Leáldozik a bevásárlközpontoknak?

Pénz beszél
Amerikában az elmúlt években százával zárták be a plázákat. Ebből a trendből itthon egyelőre semmit sem látni: Magyarországon virágzik az üzlet.

Az Ohio állambeli Akronban áll egy épülettorzó, amely újabban a bűnügyi és a kórházi jelentések gyakori szereplője. Nemrég például, amikor a kihalt komplexumból egy férfi kábelt akart lopni, meghalt egy áramütéstől. De pár hónapja az épület tövében eltemetve még egy gyilkosság áldozatára is rátaláltak. Érthető módon az emberek ma már, ha tehetik, messzire kerülik ezt az ingatlant, pedig ez nem mindig volt így. Mielőtt elhagyatottá vált a hely, bevásárlóközpontként működött közel 40 éven át.

Nem egyedi esetről van szó: az Egyesült Államokban százával ürültek ki az akronihoz hasonló bevásárlóközpontok. Csak Illinois-ban közel harmincra került lakat az utóbbi években. A magukra maradt plázákat pedig alig lehet pénzzé tenni: Pennsylvaniában az egyik 102 ezer négyzetméteres „mall”-tól a tulajdonos csak egy jelképes, 100 dolláros (28 ezer forintos) összegért tudott megszabadulni. Pedig volt idő, amikor az értékét még átváltva 54 milliárd forintra becsülték.

Trendforduló

A szakértők már azt is kifigyelték, hogy a bevásárlóközpontoknál mik a haldoklás első tünetei. Minden a nagy, központi helyen lévő bérlők eltűnésével szokott kezdődni. Most az olyan brandekről van szó, mint a Macy’s, a JCPenney vagy a Sears. A felsorolt márkák üzleteiben a ruháktól az elektromos eszközökig rengeteg árut meg lehet találni. Ha ezek felszívódnak, akkor az adott pláza egy olyan negatív spirálba kerül, amelyből nehéz kimászni. Márpedig az ingatlanpiaci elemzésekkel foglalkozó CoStar becslései szerint Amerikában a meglévő 1300 bevásárlóközpontból 310-nél már fennáll az említett veszély.

Okkal merülhet fel a kérdés: mindez mit is jelent pontosan? Az USA-ban tényleg bealkonyul a bevásárlóközpontoknak?

Nos, az Egyesült Államok sajátos helyzetben van: az egy főre eső plázák száma ott ötször nagyobb, mint Európában. Épp ezért az internetes vásárlások térnyerése náluk alapjaiban rengette meg a piacot. Odaát az emberek ráadásul sokkal jobban rákaptak az online rendelésekre, mint nálunk. Beszédes, hogy az egyik ruházati márka, a The Limited – miután teljesen áttért a webes értékesítésre – az idén mind a 250 amerikai boltját bezárta. De mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az összes „mall” el fog tűnni. Viszont amelyek fennmaradnak, nem ülhetnek tétlenül a babérjaikon: új üzleti modelleket kell kiépíteniük. Ugyanis az USA-ban csak a felső kategóriás helyeknek van igazán jövője. A luxusmárkák megjelenése viszont nem elég: méregdrága táskákért és kosztümökért még nem keresik fel tömegek a plázákat.

Poroszország királya fantázianéven fut az egyik olyan hely, amely mutatja a helyes irányt: itt már orvosi rendelő, zöldséges és elegáns éttermek is működnek, csupa olyasmi, aminek az online áruházakban nincs alternatívája. A pennsylvaniai plázában olyan ütemben nő a látogatók száma, hogy nemrég – pia-ci becslések szerint 1 milliárd dollárból – ki is kellett bővíteni.

Hazai helyzet

Az online értékesítés térnyerésének itthon nincs komolyabb hatása a hazai szereplőkre – árulta el a Figyelőnek a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének (MBSZ) a főtitkára, Balatoni Judit. Az egyes helyek látogatottságában számottevő változás nincs, némi emelkedés tapasztalható. Egyelőre csak azt látni, hogy egyre több üzletnek már internetes oldala is van. És hogy mit hoz a jövő? Balatoni Judit szerint a bevásárlóközpontok üzemeltetőinek és a kereskedőknek is fel kell készülniük a várható hatásokra. Például sok bolt az értékesítés mellett bemutatóterem és/vagy átvételi pont is lesz. De mint felhívja rá a figyelmet: a bevásárlóközpontokban lévő üzletek forgalma – az országos átlagnak megfelelően – tavaly mintegy 5-6 százalékos mértékben bővült. Az üzlet láthatóan jól megy: erre utal az is, hogy beindult némi mozgolódás a piacon. Az utóbbi egy évben ugyanis több tulajdonosváltásra is sor került a szektorban. A főként hosszú távú ingatlanbefektetésekkel és bérbeadással foglalkozó CPI Property Group például az idén két magyar plázára, a Camponára és a Pólus Centerre is szert tett. 

 

 

 

ZÖLD UTAKON

A jelenlegi szabályozás szerint az 1500 négyzetméternél nagyobb hipermarketeknek és bevásárlóközpontoknak 2019-től úgy kell kialakítaniuk a parkolóikat, hogy minden 100 hely után legalább 10 parkolóhelyen e-autó-töltő állomást lehessen kiépíteni, méghozzá a burkolat megbontása nélkül. Balatoni Judit elárulta: a szabályozás kapcsán még egyeztetnek a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink