Dinnye mindörökké

Pénz beszél
Erőteljesen ugrál a dinnye kiskereskedelmi ellenértéke a boltokban. A későn jött szezonkezdet ellenére magas volt a gyümölcs belépő ára, majd az első héten tapasztalt hideg miatt gyors árzuhanás mutatkozott. Az időjárás erősen befolyásolja a kereskedői döntéseket.

DÖCCENT A SZEZON ELEJE, ÉS MÉG NEM LÁTNI A VÉGÉT  

A dinnye jó ideje minden nyári szezonban közüggyé avanzsál. Megvan ennek is az oka. Magyarországon korábban 4800 hektáron termesztették ezt a gyümölcsöt, ám az idén 4000-4200 hektárra szorult vissza a termőterület. Igaz, a technológia javulásával 200 ezer tonna körüli termés gazdálkodható ki ekkora méretben. Ebben az évben a termelők az időjárás miatt 180 ezer tonna körülire várják a hozamot. Az ideális felvásárlási ár kilogrammonként 80 forint lenne, amely a termelőknek (ha tartható ez az átlag) 14 milliárd forintot hozna a konyhára, a helyzet azonban az, hogy a termelői érték inkább közelít a 10 milliárd forinthoz a szezon végi nagyon alacsony felvásárlási árak miatt. Mindez a kiskereskedelemben nagyjából a dupláját jelenthetné, ha tartanák a szezonban a kilónkénti 160 forintos eladási középértéket, de valójában ez képtelenség, főleg úgy, hogy a dinnyeszezon itthon az átlagosnál hidegebb idővel indult – hiába lesz világszinten ez a legmelegebb hónap.

A szezon nagyban függ az időjárástól, mind a termést, mind pedig a fogyasztást tekintve. Melegben akár duplázódhat is az eladás, míg hidegben feleződik. A magyarok fejenként 15 kilogrammot fogyasztanak a gyümölcsből évente. Ez kifejezetten jó aránynak számít a tíz esztendővel ezelőttihez képest, ekkor 8-9 kilogramm volt ez az adat. Vagyis a korábbi években végrehajtott fogyasztásösztönző, gyümölcs-népszerűsítő kampány célba talált. Ebből és a várható termésátlagból könnyen kiszámolható, hogy az idén körülbelül 30-40 ezer tonna görögdinnye mehet kivitelre. Ez pedig a termelőknek és a kereskedőknek egyaránt sokat jelent a jövedelmezőség javításában. Sőt, ha jól mennek az exportpiacok, idehaza sem igen lesz gond a dinnyeárakkal. A hazai multiláncok az anyaországba szállítanak, így Németország a fő exportpiacok közé tartozik. Az itthon is jelen lévő multik érdekeltségei révén Csehország, Szlovákia és Lengyelország számít még fő célpontnak, ám magyar dinnye időnként előfordul Spanyolországban is, ami azért vicces, mert a hazai piacok árszintjét a szezon előtt éppen a spanyol termés határozza meg, ahogyan a többi exportcélterületekét is. Ha spanyol dömping van, a magyar termés belépő ára is alacsony.

KISKERÁRAK

Július első hetében kerültek nagy mennyiségben a boltok polcaira a hazai dinnyék. A belépő árak arról tanúskodnak, hogy a gazdák tartották magukat a 80 forintos átadási ellenértékhez, sőt esetenként jobb árpozíciót is fogtak, a kereskedők azonban jó nagy lapáttal rátettek az eladási árra. Ugyanis a nagy hálózatokban a 2018-as kiskereskedelmi árakhoz képest (159 és 189 forint között szóródott anno a gyümölcs kilogrammonkénti ellenértéke) most többet, 189–299 forintot kérnek egy kilóért. Ezt a blokkk.com internetes kereskedelmi szakportál regisztrálta. Természetesen azért nincsenek köszönő viszonyban egymással éves összehasonlításban az árak, mert tavaly ilyenkor már javában tartott a szezon, míg most belépő árakról beszélhetünk. Ráadásul az importdinnye is megágyazott a viszonylagos drágaságnak – a kereskedők pedig az idén nem „rombolták” le dömpingárral a szépen felépített dinnyeprofitcéljaikat. Ezzel remélhetőleg a termelőknek is kedveznek, hiszen ilyen eladási tarifák mellett a termelői átvételi árcélok is átverhetők rajtuk. Kérdés persze, visszatér-e a kánikulával a szezonkezdeti Kánaán. Az időjárás ugyanis nem kedvezett az áraknak. A júliusi hideg és az emiatt elszenvedett kereslet-visszaesés gyorsan a mélybe taszította azokat (a praktikus ok, hogy a berendelt árukészletet ki kell pörgetni, vagy megrohadtan mehet a veszélyeshulladék-tárolóba). A blokkk.com adatai szerint a múlt héten az árak a nagyon barátságos 134 és 219 forint közötti tartományban mozogtak.

 

HOL A LEGOLCSÓBB?

Tavaly ilyenkor a CBA diktálta a július első hetében mért 159 forintos kilogrammonkénti árat. Most a magyar lánc nemigen ment bele a versenybe, tartotta a 299 forintos szintet. Az árakon látszódik, hogy a Spar a CBA-val igyekszik versenyezni, ebben a láncban 249 forintra tolták le az eladási ellenértéket. A Tesco és az Auchan pedig egymással küzdött a 189 forintos árral. A múlt héten azonban fordult a kocka: a Tesco kiszállt a heti versenyből, megtartotta a 189 forintot, míg az Auchan 134-gyel robbantott. A CBA is lejjebb ment, 219 forintra, míg a Penny beszállt egy akció erejéig a versenybe, és mindenkinél olcsóbban, 129-ért adta két napig a gyümölcsöt, de nem mindegyik üzletében. A trend tehát jól olvasható, ám a szezonból több forrónak ígérkező hét hátravan, ami azt sejteti, hogy távoli még a 100 forintos kilogrammonkénti kiskereskedelmi ár, és egyelőre nem tudni, hogyan viselkednek az exportpiacok.

 

Mindenki kedvence. Ugrált a gyümölcs ára az időjárás-változás miatt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink