Az Elmű-Émász vállalatcsoport fokozatosan elektromos járművekre cseréli a személyautó-flottáját, hozzájárulva a közlekedés károsanyag-kibocsátásának a csökkentéséhez és támogatva a kormány elektromobilitási programját – jelentette be a héten a cég képviselete annak apropóján, hogy 15 új e-autóval bővült az állományuk. Marie-Theres Thiell közölte: több mint kétszázmillió forintos ráfordítással növelte személyautó-flottáját a csoport, s a gépkocsik beszerzését a Nemzetgazdasági Minisztérium is támogatta. Az új járműveket az energiaszolgáltató cég nem közös használatú, hanem munkakörökhöz rendelt autóként helyezi üzembe. A flotta szakszerű működtetése érdekében a vállalatcsoport a telephelyein nyolc váltóáramú gyorstöltőt és három egyenáramú villámtöltőt is telepít Budapesten. A töltőpontok egy része – a fővárosban és Egerben – a külső felhasználók számára is elérhető lesz.
Egyébként az új autók beszerzése már nem az első lépés az Elmű-Émász részéről az elektromobilitás terén, mivel a társaság már 2010-től aktívan kiveszi a részét a környezetbarát közlekedés támogatásából. A cég által üzemeltetett magyarországi töltőhálózat jelenleg már 39 közterületi és 28 magánterületen működő, de az autósok számára korlátozás nélküli töltőpontot számlál.
Az Elmű-Émász jövőbeli terveire vonatkozóan Marie-Theres Thiell kijelentette, hogy a közterületi töltőket csatlakoztatni fogják a legnagyobb európai e-mobilitási roamingrendszer, a Hubject platformjához, ezzel ráhelyezve azokat a nemzetközi térképre is. „Célunk, hogy továbbra is az első számú e-mobilitási szakértők maradjunk Magyarországon, megbízható partnerek az önkormányzatok, a vállalkozások és a magánszemélyek számára” – tette hozzá a vállalatcsoport elnöke.
Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára bejelentette: a tapasztalatok alapján átdolgozták és tovább folytatják azt a pályázati rendszert, amely a vételár 21 százalékáig, legfeljebb 1,5 millió forintig támogatást biztosít a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszongépjárművek beszerzéséhez. Közben kibővítették a kedvezményezettek körét (ügyvédek), s jogi személyek esetén 3-ról 35-re emelkedik a támogatható autók száma, míg a költségvetési intézményeknél nincs felső határ. Végezetül pedig a pályázóbarátabb ügymenet érdekében számos adminisztratív könnyítés lép hatályba.