A multikulturalizmusról

Oktogon
Sok szó esik mostanában a multikulturalizmusról. Támogató és ellenző vélemények csapnak össze, azzal a felületességgel és elnagyoltsággal, mely szükségszerűnek látszik a napi politizálásban. Ahogyan lenni szokott, a vitázó felek elfelejtik meghatározni, tulajdonképpen mit is értenek ezen szó alatt, és mi a probléma vele. Ezen próbálunk segíteni az alábbiakban.

A MÉRTÉK A LÉNYEG

Ha a multikulturalizmus definícióját keressük, akkor valami olyasmit találunk, mely szerint ez a különböző kulturális közösségek együttélését jelenti, melyben a résztvevők nem kényszerülnek elképzeléseik, szokásaik, nyelvük feladására, együtt, egymás mellett élnek. A multikulturalizmus hívei úgy vélik, ez kifejezetten jó dolog, az egyes szereplők mintegy kiegészítik egymást, és közösen törekednek a közjó elérésére. Sőt. Állításuk szerint az egyes kisebbségi csoportok rászorulnak a támogatásra is, a pozitív diszkriminációra, pontosan azért, hogy kulturális elkülönülésük fenntartható legyen, megőrzendő a sokszínűség előnyeit.

A multikulturalizmus ellenfelei pedig nem hisznek az efféle együttélés lehetőségében, kártékony illúziónak tartják azt, mondván: az idegenek veszélyeztetik a saját kultúrát és életmódot.

A multikulturális társadalom honi hívei nagy előszeretettel hivatkoznak példaképpen a határon túli magyarokra, mondván: ugye nem szeretnénk, ha megfosztanák őket kulturális különbözőségüktől, beolvasztanák őket, vagy kénytelenek lennének elhagyni a szülőföldjüket. Márpedig – hangzik az érvelés – ha a magyarok kapcsán ezt elvárjuk, akkor így kell tennünk bárki más esetében is, hiszen így igazságos. 

A vita résztvevői azonban teljesen megfeledkezni látszanak a mérték arisztotelészi fogalmáról, és a vagy-vagy logikáját követik. Holott a különböző kultúrák együttélésének a problémái pontosan a mérték fogalmának a bevezetésével érthetők meg. Ez a nehézség ugyanis a gyakorlatban nem az eltérő szokásokban és életmódban rejlik, hanem a különbségek mértékében. Az emberi élet a tragédiák és a boldogság kiemelkedő pillanatain túl többnyire a hétköznapi tennivalók között telik. Aki ezekben zavar meg bennünket, azzal nem tudunk, nem lehet együtt élni. Ritkán kerülünk konfliktusba filozófiai vagy akár vallási, hitbéli eltérések miatt. Többnyire nem is tudunk ezekről, mi több, nem is érdekel bennünket mások ilyesféle meggyőződése. A konfliktusok az eltérő életmód, viselkedés körül szoktak kirobbanni. Nem zavar, hogy ki miben hisz, az viszont annál inkább, ha az elviselhető mértéken túl szemetel vagy hangoskodik. Éppen ezért a hasonló kultúrából származó idegenekkel viszonylag könnyen kijövünk, mert a különbözőségek mértéke nem túl nagy. 

Ugyancsak a mérték a meghatározó a velünk együtt élő idegenek létszámát illetően is. Nem mindegy ugye, hogy a tintát a levesbe vagy a Balatonba öntjük – mint az Széchenyi példájában szerepel. Ha az idegenek kevesen vannak, akkor bizonyára képesek leszünk magunkhoz hajlítani és rábírni őket, hogy elfogadják a szokásainkat, viselkedési normáinkat. Amennyiben túl sokan lesznek, akkor ők fogják ránk kényszeríteni a sajátjaikat. És ez az, ami elfogadhatatlan. Nem az idegenekkel, nem a bevándorlással, nem a multikulturalizmussal van/lesz tehát baj, hanem annak mértékével.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink