Az OTP horvát tortája

Pénz beszél
Horvátországban a Splitska Banka megvásárlásával az OTP egy pillantás alatt a nyolcadikról a negyedik helyre ugrott a hitelintézeti rangsorban. Közben a magyar bank további akvizíciókat készít elő.

Tavaly decemberben derült ki, hogy az OTP megvásárolja a Société Générale francia pénzintézet horvátországi leányát, a Splitska Bankát. Akkor, amikor az ezzel kapcsolatos bejelentés megtörtént, nagy volt az öröm a befektetők körében, hiszen érdemben tudta piaci részesedését növelni hazánk legnagyobb bankja. A korábbi akvizícióknak – a román Banca Millennium vagy éppen a magyarországi Axa Bank megvásárlásának – a volumene jóval kisebb volt. A Splitska Banka Horvátország ötödik legnagyobb pénzintézete, piaci részesedése – mérlegfőösszeg alapján – mintegy hét százalék, a hitel- és betéti piacon pedig 5-7 százalékot hasít ki a tortából. Száz fiókkal s mintegy 260 ATM-mel van jelen országszerte. A Splitska honlapjáról kiderül az is, hogy erős a jelenléte a horvát tengerpart déli részén, de vannak fiókjai az ország belsejében is. Ami pedig az új tulajdonost, az OTP-t illeti, kilenc országban van jelen, 13 millió ügyfelet szolgál ki negyvenezer munkavállaló segítségével, közel 1500 bankfiókon és 4000 ATM-en keresztül. Bár az elmúlt években hazánkban több különböző teher – bankadó, tranzakciós illeték –, valamint a devizahitelek átváltása sújtotta a hitelintézetet, az OTP egyedül a tartalékaira utalva, állami segítség nélkül vészelte át az időszakot. Csányi Sándor a vételt követő sajtótájékoztatón azt mondta: nagyon jól menedzselt, jó pénzügyi eredményekkel jellemezhető bankot vett az OTP. A két intézet összesített piaci részesedése 11 százalék. Az integrációs folyamat elkezdődött, ennek első jelei már láthatók, a spliti repülőtéren például már az új logóval van ellátva az OTP bankfiókja. Mint az elnök kitért rá: jelenleg négy-öt akvizíciót készít elő a magyar bank, s néhány héten belül ezek közül be is jelenthetnek konkrét vásárlást. További országokba tervezik a belépésüket. A magyar vállalat a Banca Românească pénzintézetre is adott be ajánlatot, valamint egy szerb projektre. A Portfolio megkereste az OTP-t, hogy mennyibe is került a Splitska Banka: 1-es P/BV szorzó alatt vagy a felett vette meg? (A P/BV – price/book value – mutató egy részvény könyv szerinti értékét, vagyis az egy részvényre jutó saját tőkét viszonyítja a papír árához.) A válasz alapján a horvát bank nem volt olcsó, főleg ahhoz képest nem, hogy az európai hitelintézetek nagy része 0,5-0,6 körüli szorzón forog. Az OTP 1 alatti, de ahhoz közeli P/BV szorzón vette a horvát pénzintézetet. A Splitska Banka könyv szerinti értéke a múlt év végén 3,5 milliárd kuna, vagyis közel 146 milliárd forint volt. Azaz a horvát bankért 88 milliárd (0,6-es P/BV) és 146 milliárd (1-es P/BV) forint közötti vételárat fizethetett az OTP.

 

 

HORVÁT VISSZHANGOK

Az OTP bevásárlásáról szóló horvát hírek tárgyilagos, többnyire száraz közlések voltak. Néhányhoz viszont politikai megjegyzéseket fűztek, azzal a véleménnyel, hogy a magyarok a Mol után most az OTP-vel nyomulnak Horvátországban. Összefoglalva: a hazai bank akvizíciójával kapcsolatban egyes horvát elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy Csányi Sándor OTP-vezérnek nagyon jók az összeköttetései a Mol vezetőségével, ezért akár politikai szála is lehet a hitelintézet terjeszkedésének. Megemlítik, hogy pár évvel ezelőtt, amikor a kaproncai (Koprivnica) Podravka élelmiszeripari vállalat pénzügyi gondokkal küzdött, akkor a magyar olajcég vállalt kezességet az OTP adta teljes hitelállományra. Csányival kapcsolatban azt is hangsúlyozzák, hogy Ivica Todorić, a most súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor horvát élelmiszeripari multi tulajdonosa és volt vezetője nagy barátja, és több közös befektetésről is gondolkodtak, de nem jutottak el a megvalósításig.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink