Kína tanult a pénzügyi válságokból

Pénz beszél
Az ázsiai óriás utolsó nagy költségelőnye az évi nyolcmillió friss diplomás – mondta a Figyelőnek a Fidelity Investments portfóliómenedzsere.

Kína évtizedek óta a folyamatos reformok állapotában van. Melyek ebből a sikeresek és melyek azok, amelyek kudarcnak minősülnek?

– Az 1980-as években kezdődött reformfolyamat két legfontosabb lépése az volt, hogy a külföldi tőkét beengedték az országba és létrejöhettek magántulajdonú cégek. Ez teljesen új helyzetet teremtett. Kína nyitottá vált a világra. Egy kivétel van ezalól, a pénzügyi szektor. Ennek hátterében az áll, hogy a pekingi vezetés tart a nagyarányú tőkekivonástól. A távol-keleti óriás az elmúlt évtizedekben ki is aknázta versenyelőnyeit: az olcsó munkaerőt, a környezetszennyezés kis költségeit, valamint az alacsony devizaárfolyamot. 

– Kínát gyakran nevezik a világ gyártósorának. Ön szerint érvényes még ez a megállapítás?

– Ez a szólás arra utal, hogy az ország termékeket gyárt. Ennek az időszaknak azonban kezd vége szakadni. Tavaly új kormány alakult. Ennek egyik fő célkitűzése a feldolgozóipari kapacitások csökkentése és a szolgáltatások súlyának növelése. A kapacitások mérséklésének célja az árak emelése. Ennek már megmutatkoznak a jelei: a cement, az acél olcsóbb lett, a termelő cégek nyereségesebbé váltak, a termelői árak emelkedtek. Az átalakítás másik jelentős eredménye, hogy az állami tulajdonú vállalatokba is beengedték a magántőkét. Erre egyelőre csak néhány példa van, de jövőre felgyorsulhat a folyamat. A harmadik nagy változás a pénzügyi reform, a tőkekorlátozások feloldása. Ebben van a legkevesebb előrehaladás. Látni kell ugyanakkor azt is, hogy a vállalati szabályozásban könnyebb végrehajtani az átalakításokat, mint a pénzügyi szektorban. Jobban orvosolhatók ugyanis az esetleges károk. Peking sokat tanult az 1997-es ázsiai és a 2008-as globális pénzügyi válságból. Tavaly a tőkekiáramlás láttán sokan azt tanácsolták a kínai kormánynak, hogy értékelje le a renminbi árfolyamát. A vezetés azonban nem fogadta ezt el, mert tisztában vannak azzal, hogy a folyamatos árfolyam-leértékelésen alapuló gazdaságpolitikának megvannak a maga korlátai. A legnagyobb kockázata pedig, hogy újabb, egész Ázsiára kiterjedő krízist indít el. A kínai pénzügyi reformot nagyon óvatosan és fokozatosan kell bevezetni ahhoz, hogy ne legyen belőle a régió egészét megrázó válság.

– A GDP évekig két számjegyű tempóban nőtt, óhatatlanul lassulnia kell. A kérdés csak az, hogy ez kontrolláltan vagy zuhanásszerűen következik-e be. Ön szerint?

– Eddig nem láttuk, hogy a GDP bezuhant volna, erre semmilyen jel sem utal. Nem csökkent például a foglalkoztatottság.

– Ön hogy látja a kínai gazdaság következő néhány évét?

– A Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) 2000-ben történő csatlakozás után a kínai kivitel részesedése a globális exporton belül domináns lett. Egy nyugati ember mindennapi életében meglehetősen nehéz olyan tárgyat találni, amit ne az ázsiai országban gyártottak volna. A „Made in China” megkerülhetetlen tényező lett. Erre a kínai költségelőny kihasználása adott lehetőséget. Mára azonban változott a helyzet. A munkaerő ára csaknem a háromszorosára emelkedett. A szennyezés költségei is nőttek, a föld szintén drágult. Az árfolyam felértékelődik. Minden nagyon drága lett, elérkeztünk a kínai versenyképesség határaihoz. Korábban a kivitel évi 15 százaléknál is gyorsabban bővült, ez volt a növekedés fő hajtóereje. A következő években mindennek ellenére szerintem nem kell számítani a GDP jelentős lassulására. Ennek hátterében részben az áll, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozódott exportbevételekből gigantikus infrastrukturális beruházásokat hajtanak végre. Ez lesz a következő évek bővülésének a motorja. A beruházások évi 10 százaléknál nagyobb ütemben nőnek, valamint folytatódik a dinamikus exportnövekedés, továbbra is két számjegyű ütemben. Az emelkedő bérek nyomán megerősödik a belső fogyasztás. 

– Éppen ön említette az imént, hogy Kína elérkezett versenyképességének a határaihoz. Ha így van, hogy képes a kivitel továbbra is két számjegyű ütemben nőni?

– Úgy, hogy létezik még egy tényező, amiben az ország sokkal olcsóbb, mint a világ más államai. Ez pedig a képzés, az oktatás költsége. Kínában tíz évvel ezelőtt 1,3 milliárd ember közül minden esztendőben 17-18 millióan érték el a 18 éves kort. Évente kétmillió fiatal ment egyetemre, főiskolára, és nagyjából 16 millióan különböző üzemekbe dolgozni. Napjainkra évi 16 millióra apadt a 18-at betöltött fiatalok száma, ám a felsőoktatásban már nyolcmillióan jelennek meg közülük. A gyárakba viszont immár csak nyolcmillióan mennek el. Ez azt jelenti, hogy a fizikai munkások száma drasztikusan csökken. Ezért van az, hogy az ázsiai óriás minden esztendőben munkahelyeket veszít, például Vietnam javára. A Nike minden harmadik üzeme már az utóbbi országban van, Kínából telepítették át őket. Ez azonban nem probléma, hiszen Kínában még jobban csökken a fizikai munkaerő kínálata, ezért emelkedik a fizetés ebben a körben évi 5-7 százalékkal. 

– Ha egyre kevesebb a fiatal, az nemcsak a képzetlen, de a szakképzett dolgozók számában is megjelenik. Ők nem hiányoznak a munkaerőpiacról?

– Az országban az automatizáció aránya évi 13 százalékkal növekszik. De az előbb oda akartam kilyukadni, hogy változik a munkaerő összetétele, megnő a diplomások aránya. A szakképzetlenek fizetése gyorsabban emelkedik, mint a friss diplomával munkába állóké – lévén ők mind többen vannak. Márpedig ez hihetetlenül nagy versenyelőnyt jelent, hiszen roppant olcsó diplomás munkaerő áll nagy számban rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy az árukivitel mellett a szolgáltatások exportja is egyre jobban megerősödik. Napjainkban kilencmillióan dolgoznak ilyen területen. Főleg információtechnológiai és k+f tevékenységet végző cégeknél, ezek összesített árbevétele 100 milliárd dollár körül van. A kínai GDP-n belül a kutatás-fejlesztési költségek részaránya 2-2,5 százalék. A fejlett országokban ez a ráta 3-5 százalék körül van. A k+f kiadásokon belül azonban a munkaerő költségének a részaránya igen nagy. Egy kínai fejlesztőmérnök fizetése körülbelül harmadannyi, mint nyugati kollégájáé, így a kínai k+f ráfordítások szintje egyáltalán nem alacsony globális összehasonlításban. Egyfelől tehát évi nyolcmillió jól képzett szakember lép ki a munkaerőpiacra. Másrészt a távol-keleti ország nagyhatalom az elektronikai termékek gyártásában. 

– De ezeket az elektronikai termékeket még globális, többnyire nyugati cégek gyártatják ott.

– Nézzük az Apple és a Huawei példáját. Az előbbinek összeszerelő üzemei vannak Kínában, igaz, kap alkatrészeket más ázsiai országokból, például Japánból vagy Dél-Koreából. Szokás mondogatni, hogy az Apple nyereségének 80 százaléka a márkanévből, az iPhone-ból jön, a maradék 20 százalékot adja a beszállítói lánc. Ez utóbbi azonban más márkáknak is képes dolgozni. Ami azt jelenti, hogy a kínai üzemek saját, akár hazai fejlesztéseket is képesek megvalósítani. Vagy nézzünk egy másik példát. A Huawei 2010-ben kezdett el okostelefonokat gyártani. A korai modellek ára 200 dollárnál kezdődött, az Apple készülékei 800-1000 dollárba kerültek akkoriban. 2010-ben a kínai cég 1,6 millió mobilt adott el, hét évvel később viszont már 150 milliót, 600-800 dollárért darabonként. Na, ez a GDP-növekedés. Ha egyszer rendelkezésre áll a munkaerő és van kapacitás, akkor természetes, hogy jön az innováció. Drónokat először az Egyesült Államokban kezdtek el gyártani. De fél évvel az amerikai modellek megjelenése után már ott voltak a kínai gyártmányok is – néhány hónap alatt összerakták azt a beszállítói láncot, amely az amerikaiaknak két évbe telt.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink