A nyugalom szigete a jegybank

Pénz beszél
Változatlanul hagyta a kamatkondíciókat a múlt héten az MNB monetáris tanácsa. Az alapkamat továbbra is 0,9, míg az egynapos betéti ráta –0,05 százalékos. Összeállításunkból kiderül, mi áll a döntés hátterében, s milyen szempontok szerint mérlegelnek a központi bankban.

KAMATDÖNTÉS

Miközben kikerült a júliusi kamatdöntést követő jegybanki közleményből az a várakozás, hogy a maginfláció tovább nő majd, addig az MNB hangsúlyosan „beemelte” a kommunikációjába a nemzetközi központi bankok politikájának várható változását. Természetesen számukra releváns az Európai Központi Bank (EKB) és az amerikai Fed lazítása. Közben a magyarországi kondíciók változatlanok: az alapkamat továbbra is 0,9, míg az egynapos betéti ráta –0,05 százalékos.

De mekkora időhorizontot lát be a monetáris tanács az irányadó ráta kapcsán? Vagyis meddig tartható még a 0,9 százalékos alapkamat? A téma iránt érdeklődők jogosan teszik fel ezeket a kérdéseket. Az MNB előrejelzési horizontja körülbelül három év, azaz a negyedévente kiadandó inflációs jelentésben ekkora időtávra tekintenek előre a jegybankárok.

AZ ELŐRELÁTÁS FÓKUSZA

Az előretekintés középpontjában természetesen nem a jegybanki irányadó ráta áll: a monetáris döntéshozók horgonya az infláció. Az irányadó ráta, vagyis az alapkamat „csak” egy az árdrágulás alakulását szabályozó, hagyományos és nem hagyományos komponensekből álló monetáris politikai eszköztár elemei közül. Az MNB elsődleges feladata a háromszázalékos inflációs cél elérése és ennek a szintnek a megtartása. Láthatóan sikerült elérni a célt, a teendő most a szinttartás. Ezt szolgálja a monetáris eszközrendszer és annak említett eleme, az alapkamat is.

Utóbbi emelésére akkor kerülhet sor, ha azt az infláció alakulása indokolja, illetve ha úgy látják a jegybankárok, hogy az eszköztár elemei közül éppen ez szolgálja a leghatékonyabban a célok elérését. Az MNB nem szokott az alapkamat alakulására vonatkozó becsléseket adni. Ugyanakkor a piaci elemzők körében nagyjából konszenzus van a tekintetben, hogy az első emelésre 2021 elejénél előbb nem kerül sor.

 

MI „TOLJA” AZ INFLÁCIÓT?

A jegybanki inflációs prognózisokat kétirányú, nagyjából szimmetrikus kockázatok övezik. Inflációs nyomást jelent például a nagyarányú bérkiáramlás és az azzal együtt járó markáns fogyasztásbővülés, illetve az ennek eredményeképpen várható gazdasági növekedés. Ezzel szemben hat a lassuló nemzetközi gazdaság, elsősorban az uniós és azon belül is kiemelten a német, a rendre csökkenő EU-s inflációs előrejelzések s az ezek okán az Európai Központi Bank várhatóan tartósan fennmaradó laza monetáris politikája, továbbá az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is lazítást helyezett kilátásba. Úgynevezett nem várt körülményekre tehát mindkét irányból fel kell készülni.

A majdani esetleges lépések megtételéhez meglehetősen gazdag, hagyományos és nem hagyományos elemekből álló eszközrendszere van az MNB-nek. Ezen elemek közül korábbi bejelentésük szerint elsősorban a kamatfolyosót – azt az alapkamat körüli sávot, melynek felső széle az egynapos jegybanki hitel, alsó széle pedig az egynapos jegybanki betét kamata –, valamint a bankrendszer tagjaival végzett devizacsere-ügyleteket kívánják bevetni. A kamatfolyosóval azt lehet meghatározni, hogy a rövid kamatok – ezen belül kiemelten a Bubor – milyen tartományban mozoghatnak, a devizacsere-ügyletek segítségével végzett műveletek pedig a Bubor sávon belüli pozicionálását segíthetik. Ha ez valamiért nem lenne elég, ott az alapkamat változtatásának a lehetősége, vagy az eszköztár egyéb nem konvencionális elemei, például a kötelező tartalékráta módosítása vagy különböző kamatcsereügyletek végzése. De ez utóbbiakra valóban csak extrém körülmények között kerülhet sor.

Amikor évekig cél alatt volt az infláció, folyamatosan azt a kérdést szegezték a jegybanknak, hogy miként éri majd el a három százalékot. Kvázi jó hír, hogy eljutottak oda, hogy a kérdés ellenkező értelemben merül fel. Valóban, az infláció elérte és némileg meg is haladta a célt, s ennek hatására tavasszal a monetáris tanács is reagált: zsugorította a kamatfolyosót és csökkentette a likviditást a piacon. Elkezdték tehát óvatosan használni az előbbiekben említett eszközrendszerüket. Ugyanakkor a kétirányú kockázatok miatt minden lépést nagyon megfontoltan, a beérkező adatok alapos tanulmányozása, elemzése alapján kell megtenniük. Egy elsietett lépésnek nagyon komoly reálgazdasági költségei lehetnek.

 

KIHÍVÁSOK

Mind a kormány, mind a Magyar Nemzeti Bank és a piaci szereplők számára kihívást jelent a világgazdasági lassulás, a komoly kereskedelmi háború veszélye, a brexit körüli bizonytalanság vagy a geopolitikai feszültségek. További nehézség, hogy ügyesen kell egyensúlyozni a jól teljesítő gazdaság, a növekvő bérek és fogyasztás, illetve az ezek ellen ható külső folyamatok hatásai között. Megkerülhetetlen téma ennek kapcsán a következő lehetséges válság.

Ennek okán érdemes felidézni, hogy a gazdaság ciklikus folyamat: fellendülő, stagnáló, majd lassuló szakaszok váltogatják egymást. A tapasztalatok szerint egy-egy ilyen ciklus 10-12 éves, így ilyen időszakonként szükségszerűen kisebb-nagyobb krízisek korábban is kialakultak, és ez továbbra is így lesz. A globalizáció, a technológiai-technikai fejlődés eredményeképpen a recessziók is globalizálódnak, a ciklusok összehangolódnak, egy adott országban kialakuló válság több más országra is hatással lehet. A jó hír, hogy akármilyen krízis is ér el bennünket, a makrogazdasági mutatóink kedvező alakulása, a felelős költségvetési politika, a stabil bankrendszerünk, az alacsony devizakitettségünk megóv attól, hogy még egyszer a 2007–08-as visszaesés következményeihez hasonlót kelljen átélnünk.