Hollywoodi pénzeső

Pénz beszél
Egy-egy amerikai filmen van, hogy ezrek dolgoznak. A költségvetés tetemes részét azonban többnyire két-három ember viszi el, a főszerepeket játszó színészek, akik átváltva egyetlen munkáért akár több milliárd forintot is kereshetnek.

Az itthon viszonylag felkapott Kovács Lehel, aki színészként a több mint százezer nézőt vonzó Liza, a rókatündérben is feltűnt, pár éve elmondta: a 2009-es Intim fejlövésért mindössze 40 ezer forintot kapott. A szakma itthon nincs túl jó helyzetben. Magyarországon nemzetközi viszonylatban még a csúcsgázsik is szerénynek számítanak, hisz a színházakban a legjobbak is „csak” 500-600 ezer forintot keresnek.

A legtöbb színész itthon nem is szívesen beszél a pénzügyei-ről. A fizetéseket ugyan az Egyesült Államokban sem szeretik kiteregetni, de ott az okok merőben mások. A férfi és a női színészek bérezése között ugyanis a mai napig komoly szakadék tátong. Natalie Portman épp az idén mesélt arról, hogy a Csak szexre kellesz (No Strings Attached) című vígjátékért csupán harmadannyit kapott kézhez, mint a másik főszereplő, Ashton Kutcher.

De azért bizonyára mondanunk sem kell, a rezsi kifizetése miatt egyik befutott sztárnak sem kell aggódnia. A legnagyobb hollywoodi csillagok nemtől függetlenül egy szerepért akár több tízmillió dollárt is kaphatnak. Scarlett Johansson például egyetlen év alatt átváltva 6,52 milliárd forintot keresett! Ez az összeg pedig nem csak hazai mércével számít csillagászatinak. Az amerikai stúdiók a filmbüdzsék tetemes részét a főszereplők gázsijára költik: a Gravitáció című sci-fiért Sandra Bullock például 62 millió dollárt kapott, ami több mint a teljes költségvetés fele. Ez a felállás Hollywoodban komoly feszültségeket kelt: a stábtagok, legyen szó akár az írókról vagy épp az effektkészítőkről, sokszor úgy érzik, hogy a színészeket az ő kárukra fizetik túl. Hogy a rendszer kezd repedezni, annak mindenesetre már vannak jelei. Az elmúlt években ugyanis a mozis forgalmi adatokból világosan kiderült, hogy a nézőket nem érdeklik a nagy nevek. Sokkal fontosabb a téma: egy képregény- vagy egy Star Wars-film akár ismeretlen színészekkel is kasszát tud robbantani (jó példa erre a Csillagok háborúja című mozisorozathoz tartozó produkció, a Zsivány Egyes, amely sztárok nélkül is több mint egymilliárd dollárt termelt a pénztáraknál).

És fordítva: a filmcsillagok feje mostanság amiatt fáj, hogy a legnagyobb színészek szerepeltetése újabban nem biztosíték a sikerre. Korunk egyik legjobban fizetett sztárja, Johnny Depp az elmúlt három évben például négy anyagi bukásban is feltűnt. Az egyik vígjátéka, a Mortdecai 60 millió dollárba került; ebből csak Deppnek 18 milliót (4 milliárd forintot!) fizettek ki, a film összbevétele azonban Észak-Amerikában végül a 7 millió dollárt is alig tudta meghaladni.

Minden bizonnyal még pár hasonló esztendő, és a hollywoodi sztárgázsik lassan elkezdenek apadni. Ez persze egyelőre csak feltételezés. Az viszont tény, hogy a világ már nem csak az USA álomgyára körül forog. Elég csak ránézni a leggazdagabb színészek rangsorára.  A tízes listán két indiai is szerepel!

A VILÁG LEGGAZDAGABB SZÍNÉSZEI*

1. Jerry Seinfeld (lásd nyitóképünket!)
Vagyona: 820 millió dollár (214 milliárd Ft)
Itthon a stand-up fellépéseiről elhíresült színész nem annyira ismert, Amerikában viszont, mióta (1989-ben) befutott a nevével fémjelzett vígjátéksorozatával, nemzeti kincsként kezelik. A státuszát jól jellemzi, hogy a Microsoft átváltva 2,6 milliárd forintot fizetett neki egy reklámszerepért.


2. Sáhruh Khán

Vagyona: 600 millió dollár (156,7 milliárd Ft)
Az indiai filmgyártás, vagyis Bollywood királyának is szokták hívni. Eddig közel száz filmben szerepelt. A Newsweek még 2008-ban a világ ötven legbefolyásosabb embere közé is beválasztotta.


3. Tom Cruise
Vagyona: 480 millió dollár (125,4 milliárd Ft)

A világ leghíresebb szcientológusáról újabban főleg a sztár allűrjei miatt beszélnek. Pedig ő volt az első színész, aki egymást követően öt olyan filmben szerepelt, amely átlépte a 100 millió dolláros bevételt az USA-ban.

4. Johnny Depp
Vagyona: 446 millió dollár (116,5 milliárd Ft)

Bár a filmjei a pénztáraknál újabban nem muzsikálnak túl jól, Hollywood egy olyan óriás, amelyik lassan tanul. A friss buktáknál mindenki jobban emlékszik a fényes sikerekre: Deppnek pedig oroszlánrésze volt a Karib-tenger kalózai mozisorozat sok százmilliós sikerében.

5. Amitábh Baccsan
Vagyona: 410 millió dollár (107,1 milliárd Ft)

Hazájában Nagy B-nek becézik. A 75 éves indiai sztárnak vaskos filmográfiája van: előfordul, hogy évente hat-hét új mozifilmben is feltűnik. A pályájába még egy hollywoodi kitérő is belefért: 2013-ban a Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott A nagy Gatsbyben tűnt fel.

6. Tyler Perry
Vagyona: 405 millió dollár (105,6 milliárd Ft)

„Az apámnak mindenre a verés volt a válasza” – emlékszik vissza a gyerekkorára a New Orleans-i komikus. Miután hallotta, hogy az írás segít gyógyítani a depressziót, író akart lenni, de végül a színészetben is megtalálta önmagát. Időközben saját televízió- és filmstúdiót is alapított.

7. Bill Cosby
Vagyona: 400 millió dollár (104,5 milliárd Ft)

A szexuális zaklatási ügyei miatt az elmúlt időszakban tele volt vele a sajtó. Vagyonát többek közt az 1984 és 1992 között futó produkciójának, a The Bill Cosby Show-nak köszönheti. Ez volt az Egyesült Államok egyik legsikeresebb tévésorozata.

8. Jack Nicholson
Vagyona: 390 millió dollár (101,8 milliárd Ft)

A 80 éves színész a Batman forgatásakor bomba üzletet kötött: Joker szerepét „mindössze” 6 millió dollárért játszotta el, viszont részesedést kért a mozis bevételekből és a merchandising termékek – például a játékfigurák – eladásaiból. A legendás ügyleten mintegy 100 millió dollárt (26 milliárd forintot) nyert.

9. Clint Eastwood
Vagyona: 375 millió dollár (97,9 milliárd Ft)

A pályája elején epizódonként 700 dollárért tűnt fel a Rawhide című tévésorozatban. A 80-as években azonban már csak több millióért vállalt szerepeket. A lista kakukktojása, hisz újabban kizárólag a saját rendezéseiben lehet látni.

10. Tom Hanks
Vagyona: 350 millió dollár (91,4 milliárd Ft)

Eddig 80 díjat, köztük két Oscart és 139 jelölést gyűjtött be. Az egyik legelismertebb amerikai színészt jövőre három új filmben lehet majd látni.

*A számok becsléseken alapulnak.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink