Immár hivatalosan is bejelentették, hogy a pénzügyi gondokkal küzdő Deutsche Bank március 19-én bevezeti a tőzsdére alapkezelőjének, a DWS-nek a 25 százalékos tulajdonrészét. Ezzel a lépéssel a hitelintézet mintegy kétmilliárd eurónyi tőkére akar szert tenni. A DWS Európa egyik legnagyobb alapkezelője, mintegy 700 milliárd eurónyi vagyont gondoznak – derül ki a Financial Times összeállításából. Közleményében azt írta Nicolas Moreau, a társaság vezérigazgatója, hogy a tőzsdei bevezetés lehetőséget ad számukra ahhoz, hogy a DWS teljes potenciálját „elszabadítsák” az ügyfelek és alkalmazottak számára, s a részvényesek részére vonzó hozamokat célozzanak meg.
Az ügylet érdekessége, hogy az alapkezelő értékpapírjai speciális tulajdonviszonyt testesítenek majd meg, amelyben a részvényeseknek nincs akkora beleszólása a menedzsment tevékenységébe, mint normál esetben.
A legnagyobb német bank évek óta küzd pénzügyi gondokkal. A lejtmenet hátterében az áll, hogy két esztendeje gigabírságot kapott az Egyesült Államokban. Tudniillik az amerikai hatóságok azt akarják, hogy fizessen be 14 milliárd dollárt a washingtoni államkasszába a 2008 előtti „bűneiért”. Úgynevezett toxikus, vagyis – pénzpiaci értelemben – mérgező kötvényeket forgalmaztak.
Egyébként a hitelintézet az USA által kiszabott büntetés nélkül is rosszul állt, gyakorlatilag egy évtizede képtelen a normális pénzügyi gazdálkodásra. A bank papírjai a válság óta „mélyrepülnek”.
KERESZTÜL-KASUL
A Deutsche Bank központja Frankfurt am Mainban található. Mintegy nyolcvanezer dolgozót foglalkoztat hetvenhat országban. Számos egysége van Európában, az Egyesült Államokban, valamint a feltörekvő és fejlődő gazdaságok piacain. A világ nagy pénzügyi központjaiban szinte mindenhol van képviselete: többek között Londonban, New Yorkban, Szingapúrban, Moszkvában, Hongkongban, Tokióban és Torontóban. A hitelintézet 1990-ben alapított képviseleti irodát Budapesten. A magyarországi leánybank megnyitására 1996 nyarán került sor, s 2011-ben fiókteleppé alakult.