptékű fejlesztések megkezdése előtt a város döntéshozói és lakói is a saját szemükkel győződhessenek meg arról, hogy a LED-es közvilágítás miként néz ki a gyakorlatban, annak milyen előnyei és esetleges hátrányai lehetnek.
Bemutató jelleggel három fő alkalmazási területet választottak ki: útvilágítás, parkvilágítás és zebravilágítás. A Klapka György utcában 13 darab útvilágító, az Eszperantó sétányon 6 darab parkvilágító és a Barkóczy utcában, az okmányiroda előtt egy LED-es zebravilágító lámpatestet telepítettek. Utóbbinak különös jelentősége van olyan gyalogátkelőhelyek közelében, ahol a közvilágítási oszlopok elhelyezkedése miatt a szabványos gyalogátkelőhely-megvilágítást egyáltalán nem vagy csak jelentős többletköltséggel tudnák elérni. A LED-ek fényének kiváló irányíthatóságát kihasználva a ma már meglévő oszlopkiosztás mellett is lehet szabványos gyalogátkelőhely-megvilágítást kialakítani, megtakarítva ezzel a közvilágítási hálózat bővítésének és új oszlop felállításának jelentős költségét. Ezáltal a kivitelezés határideje is lerövidíthető.
A cég bízik abban, hogy a napokban átadott LED-es bemutató világítás elnyeri a városban lakók és a döntéshozók tetszését, s a közeli jövőben elkezdődhet Egerben a LED-es korszerűsítés előkészítése, kivitelezése.
Indítógomb a közvilágításhoz. Habis László polgármester és Franz Retzer,
az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató igazgatósági tagja kapcsolta be a hálózatot