„Itt korrupcióra épül a politikai rendszer”

Pénz beszél
„Nem az motivált, hogy sok pénzt keressek, tényleg segíteni akartam a hazámon” – mondja magyarországi befektetéseiről Nicholas Molnar, azaz Molnár Miklós magyar származású amerikai üzletember. Az egykori kisgazdát, az indián rizs hazai meghonosítóját, a Budapesti Kádár-üzem megmentőjét 1956-ról, a KITE-vel való üzletelésről és az Európát fenyegető migrációról is kérdeztük.

 Mikor és hogyan került az Amerikai Egyesült Államokba?

– Az első feleségem, Bodó Andrea válogatott tornászként tagja volt az 1956-os olimpiai csapatnak. Mielőtt elindult volna Melbourne-be, megegyeztünk abban, hogy ha összedől a világ, akkor én is megyek utána. Amikor leverték a forradalmat, tényleg úgy éreztem: Magyarországon mindennek vége. Én ekkor 29 éves voltam. Egy barátommal nagy keservesen elvergődtünk Bécsbe, ahol felkerestem az ausztrál nagykövetséget. Kértem, hogy értesítsék az olimpiai faluban lévő feleségemet, ne térjen vissza Magyarországra, maradjon Ausztráliában. Három-négy nap múlva a nagykövetségen közölték: természetesen megtalálták a feleségemet és átadták neki az üzenetemet. Egyúttal azt is megkérdezték tőlem, nem akarok-e én is odamenni. December 9-én, az első, magyar menekülteket szállító géppel érkeztem meg a déli kontinensre – azzal az érzéssel, hogy hamarosan kitör a harmadik világháború. Akkorra már a magyar ötkarikás csapatból sokan szétszéledtek, több mint negyvenen döntöttek úgy, hogy nem mennek haza. Az egyik olimpiáról tudósító magazin szerkesztősége viszont az ott maradtakat meghívta egy amerikai körútra. Két és fél hónapon át utazgattunk az Egyesült Államokban. Az olimpiai válogatottból 12-en úgy határoztak, hogy Kaliforniában telepednek le. Mi is köztük voltunk a feleségemmel. Bár időközben elváltunk, Andrea is itt, Észak-Kaliforniában él.

– Hogyan indult a pályafutása Amerikában?

– A budapesti közgazdasági egyetemet az elsők között szervezték át a kommunisták, ezernél is több diákot rúgtak ki. Nekem hat félév után kellett megválnom az egyetemtől. Tanulmányaimból másfél évet Kaliforniában, a Berkeley-n végeztem el. Itt is diplomáztam, majd egy biztosítótársasághoz kerültem, ahol eleinte kisebb üzleteket kötöttem, később egyre nagyobb befektetéseket hoztam tető alá. Egy ilyen üzletkötés kapcsán csöppentem bele a szőlészetbe is: különböző befektetők pénzügyi részvételével létrehoztam egy 500 négyszögyardos szőlészetet. A két fiam, Péter és Árpád viszont ebben nőtt fel. Most egy 300 négyszögyardos szőlészetünk van, ezt az idősebbik fiú, Péter vezeti. A borászatot a fiatalabbik, Árpád irányítja. Évente 20-25 ezer láda középkategóriás bort állítunk elő – ez ládánként 12 üveget jelent. Ezenkívül Magyarországon van egy hordógyárunk Erdőbényén és egy vadrizstermesztő vállalkozásunk Kisújszálláson.

– Miként jött az ötlet, hogy nálunk is vállalkozásba fogjon?

– Amikor Grósz Károly miniszterelnök egy küldöttséggel 1988 nyarán Amerikában járt, a körútja San Franciscóban ért véget. A tiszteletére a helyi kereskedelmi kamara egy díszvacsorát rendezett, ahová engem is meghívtak mint kamarai tagot, illetve mint „56-os magyart”. A delegációnak Kapolyi László is a tagja volt, aki 1987-ig iparügyi miniszterként, majd energiapolitikai kormánybiztosként tevékenykedett. A jegybank akkori elnökével, Bartha Ferenccel arról igyekezték meggyőzni az USA-ban élő magyarokat, hogy térjenek haza.

– A kommunisták elől menekült el 56-ban, s hallgatott a hívó szavukra?

– Kapolyi Lászlót személyesen is ismertem korábbról, mivel közel másfél évtizedig az unokahúgomnak volt a férje. Intelligens, jó üzleti érzékű embernek tartottam. Ráadásul úgy éreztem, ha van olyan terület, ahol segíthetek, akkor nem mondhatok nemet. Azon az őszön a második feleségemmel, Bokay Katalinnal Európában voltunk, s Magyarországra is ellátogattunk. Kapolyi László a Parlamentbe hívott, ahol előadtam neki az ötletemet a vadrizs meghonosításáról és termesztéséről. Amerikában ugyanis olvastam egy cikket Darrow Gibbsről, aki Minnesotából hozta át Kaliforniába ezt a növényt. Magyarországon az idő tájt még szinte ismeretlen volt a vadrizs, de az USA-ban is csak kevesen tudtak a létezéséről. Holott Észak-Amerikában az indiánok mintegy ezer évig termesztették és fogyasztották. Kapolyi összehozott a Kukorica és Iparinövény Termelési Egyesülés, azaz a KITE két szakemberével: Balogh Csabával és Búvár Gézával. Nekik is elmondtam, hogy mit szeretnék csinálni. Ők vevők voltak az elképzeléseim-re, olyannyira, hogy egy amerikai ügyvédi iroda közreműködésével 1989 februárjában Budapesten alapítottunk is egy közös vállalatot. Még azon a tavaszon két tonna magot küldtem Európába, Bécsbe, a Pan American Airlines légitársasággal. Akkor még létezett a vasfüggöny, fogalmam sincs, hogy miként sikerült Kertész Ferencnek, a KITE szakemberének átkínlódnia a küldeményt Ausztriából Magyarországra. Augusztusra, az első aratásra már lebontották a vasfüggönyt, de még jó néhány évig csak magot termeltünk: a két tonna ugyanis igen kevésnek bizonyult. A speciális gépek és a berendezések nagy részét is Amerikában vettem s Nádudvarra küldtem, később pedig Kisújszállásra – most épp egy hűtőházat építünk 300 ezer dollárból. Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg munkával, folyamatos befektetéssel komoly üzem jött létre: számtalan családnak biztosítunk megélhetést a környéken. Arról nem is beszélve, hogy az Indián Rizs Kft. az öreg kontinens egyetlen vadrizstermesztő cége, a termés 99 százalékát Nyugat-Európába exportáljuk – így az európai piac harmadát mi biztosítjuk. Ez több millió euró bevételt jelent az országnak. Indián rizs csak Kanadában, az USA-ban, valamint Kisújszálláson van. Sehol máshol nincs.

– Az erdőbényei hordógyárnak mi a története?

– Az indián rizs meghonosítása valójában altruista cselekedet volt a részemről. Nem az motivált, hogy sok pénzt keressek: tényleg segíteni akartam. És segíteni akart a két fiam, Péter és Árpád is. Péter ekkor fejezte be a Cornell Egyetemet Ithacában, s eljött velem Magyarországra, az első igazán komoly aratásra. Négy évig maradt Budapesten, de nem a vállalkozásban dolgozott, hanem egy nagy amerikai könyvelőiroda helyi munkatársaként privatizációval és amerikai befektetők megkeresésével foglalkozott. Tőle hallottam egy félig tönkrement soroksári szövetkezeti kádárüzemről, amelyet jelentős pénzbefektetéssel sikerült megmentenünk a csődtől. Most ott tartunk, hogy a Kádár Hungary évente öt-hatezer boroshordót exportál Erdőbényéről több mint húsz államba, Franciaországtól kezdve egészen Ausztráliáig.

– Sosem fordult meg a fejében, hogy hazaköltözik Magyarországra?

– Hat évtizede élek az Egyesült Államokban, miközben fiatalként soha nem terveztem külföldre menni vagy Amerikába kivándorolni. Véletlenek alakították a sorsomat: egy fillér nélkül, szinte egy ingben mentem Ausztráliába, s most visszatekintve elmondhatom, hogy jól sikerült az élet. Ugyanakkor volt olyan időszak, amikor mindkét fiam Budapesten élt. Árpád a General Electricnél dolgozott Clevelandben, de amikor a GE megvette a Tungsramot, azonnal a magyar fővárosba küldték. Árpád kitűnően beszél magyarul, több nyarat Sárospatakon, az anyanyelvi kollégiumban töltött, s egy félévet a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen is tanult. A fiúk azóta is rendszeresen járnak Magyarországra, van, hogy évente többször is, de egyikőjük sem akart ott gyökeret ereszteni. S bár éltek például New Yorkban vagy Hongkongban, mégis körülöttem telepedtek le.

– Együtt vezetik a cégeket?

– Az idén betöltöttem a 90. évet, a vezetést már jó néhány éve átadtam a fiaim-nak. Persze igyekszem lépést tartani velük, de a döntéseket már ők hozzák, s a felelősséget is ők vállalják.

– Magyarországról sok fiatal vándorol külföldre, Európa pedig a migránsok nyomása alatt áll. Mit gondol ezekről a jelenségekről?

– Egy pécsi rokonom mesélte, aki korábban az orvostudományi egyetemen tanított, hogy a diákjai hétvégente Londonba járnak gyakornokoskodni, s kétszer annyit keresnek, mint amennyit ő keresett egy egész hónapban. Ez már egy más Euró-pa: határok nélkülivé vált, s talán a fiatalok már nem azért mennek külföldre, hogy ott telepedjenek le, örökre elhagyva a hazájukat. Hiszen bármikor hazatérhetnek, nem úgy, mint mi, 56-ban kivándorolt magyarok. Amikor Amerikába érkeztem, Kaliforniának 12 millió lakosa volt – most 39 millióan lakják. Az Egyesült Államok lakossága 170 millióról 323 millió fősre nőtt – ezt magyar fejjel nehéz lehet megérteni, hiszen Európa és benne Magyarország népessége inkább csökken. Az USA teljesen megváltozott az elmúlt évtizedekben. Ha most lennék 29 éves és most érkeznék a tengerentúlra, attól tartok, már nem találnék olyan befogadó közegre, mint annak idején. Sosem felejtem el: amikor 56-ban az osztrák–magyar határról helyi vonattal Grazba vittek, az állomáson asztalok sorakoztak. Tizenéves fiúk és lányok ott, azoknál az asztaloknál döntötték el, melyik ország lesz az új, választott hazájuk. Anglia? Kanada? Svédország? Fogalmuk sem volt semmiről. Talán mi voltunk az utolsók, akik menekültként még szabadon eldönthették, hol szeretnének letelepedni. Szerintem ez ma már nem tartozik az alapvető emberi jogok közé. Afrika, ha tehetné, a teljes lakosságát Európába költöztetné. A migráció súlyos veszélyt jelent a kontinensre.

– Ez a magyar közéletben is beszédtéma. Figyeli az itteni híreket?

– Természetesen. Azt érzékelem, hogy borzasztóan eldurvult a hangnem, s ez igaz oda és vissza, valamennyi pártra és valamennyi oldalra. Sosem voltam benne a magyar politikában, kivéve az egyetemista koromat, amikor a Kisgazdapártnak voltam a tagja. Orbán Viktorral is csak egyszer találkoztam, az első miniszterelnöksége idején, Budapesten, amikor külföldi befektetők előtt tartott egy beszédet angolul. Akkor még lényegesen liberálisabb hangot ütött meg, mint manapság. Mondjuk az egyértelműen látható, hogy a Fidesszel szemben nincs más vezetőképes politikai erő – a baloldal gyakorlatilag szétesett. Amikor Budapesten vagyok, mindenki a rettenetes korrupcióra panaszkodik. Ilyenkor én mindig azt válaszolom: gyere ide, Amerikába, s nézd meg, itt milyen nagy a korrupció! Hiszen itt erre épül az egész politikai rendszer! Miután megválasztották a képviselőt, abban a pillanatban elkezd pénzt kunyerálni a következő választásokra. Mivel dollármilliókba kerül egy-egy választási kampány, a pénzért cserébe megígéri, hogy az adományozó érdekeinek megfelelően szavaz majd a képviselőházban. Az angolszász világban egyébként nagyon ellenséges sajtója van Orbánnak.

– Magyarországról úgy tűnik, hogy Trumpé se jobb.

– Igen, az övé is rossz. Nagyon szomorú és rossz volt az elnökválasztás Amerikában: egy politikából kiöregedett 70 éves vénasszony futott egy 70 éves, az üzleti életből kiöregedett vénember elől. Trump eredeti választási programja viszont nem volt rossz, de azt már látni: nem sok mindent sikerül megvalósítania belőle.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink