KERESKEDELMI HÁBORÚ
Végső elkeseredést sugall Kína és az EU részéről az, hogy november végén bepanaszolták a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) az USA-t. Azzal érvelnek, hogy az amerikaiak hivatkozási alapja, amely szerint nemzetbiztonsági érdekből vezették be a büntetővámokat, nem állja meg a helyét. (Kanada, Oroszország, Mexikó és Norvégia is csatlakozott hozzájuk.) Ezzel csak felgyorsítják azt a folyamatot, amelyet már az Egyesült Államok elnöke is pedzegetett: az USA ki fog lépni a WTO-ból. Washington nyeregben érezheti magát: az amerikai gazdaság növekedése gyorsult a harmadik negyedévben, Kínáé és az unióé pedig lassult.
ÚJ KORSZAK
Peking csalódott. Hszi Csin-ping kínai elnök abban bízott, hogy az amerikaiakkal való kölcsönös egymásrautaltság PR-akcióvá teszi Trump büntetővám-kampányát. A távol-keleti óriás által várt enyhülést azonban nem hozta el a délkelet-ázsiai őszi csúcs, amelyen Mike Pence képviselte az Egyesült Államokat. Olyannyira nem, hogy az USA alelnöke egyenesen új hidegháborút hirdetett meg Kínával szemben – részletes intézkedési csomagot vázolva. Washington bolond lenne kiegyezni, hiszen tökéletesen tisztában van azzal, hogy sokkal jobbak a pozíciói. Esetében egyszerűbb és a nemzetgazdaság szempontjából serkentőbb hatású az importhelyettesítés, a honi ipar újra felfejlesztése, gyárak, munkahelyek létesítése, mint a másik oldalnak a meglévő, exportra termelő ipari kapacitások leépítése, átalakítása. A kereskedelmi háborúval olyan új korszak kezdődik, amely lezárja és bizonyos értelemben a visszájára is fordítja a több évtizedes globalizációt – egyedi esetek helyett napi gyakorlattá teszi a protekcionista intézkedéseket. Ez ellentétben áll azzal a kereskedelempolitikával, amelyet Trump elődjei – George Bush és Barack Obama – folytattak, akik csak kivételes esetekben hoztak Pekinggel szemben dömpingellenes intézkedéseket.
AMERICA ALONE?
Az USA első számú vezetője szemléletében a külkereskedelem olyan zéró összegű játszma, amelyben az egyik fél nyer, a másik meg veszít. Ezt a felfogást vallja Robert Lighthizer, az elnök kereskedelmi megbízottja is, akire Trump jól láthatóan hallgat. Sajtóértesülések szerint Lighthizer javasolta neki, hogy hivatkozzon a kereskedelemfejlesztési törvény 232-es cikkelyére, amely felhatalmazza az elnököt arra, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva vámokat emeljen.
Ennek persze megvannak a maga kockázatai. Kína már a kereskedelmi háború előtt is törekedett arra, hogy növelje belső keresletét, még nagyobb fogyasztásra ösztönözze a megerősödött középosztályt. Az amerikai szankciók felgyorsítják ezt a folyamatot – igaz, az így is évtizedekig eltart majd. Trump politikája más úton is visszaüthet. Azzal, hogy megkérdőjelezi a nagy nemzetközi kereskedelmi szövetségek létét, azt kockáztatja, hogy új, immár magukat az Egyesült Államokkal szemben meghatározó szövetségek jönnek létre. Az America Firstből (Amerika az első) így könnyen America Alone (Amerika egyedül) lehet.
A FLOTTÁT KÜLDTE
Peking a tőle korábban szokatlan, ám az utóbbi időben egyre gyakoribb heves kritikával illette Trumpot, aki nem ment el az ősszel a térségben, Szingapúrban és Pápua Új-Guineában tartott magas szintű ázsiai rendezvényekre (APEC-, ASEAN-, EAS-csúcstalálkozó), és maga helyett csak az alelnököt delegálta. A kínaiakat és az oroszokat (mint ahogy a japánokat, az indiaiakat, a dél-koreaiakat) az első számú vezető képviselte. A régióbeli államok előbb-utóbb választásra kényszerülnek Peking és Washington között. November végén azonban tervbe van véve, hogy a Buenos Airesben tartandó G20-csúcson Trump tárgyal kínai kollégájával.
Az USA elnöke az előző csúcsra azonban maga helyett a flottát küldte – a szingapúri találkozóval egy időben ugyanis a csendes-óceáni amerikai flotta hatalmas erődemonstrációt tartott. A Fülöp-szigetek körzetében egyidejűleg két haditengerészeti csapásmérő csoport gyakorlatozott a Ronald Reagan és a John C. Stennis repülőgép-hordozó irányításával, hogy jelezzék: Washington jelen van a régióban, és ellenáll Peking tervei megvalósításának a Dél-kínai-tenger térségében.
GESZTUSOK
Vannak ugyanakkor kölcsönös gesztusok is egymás felé, igaz, ezek katonai jellegűek. Kína az Egyesült Államok többször megismételt kérésére hozzájárult, hogy amerikai hadihajók látogassák meg a hongkongi kikötőt. Peking továbbment, és meghívta az USA hadseregének egyik legütőképesebb katonai komponensét, a Ronald Reagan repülőgép-hordozó által vezetett 5. számú haditengerészeti csapásmérő csoportot, csaknem féltucatnyi különböző kategóriájú hadihajót, hogy tegyenek látogatást a városállamban.
Az amerikaiak Kína gesztusát azzal viszonozták, hogy november 20-án egy C–2A haditengerészeti szállítógép fedélzetén a Ronald Reagan hordozóra vitték újságírókkal együtt Tan Pen-hungot, a kínai népi felszabadító hadsereg altábornagyát, hongkongi helyőrségparancsnokot. A vendégek a fedélzeten megtekinthették a hordozóra telepített F/A–18 Super Hornet harci gépek leszállását, indítását. A gesztusokból a nemzetközi sajtó egy része azt a következtetést vonta le, hogy a kereskedelmi háborúban is bekövetkezik az enyhülés. Mások szerint ez hiú ábránd. Az amerikai időközi választásokon a republikánusok elvesztették a képviselőházi többséget. (A szenátusban viszont megerősödtek.) Trump így lassan ráfordulván a 2020-as elnökválasztási kampányra, külföldön kénytelen erőt mutatni. Amíg az amerikai gazdaság bírja, márpedig egyelőre úgy látszik, hogy jól bírja, szorítja a satut, amelybe Kínát befogta.
Borítófotó: Kínai magazin Trumppal a címlapon. Nekik már nem esik olyan jól az amerikai mosoly
