Jogos a kincstári optimizmus

Pénz beszél
Az országgyűlési választások ellenére tavaly csökkent a költségvetés GDP-hez viszonyított hiánya, s ezzel párhuzamosan az adósságráta is mérséklődött.

Az európai uniós módszertan szerinti deficit 2018-ban várhatóan két százalék körül teljesülhetett a tervezett 2,4 helyett, az államadósság bruttó hazai termékhez (GDP) mért aránya pedig még tovább, 71 százalékra csökkenhetett – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) által publikált részletes pénzforgalmi jelentésből. A tárca közléséből kiderül, hogy extrém többletbefizetések voltak az óévben. Általános forgalmi adóból mintegy 403 milliárd, személyi jövedelemadóból több mint 257 milliárd, nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból mintegy 266 milliárd, míg jövedéki adóból közel kilencvenmilliárd forinttal több folyt be, mint 2017-ben. A legfeltűnőbb tétel az áfabevételek drasztikus megugrása. Ennek hátterében az áll, hogy tavaly júliustól élessé vált az online számlázási rendszer, vagyis a gazdaság további fehéredéséhez köthető a tetemes plusz. S hogy melyik ágazat húzott nagyon a múlt esztendőben? A PM anyaga szerint elsősorban a kereskedelemhez és a feldolgozóiparhoz köthető a befizetések növekedése. Szakmai berkekben mindig érdeklődés övezi a társasági adó alakulását: ezen a soron valamivel több mint 380 milliárd realizálódott. Itt a korábbihoz viszonyított elmaradást az adóelőleg-kiegészítéssel kapcsolatos rendelkezések áthúzódása magyarázza, s lényegesen csökkent a növekedésiadóhitel-befizetések összege. Ugyancsak kiemelt figyelmet kapnak évről évre az EU-s pénzek. Az óesztendőben mintegy 1430 milliárd forintot utalt át az Európai Unió, többek között a Széchenyi 2020 program megvalósítására – derül ki a PM jelentéséből. 

S mi mennyit fizettünk be a közös uniós kasszába? Természetesen ezt is tartalmazza a tárca összeállítása. A „Hozzájárulás az EU költségvetéséhez” mérlegsoron 2018-ban teljesített kiadás 316,5 milliárd forint volt. 

Összességében a büdzsé kiadási oldala több mint 21 000 milliárd forint lett, ami nagyobb ugyan a 2017-es értéknél, de a GDP-arányos deficitcél így is két százalék alatti lehet. A korábbihoz képest nőttek a költségvetési szervek kiadásai, valamint a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Ezekkel együtt tavaly az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett. 

CSAK HÚSZSZÁZALÉKOS A DEVIZAADÓSSÁG

A központi költségvetés devizaadóssága 2018. december végéig 57,8 milliárd forinttal, 5724,8 milliárdra csökkent az előző év végéhez képest. E tartozás részaránya húszszázalékos szintre apadt a teljes adósságon belül.   

Ezek is érdekelhetnek

További híreink