Kockázat érdekességekkel

Pénz beszél
A tőzsdére lépő Waberer’s jelenlegi menedzsmentje a részvénykibocsátásából befolyó friss forrás jó részéből a Link nevű lengyel fuvarozási céget akarja megvásárolni. Július 6-án már elérhetők lesznek a papírok a tőzsdén.

A múlt hét végén a Waberer’s papírjai a 5100–6300 forintos ársáv legalján keltek el, ami a szakértők szerint a nyári időzítéssel és más hasonló szektorbeli kibocsátással magyarázható. Ám a lényeg úgy is az lesz, hogy a lapunk megjelenésekor, július 6-án induló kereskedés első napjai, hetei hogyan alakulnak.

Azért is fontos kérdés ez, mert a Budapesti Értéktőzsde meghatározó szereplője lesz a Waberer’s, amelynek a piaci
kapitalizációja már az első napokban 90 milliárd forint körül alakulhat, vagyis a hatodik legnagyobb cég lehet a részvényparketten. A matek így jön ki: a vállalat közlése alapján a kibocsátást követően a Waberer’s részvényeinek száma 17 742 264 lesz. Ha ezt a darabszámot nézzük, valamint azt, hogy a társaság papírjai 5100 forintért keltek el, akkor az induló kapitalizáció közel 90,5 mil-liárd forint lesz.

Ez az érték azt jelenti, hogy az Európában ismert szállítmányozó cég a BUX indexben a hatodik legnagyobb súllyal szerepelhet. A Waberer’s így az OTP, a Mol, a Richter, a Magyar Telekom és az Elmű után „jöhet” közvetlenül a ranglistán. Bár klasszikus, nemzetközi értelemben nem lesz blue chip, tőkepiaci jelenléte meghatározó lehet. (A legkisebb magyar blue chip a 483 milliárd forintos piaci kapitalizációjú Magyar Telekom – a szerk.)

Érdemes Waberer’s-részvényt venni, vagy sem? Ez itt a nagy kérdés, tekintettel arra, hogy csütörtöktől külső befektetők számára az értéktőzsdén megvásárolható lesz a papír.

Tőkepiaci szakértők szerint – mint minden vállalati értékpapír esetében – itt is felbukkannak kockázatok, de alapvetően jó befektetésnek tűnik az új tőzsdei szereplőben részesedést venni – ezt a tényt a kezdeti alacsony ár sem árnyékolja be, sőt, sokan inkább lehetőséget látnak ebben. A jövő évi nyereség-várakozással kalkulálva ugyanis így mintegy 40 százalékkal olcsóbb a Waberer’s, mint hasonló, már tőzsdén lévő nemzetközi konkurensei.

A Concorde a cég IPO-jával kapcsolatban azt emeli ki, hogy a Waberer’s Euró-pa egyik legnagyobb saját tulajdonú járműparkkal rendelkező árufuvarozó társasága a komplett rakományok (FTL) szegmensében. Magyarországi piacvezetőként komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújt, illetve belföldi teherszállítással is foglalkozik a vállalat. Szolgáltatási portfóliója raklapos termékek szállítmányozását, illetve száraz- és hűtött áruk fuvarozását, tárolását és terjesztését is lefedi. A nemzetközi szegmens a bevétel 77 százalékát teszi ki, míg a hazai piaci rész 17 százalékot generál. Mindemellett a cégnek egy modern infrastruktúrával és IT-rendszerrel ellátott gigaáruraktára is van Magyarországon. Közben a társaság több mint 3550 saját kamionnal kínál komplex logisztikai szolgáltatásokat. A járműpark fiatal, s a kamionok összesen több mint 400 millió kilométert tesznek meg évente átlagosan. A szállítmányozási iparág jelenleg rendkívül elaprózódott, így a mérethatékonyság versenyelőnyt biztosít a Waberer’s számára. Németország, Magyarország, Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia a cég legfontosabb piaca. Az eredményei rendkívül érzékenyek az üzemanyag-, illetve a bérköltségekre.

Milyen rizikó merülhet fel? A brexit kapcsán például az, hogy a társaság forgalmának mintegy 12 százalékát a brit piac teremti elő.

Egyébként a tőzsdére lépő Waberer’s jelenlegi menedzsmentje a részvénykibocsátásából befolyó friss forrás, összesen nettó 45 millió euró egy részéből
(piaci becslések szerint mintegy 32 millió euróból) a lengyel Link fuvarozási céget akarja megvásárolni. Ennek hatására javul majd az eredménye, azonban a lengyel szegmens növekedése a jövő évben várhatóan lassul. Sokan kalkulálnak azzal, hogy az európai szállítmányozási piac egy komplex konszolidáción esik át a következő években, amiből a legnagyobb szereplők – így a Waberer’s is – hasznot húzhatnak, így várhatóan további M&A-tranzakciókra számíthatunk, remélhetőleg alacsony áron.

A kockázatokhoz kötődő érdekesség: a vállalat profitja igen érzékeny a ciklikus üzleti modellre, így rendkívüli növekedés, de jelentős visszaesés is előfordulhat.

Befektetői oldalról vonzó tulajdonság a Waberer​’​s mérete. Lajkó Ferenc, a társaság vezérigazgatója úgy véli, megalapozott a vezető szerepük a jelentős belépési korlátok révén. Ebben az iparágban a gazdaságos üzemmérete miatt is nagyon jó a cég, ennek köszönhetik első helyüket. Emiatt továbbá igen előnyösek az alkupozíciók, így jó árakat és volumeneket tudnak elérni mindenfelé. A lefedettség tekintetében szintén fontos a méret, minden ügyfél feladatához a legközelebb tudnak lenni. A profitabilitás miatt egyszerre több ezer kamiont képesek megfinanszírozni, valamint hardvert, szoftvert tudnak fejleszteni azért, hogy a termelékenységet mindig a legmagasabb szinten tarthassák.

További érdekesség a márkanév „használata”: Wáberer György az előző évben eladta 40 százalékos részesedését. A tranzakció ára jelenleg is ismeretlen. Az IPO kezdetével egyidejűleg megjelent a volt vezérigazgató nyilatkozata a Világgazdaságban, amely szerint a vállalat nem használhatja a nevét 2018 nyarát követően.

Wáberer György ezzel kapcsolatban elmondta: összesen 22 évig fejlesztette az általa alapított céget, és úgy érzi, hogy a társasággal szembeni bizalom részben a személyéhez kötődött. Ugyanakkor a vállalat irányításában egy éve nem vesz részt, ezért fontosnak tartja tudatosítani, hogy a jelenlegi folyamatokhoz már nincs köze. Azt is hozzátette: tulajdonrészének korábbi értékesítéséhez egy olyan szerződés kapcsolódott, amely lehetőséget és megfelelő időt biztosít a cég számára ahhoz, hogy egy új nevet találjanak, amelyet felépíthetnek és amelyet a társaság új stratégiájához szabhatnak.

Arra a kérdésre, miszerint sajnálja-e, hogy nem vesz részt a Waberer’s tőzsdei bevezetésében, elmondta: amikor egy korszak lezárul, akkor az ember azon gondolkodik, hogy milyen új irányokat vegyen és mivel indítson el egy újabb 22 éves sikersztorit. Hozzátette: azt azért észre lehet venni, hogy az európai fuvarozási piac kulcsországaiban egyre szélesebb körű diszkriminatív intézkedésekkel akadályozzák a kelet-európai, köztük a magyar és lengyel fuvarozási vállalkozások működését és korlátozzák eredménytermelő képességét. Ilyen körülmények között pedig nem venne ilyen céget.

„A Waberer’st a négy nagy részvényhez hasonlóan az jellemzi, hogy ágazatában egyedülálló a mérete és a piaci pozíciója, valamint ez az első tőzsdére lépő cég a logisztikai iparágban. Az eredményeit úgy érhette el, hogy folyamatosan innovál és komoly működési hatékonyságra törekszik, amelyet meg is valósít” – fejtette ki Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója.  

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink