Április óta mintegy hat százalékkal gyengült a hazai fizetőeszköznek az uniós pénzzel szembeni árfolyama. Akadt olyan kereskedési nap, amikor 330 forintot is elkértek a devizapiacon egy euróért. Lapzártánk idején a kurzus megrekedt a 322 feletti szinten. Az összes szakértő szerint a forint gyengülésének a hátterében a feltörekvő piacok kedvezőtlen megítélése áll, s miután hazánk is ebbe a csoportba tartozik, együtt „romlottunk” más államokkal, például Törökországgal.
Az OTP Bank elemzésében arra világít rá, hogy reálisan a 300-310 körüli árfolyam lenne indokolt. Erre azonban nem számíthatunk, sőt újabb csúcsok is kialakulhatnak.
A hitelintézetnél azzal kalkulálnak, hogy óvatos lépésként szeptemberben egy az eddiginél még szigorúbb kommunikációval áll elő az MNB, ami jót tesz a forintnak. S az is, hogy a 2019-es költségvetési hiány kisebb lesz a mostaninál: a 2,4 százalékos GDP-arányos deficit 1,8-re csökken jövőre.
A Magyar Nemzeti Bank nyilvános, témával kapcsolatos ábrakészlete alapján még mindig nagyon nagy összegű külföldi tőke spekulál nemzeti devizánk további értékvesztésére. Hozzávetőleg 800 milliárd forint értékű, gyengülésre játszó pozíciót létesítettek kinti piaci szereplők. Az intenzív ostrom a forint ellen áprilisban indult, májusban tovább erősödött, s júniusban érte el eddigi csúcsát a 330-as kurzussal. Devizapiaci szakértők állítják a jegybank ábrakészlete alapján, hogy a fizetőeszközünk elleni offenzíva nem ért véget, számíthatunk még kellemetlenségekre. Hozzátették: naponta átlagosan már ötvenmilliárdos tétellel – napi új nettó short pozícióval – erősen befolyásolni lehet, vagyis „megdönteni”, „szétverni” az árfolyamot, de júniusban akadtak olyan napok, amikor erre „elegendő” volt húszmilliárd is. Ebből persze az is kilogikázható – mondták lapunknak a kereskedők –, hogy bármilyen alapvető (fundamentális) változás, például a jegybanki kommunikáció módosulása, esetleges szigorítás, vagyis kamatemelés arra kényszerítheti a külföldi spekulánsokat, hogy tömegesen zárják a forint gyengülésére játszó pozícióikat.
TESZTÜZEMMÓD
Az euró/forint árfolyam az elmúlt hetekben némileg megnyugodott, miután 330 közelében tetőpontot jelölt ki. Ugyanakkor a 303–318-as kereskedési sáv a múlté, nem várható, hogy a következő hetekben, hónapokban tartósan vissza tud térni ide a jegyzés – olvasható az Equilor elemzésében, amely szerint rövid távon jó esély van a 330-as kurzus ismételt tesztelésére, ugyanakkor a 321 alatt található kitörési szint még nem volt „visszatesztelve”. A nemzetközi tőkeáramlásokra a korábbinál jóval érzékenyebb lehet a hazai fizetőeszköz – derül ki az összefoglalóból.