Gyorsan nő a magyar pénzügyi sikercég

Pénz beszél
Három év alatt csaknem kétmilliárdos bevételű, száz fő feletti banki szoftvervállalat nőtt ki a földből. A W.UP alapítói egy sikeres magyar középcég nemzetközi felvásárlását követően látták meg a frissen keletkezett piaci rést.

Hogyan lehet egy mindössze három évvel ezelőtt alakult kis csapatból mára egy közel kétmilliárd forintos forgalmú, több mint százfős hazai szoftverfejlesztő céget felépíteni? Ezt a kérdést teszi fel magának az ember, ha a médiában alig hallott W.UP Kft. nevével találkozik. A vállalkozói siker sűrűn keresett titka persze néhány mondatban összefoglalható, ám a történet ennél azért érdekesebb.

Még a kilencvenes évek végén alapították az IND nevű céget, amely banki szoftverek fejlesztésével foglalkozott. Ám annyira jó volt a csapat, hogy közel sem csak itthon és a régióban, hanem Nyugat-Európában, a Közel- és Távol-Keleten és másutt is sikerült eladni a megoldásaikat. Másfél évtized alatt, igen szívós munkával egy jelentős, lényegében globális ügyfélkört, sőt terméket építettek, főként a mobiltelefonos bankolás segítésére. A londoni központú, Misys nevű középvállalat így 2014 februárjában – meg nem erősített hírek szerint hozzávetőleg 20 milliárd forint körüli összegért – felvásárolta a magyar társaságot.

Hogy miképpen kapcsolódik ez a hosszú bevezető a W.UP-hoz? Úgy, hogy a Misys deklarált módon a kész szoftvertermékeket és a kapcsolódó ügyfélkört értékelte, s az egyedi megrendelésekkel egyáltalán nem kívánt foglalkozni. Ebben azonban az IND egyik vezetője látott fantáziát, így – az új tulajdonossal történt alapos egyeztetést követően – Bodnár Béla új céget alapított, hogy továbbra is kielégítse azokat az egyedi ügyféligényeket, amelyek a nemzetközi vállalat számára egyáltalán nem voltak a prioritások között. 

A menedzsment – Bodnár Béla mellett az egy évvel később csatlakozott Kolozsvári Eszter kereskedelmi igazgató – célja a kezdetektől az volt, hogy egy olyan, a hazai piacról addig hiányzó startup céget hozzanak létre, amely egyszerre innovatív, fiatalos és laza, de közben rutinos, profi és megbízható is, ami a pénzügyi szektorban elengedhetetlen. A banki szoftveres múlttal és szakembergárdával a háta mögött W.UP már a kezdetektől olyan nagy ügyfelek egyedi banki informatikai igényein tudott dolgozni, mint az MKB, az OTP Bank vagy az Erste.

Ez a szolgáltatási üzletág azonban csak az alapot adta meg a további fejlődéshez. A banki informatikai költések ugyanis csak az EU-ban évi 70 milliárd euró (21 ezer milliárd forint) feletti összegre rúgnak, ráadásul itthon és egész Európában is néhány éve végre megint növekednek ezek a büdzsék. Azaz, bár sűrű a mezőny, igenis van keresnivalója itt egy nemzetközi viszonylatban még kicsinek számító magyar cégnek is. Különösen, ha olyan erős referenciái vannak, mint a W.UP-nak. De a lényeg itt is a termékfejlesztés lesz, mert a rengeteg egyedi informatikai probléma megoldása közben a W.UP-nál rájöttek arra, hogy melyik az a terület, ahol a pénzügyi vállalatoknak igazán szükségük van a segítségre. Ez pedig az eladások támogatása, azon belül is a pénzügyi termékek digitális értékesítése.

Mert ha az ember hitelt venne fel, befektet-megtakarít vagy biztosítást köt, legtöbbször ma is személyesen, a bankfiókban, jobb esetben telefonon teszi. A digitális korban azonban azok a pénzügyi szolgáltatók tudnak igazán nagyot „dobbantani”, amelyek időben felismerik, hogy a mai ügyfeleket vadonatúj eszközökkel kell megtalálni. És közel sem csak arról van szó, hogy online bannereket vagy a papíralapú direkt marketing helyett e-maileket kell küldözgetni minden meglévő és reménybeli kliensnek. A lényeg ehelyett a relevancia, hogy az ajánlatok az adott személy, család valós, éppen aktuális igényeit tükrözzék.

De hogyan lehet ezt megtudni? A Google, a Facebook vagy az Amazon például rengeteget tud az emberekről, s az addigi viselkedésük alapján képes azt is előre jelezni, hogy milyen termékekre vagy tartalmakra lesznek leginkább kíváncsiak. A legtöbbet (az emberek költési, gazdasági helyzetéről) mégiscsak a számlavezető pénzintézet tud. Ezek az adatok ráadásul meg is vannak a banki informatikai rendszerekben. A hitelkártyaköltések révén például egy bank pontosan tudja, hogy ügyfele hol, mikor, mit és mennyiért szokott vásárolni. Csakhogy ezt az igen értékes adatvagyont a pénzintézetek a mai napig szinte alig használják ki: a Forrester nemzetközi technológiai elemző szerint még manapság is a birtokukban lévő információk 99,5 százalékát nem használják fel a bankok!

Pedig ha mondjuk egy harminc körüli férfi költési szokásai megváltoznak, például gyermekruházatot kezd vásárolni, akkor nem nehéz rájönni, hogy családalapításra szánta el magát. És közel sem csak babakötvényügyfél lehet, hanem éppen valószínűleg új lakás vagy ház vételén gondolkodik. Ez utóbbi kiderülhet úgy is, hogy munkaidő után rendszeresen egy bizonyos környéken költ, vagy csak arra jár – a mobiltelefon banki applikációja kártyás fizetések nélkül is „tudja”, hogy mikor hol van az ügyfél. Így pedig nemcsak arra van lehetőség, hogy a bababoltba belépve kedvezményes kupont ajánljon fel a bank, hanem arra is, hogy éppen a legeslegjobb pillanatban találja meg a fogyasztót egy – automatikusan is jól testre szabható – lakáshitel-ajánlattal.

De ugyanígy azt is lehet tudni, hogy mikor mennek iskolába az ügyfél gyermekei, mikor ballagnak, mikor megy valaki nyugdíjba, vagy akár azt, mikor történt haláleset a családban. De továbbmegyünk: nyugaton már vannak olyan digitális bankok, ahol az időjárást is figyelik a szoftverek. Miért lényeges ez? Mert ha mondjuk hideg tél várható, akkor a fűtésszámlák borsosabbak lesznek, így akár már kora ősszel lehet kedvesen figyelmeztetni a pénzügyileg amúgy is kifeszített klienst: figyeljen oda, hogy ne fusson ki a hitelkeretéből, vagy épp egyedi hitelkonstrukciókkal kezelhető ez az átmeneti helyzet…

Az ilyen megoldások technikailag már lehetségesek, a kérdés csak az, hogy melyik bank fog ezekből a többieket megelőzve hatalmas versenyelőnyt kovácsolni nálunk is. A W.UP pedig saját fejlesztésű termékeivel, illetve a komplex banki infrastrukturális tapasztalatával igyekszik felruházni a pénzügyi szolgáltatókat a digitális értékesítés képességével, azaz támogatja őket abban, hogy a pénzügyi világ Amazonjaivá válhassanak.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink