Washingtoni fordulat

Mátrix
Az Egyesült Államok reakciója a szíriai feltételezett vegyi fegyveres támadásra gyengítheti a Közel-Kelet újradefiniálását a zászlajára tűző orosz–török–iráni koalíciót, s megint hűvössé teszi a Kreml és a Fehér Ház viszonyát.

Nincs hitelt érdemlő információ arról, melyik oldal hajthatta végre április elején az állítólagos mérgesgáz-támadást Szíria Idlib tartományában. A hivatalos ENSZ-vizsgálat csak most indul. Viszont a Nyugat általános helyesléssel fogadta a Trump-kormányzatnak a közel-keleti ország ügyében végrehajtott fordulatát, váratlan akcióját, a szíriai kormányerők es-sairati repülőtere ellen végrehajtott megtorló rakétacsapást.

BIZONYÍTÉKOK HÍJÁN

Idlib tartományban azt a területet, ahol a drámai következményekkel járó attakot végrehajtották, az al-Kaida és a vele szövetséges szélsőséges ellenzéki csoportok ellenőrzik. Nyugati források azt állítják, hogy az es-Sairat légibázisról felszállt szíriai harci repülőgépek intézték – a BBC óvatos szóhasználatával – a „látszólagos” mérgesgáz-támadást. Azt sem tudni pontosan, milyen harci anyagot vetettek be, amelynek gyerekek is áldozatul estek. Egy szemtanú szerint, akit ugyancsak a brit közszolgálati médium idéz, egy épületet bombatalálat ért, amely után sárgás füstköd lepte el a környéket, és az emberek megbetegedtek. Ám a szarin, az a mérges gáz, amelynek a használatával Washington megvádolta a szír kormányt, színtelen és szagtalan. A sárgás füstköd a hasonlóképpen vegyi harcanyagnak minősülő klórgáz bevetésére jellemző.

Amerikai műhold- és radarképek a szíriai légierő által végrehajtott bombázáskor felvillanásokat jeleztek. Ezzel kapcsolatban az is elhangzott, hogy a mérgesgáz-támadások alkalmával nem használnak robbanóanyagot, mert az semlegesítené a szarint – tehát ha csak ezzel a vegyülettel töltött tartályokat dobtak volna le, villanásokat sem észlelhettek volna a távoli szenzorok.

A Moszkva által ellenőrzött kormánymédia szakértői is hiányolták a bizonyítékokat, mondván: nem kerültek elő a szarintámadást végrehajtó gépekről ledobott tartályok, amelyek az anyagot tartalmazták, és amelyek földet érve sem robbannak szilánkokra, hanem nagyjából egészben maradnak. Orosz elemzők azt is furcsállották, hogy az amerikai csapás okozta károk viszonylag kicsik voltak, a kifutópályák használhatók maradtak, s több MiG–21-es, MiG–23-as, Szu–22-es, egyébként elavultnak számító harci gép túlélte a támadást. Azt állították, a kilőtt 59 robotrepülőgépből csak 23 csapódott a támaszpont területére. Az es-Sairat légibázison oroszok is tartózkodtak, köztük egy katonai újságíró, aki közvetlenül a rakétacsapás után videó- és fényképfelvételeket készített a helyszínről.

NEM SZABAD PRÉDA

Washington fordulata meglepte a világot. Korábban úgy tűnt, mintha feladnák az Aszad-rezsim menesztésére irányuló törekvéseiket. Most egy határozottan a szíriai elnök elleni retorika jelent meg. Moszkva sértődötten reagált, amikor a brit külügyminiszter a vegyifegyver-támadás miatt lemondta tervezett látogatását. Ebben a helyzetben mi lehet Washington és a Kreml következő húzása? Donald Trump ENSZ- és kongresszusi felhatalmazás nélkül rendelte el a rakétacsapást. Ezzel is megkülönbözteti stratégiáját Barack Obama katonai beavatkozástól vonakodó, óvatos, halogató taktikájától. Moszkvának is üzent, hogy az „Amerika először” jelszó nem azt jelenti, hogy a Közel-Kelet szabad préda. Egy elmélet összefüggésbe hozza a rakétatámadást Trump és a nála vendégeskedő kínai államelnök minapi tárgyalásaival, mondván: az attaknak az az üzenete, hogy ha Peking nem hajlandó erősebb nyomást gyakorolni Észak-Koreára az atomkísérletek, a fegyverkezés beszüntetése érdekében, Phenjan is így járhat.

Az Egyesült Államok további katonai akciókat helyezett kilátásba, ha az Aszad-rezsim folytatja a „vörös vonalak” átlépését, például a vegyi fegyverek ismételt bevetésével. Jelenleg több század amerikai tengerészgyalogos és ranger tartózkodik Szíriában – részben azért, hogy megakadályozzák a konfliktusban két fontos szövetségesük, a kurd és a török csapatok közti fegyveres összecsapást. A Fehér Ház néhány évvel ezelőtt de facto feladta az egyszerre csak két katonai konfliktusban való részvételt engedélyező katonai doktrínát. Jelenleg az amerikaiak kettőnél több fronton vívnak tényleges háborút (Afganisztán, Szomália, Irak, Szíria), emellett a Koreai-félszigeten tartanak erődemonstrációt A múlt héten az amerikai elnök a Fox Business tudósítójának nyilatkozva Aszadot állatnak nevezte, és kifejtette, hogy a légicsapás elrendelése ellenére nem tervez (nagyobb mérvű) katonai behatolást Szíriába.  

Az amerikai rakétatámadás után nagyon nehéz elképzelni, hogy a moszkvai és a washingtoni vezetés közeledne egymás felé. Oroszország hivatalosan is elbúcsúzott a Trumpomániától – írta a Gazeta.ru. Vlagyimir Putyin elnök agressziónak minősítette az Egyesült Államok csapását, és azt mondta, hogy az orosz–amerikai kapcsolatok még az Obama-adminisztráció idején tapasztalthoz képest is tovább romlottak. Dmitrij Medvegyev kormányfő pedig orosz–amerikai katonai konfliktus kirobbanásának a közvetlen veszélyéről beszélt. Rex Tillerson, az USA külügyminisztere mégis elutazott tárgyalni Moszkvába.

VÉGE AZ IDILLNEK

A szíriai krízis újabb fordulata gyengítheti a Közel-Kelet újradefiniálását a zászlajára tűző orosz–török–iráni koalíciót, mint ahogy az amerikaiak számára a Putyin-rendszerrel való szóértést is. Megnehezíti továbbá a régióban a magabiztos orosz előretörést, a Kremlben diplomáciai sikersorozatként propagált közel-keleti pozícióépítést.

Moszkva szerencsétlen válaszlépése, amellyel megszakította az orosz–amerikai együttműködést, amelynek a keretében együtt koordinálták Szíriában a két nagyhatalom légierejének a mozgását, nagymértékben növeli egy közvetlen orosz–amerikai fegyveres konfliktus kirobbanásának a veszélyét. Washingtonban a védelmi minisztérium úgy kommentálta a döntést, hogy továbbra is fenntartanák az oroszokkal a repülésbiztonságot szolgáló információcserét. Tegyük hozzá, az amerikai harci gépek képernyőkijelzőin az orosz légierő Szíria felett repülő Szu–24M2-esei ugyanúgy jelennek meg, mint az ellenfélnek minősített szíriai légierő Szu–24MK-i.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink