Aki Óbudán betér a Vörösvári úti McDonald’sba, akár egy érintőképernyős számítógépen is leadhatja a rendelését. Egy hagyományos kassza még üzemel, de aki sorba áll, azt a gyorsétterem munkatársai igyekeznek meggyőzni arról, hogy a vételt inkább a gépnél intézze. Külföldön az ehhez hasonló megoldások már régebb óta elkezdtek gyökeret ereszteni: sőt a határainkon túl már a személyzet nélküli boltok is virágzásnak indultak. Az első ilyen üzleteket Kínában már 2014-ben megnyitották. De tavaly december óta az Amazon webáruháznak is van olyan üzlete, amelyben egyetlen emberi alkalmazottal sem lehet összefutni. Hogy akkor miként kerülik el a lopásokat? A helyiségeket kamerákkal és szenzorokkal szerelték fel. Utóbbiak rögtön érzékelik, ha a vásárló valamit levett a polcról, a bejáratnál pedig a betérőknek azonosítaniuk kell magukat. Persze a rendszer még gyerekcipőben jár: például kiderült, hogy ha a boltban több mint húsz ember tartózkodik, akkor a gépek már nem tudják rendesen követni a vevők mozgását. De a fejlesztők lelkesedését ez sem tudta letörni. Sőt jövőre Kaliforniában megnyitják a második boltot is. Ebben az évben ráadásul az Amazon egyik nagy kihívója, a kínai e-kereskedelmi óriás, a Taobao is nyitott egy saját eladó nélküli üzletet.
A szakmabeliek szerint mindez elkerülhetetlen: a boltok digitalizálódnak, miközben a vásárlások egyre nagyobb része már eleve az interneten zajlik. A gyakran emlegetett bölcsesség szerint ha van egy saját boltod, mindenképp nyiss üzletet az online térben is, mert a kereskedelem világában netes áruház nélkül immár nem nagyon lehet boldogulni. Ezen az úton járnak a legnagyobbak is. A Tescónál például a vásárlásokat itthon 2013 óta akár a világhálón is le lehet bonyolítani. Az ismert trendeknek az Aldi és riválisa, a Lidl viszont fityiszt mutat. Mindkettő teljesen kihagyja az üzleti modelljéből az elektronikus értékesítést, az eladási mutatóik mégis stabilan növekednek. Az Aldi az élelmiszerboltok piacából Nagy-Britanniában 6,8 százalékot hasít ki: a szigetországban ráadásul tavaly 14 százalékkal nőtt a forgalmuk. A Lidl sem áll rosszul: 2016-ban átváltva 26 709 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le, 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Hogy az internet korában ez miként lehetséges? Nos, talán meglepő, de mindehhez nem kellett feltalálni a spanyolviaszt.
A diszkontláncok pusztán csak elkezdtek fókuszálni a középosztályra és ezzel együtt a minőségre. Csak az Aldi Nord 6,1 milliárd dollárt költ arra, hogy Euró-pában mind a 4800 egységüket felújítsák. A mutatós belsőkben pedig egyre nagyobb hely jut a boroknak és a gyümölcsöknek. A terjeszkedés nem csak Európára terjed ki: az Egyesült Államokban az Aldi 900 új boltot akar nyitni, ezzel pedig az országban ők lesznek a Walmart és a Kroger után a harmadik legnagyobb kiskereskedelmi lánc. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy ennek a nagy ütemű növekedésnek és az egymást érő beruházásoknak persze megvan az ára: a profitjuk szinte mindenhol esik.)
Mindehhez tudni kell, hogy az öreg kontinensen egyetlen országnak sem olyan fejlett az e-kereskedelme, mint Nagy-Britanniának, és a szigetországban a vásárlások 7,3 százaléka zajlik a neten. Ez persze nem rossz eredmény, de azért nem is annyira kimagasló ahhoz képest, hogy az olyan nagy láncok, mint a Sainsbury’s, fontok százmillióit költik el a világhálós rendszerek fejlesztésére. Az Economist a téma kapcsán Bryan Robertset, a TCC Global elemzőjét idézi, aki szerint a nagy láncok a netes láb erősítésével saját magukat kannibalizálják. Az egyik probléma, hogy Nyugat-Európában – hála például az Amazon webáruháznak – az emberek többsége megszokta, hogy az online vásárlás után a kiszállítás már ingyen van. Emiatt ez a szolgáltatás többnyire veszteségesen működik.
Az élelmiszer-kereskedelem egy más világ – ezzel a felkiáltással legyinthetnénk is az egészre, de a helyzet ennél bonyolultabb. Az Egyesült Államokban ugyanis dollármilliárdokat termelő bútorkereskedések (pl. HomeGoods) és országos ruhaüzletláncok között is vannak olyan szereplők, amelyek a netes lábbal nem vagy alig akarnak foglalkozni. Utóbbira jó példa a T. J. Maxx. Nekik összesen 1194 boltjuk van a tengerentúlon, ezzel Amerikában az egyik legnagyobb piaci szereplőnek számítanak. A kínálatuknak viszont csak egy elhanyagolható hányadát értékesítik a világhálón. Hogy a miérteket megértsük, nagyító alá kell tenni a cég üzleti modelljét. A T. J. Maxx, hasonlóan közvetlen vetélytársaihoz – a Ross Storeshoz vagy a Burlington Storeshoz –, szűk készletekkel dolgozik, a választékuk pedig többnyire olyan egyedi termékekből épül fel, amelyeket máshol egyáltalán nem vagy csak nehezen lehet megtalálni. A vevőik rendszerint órákat töltenek a boltban, mire rátalálnak a nekik tetsző ruhadarabra. Ha a teljes kínálatukat felpakolnák egy online felületre, akkor elidegenítenék a vásárlókat – magyarázzák az elemzők.
Hogy ezek a taktikák hosszú távon is működőképesek lesznek-e, azt persze nem tudni. De az biztos, hogy az online értékesítés egyelőre nem megkerülhetetlen. Hiába halljuk annyit az ellenkezőjét.