TRUMP ÉS A JEGYBANK
„A Fed megőrült … letért az útról … a legnagyobb kockázat … nem segít … nem a mi embereink” – csak néhány töredék Donald Trump amerikai elnök elmúlt időszakban tett nyilatkozataiból. Az USA első embere a tavasz elejétől kezdve még hevesebben kritizálja az általa jelölt Jerome Powell Fed-elnököt. Az Egyesült Államok jegybankjának a szerepét betöltő Federal Reserve vezetőjének az első fél éve sima ügy volt, a második fél évben azonban fordult a kocka. Trump korábban a kamatemelések miatt tiltakozott, most viszont a csökkentést sürgeti. Az intézmény irányadó kamata jelenleg 2,25–2,50 százalékos.
Az USA elnöke által kifejtett nyomás nehéz helyzetbe hozza a központi bankot, amely azonban – legalábbis a kommunikációjában – mintha hajlana is a monetáris lazításra. Ha meglépi, akkor viszont úgy tűnhet, hogy politikai kényszer hatására cselekedett. S ez erodálhatja a hitelességét, amely egy jegybank legfőbb értéke. „A Fed mindig is a villámhárító szerepét töltötte be, most azonban sokkal több a villám” – foglalta össze a helyzetet a Wall Street Journalnek egy amerikai elemző.
KAMPÁNYFEGYVER
Az üzleti világból érkezett Trump hajlamos arra, hogy a gazdasági mutatók, a tőzsdeindexek állása alapján értékelje sikerességét. A 2020-as elnökválasztási kampány tekintetében számára kulcsfontosságú, hogy sikereket tudjon felmutatni gazdasági téren. Az Egyesült Államok gazdasága tízéves, minden korábbinál hosszabb fellendülési ciklusban van. A recesszió elkerülhetetlennek látszik. Az elnöki adminisztráció így minden erejével azon van, hogy ennek időpontját minél későbbre, a választási hadjárat utánra tolja ki. Egy lassuló, esetleg visszaeső GDP-vel Trump a legfontosabb kampányfegyverét veszítené el. Ezért gyakorol nyomást a jegybankra, hogy az a monetáris kondíciók lazításával még jobban elhúzza a növekedési ciklust.
KOCKÁZATOK
De nézzük, hogy az amerikai gazdaság helyzete mennyire tenné lehetővé azt, amit az elnök követel. A bővülés az első három hónapban 3,2 százalékra lassult (negyedéves, évesített adatok alapján). Áprilisra az előző esztendő azonos időszakában kezdődött intervallum havi átlagos adatai szerint a munkahelyek száma 212 ezerrel emelkedett. Májusra ez a mutató 75 ezerre zuhant. Az állampapírok hozamgörbéje inverz: a tízéves lejáratú kötvény hozama a három hónapos T-Bill hozama alá süllyedt, ami egyértelmű jele a recessziós várakozásoknak. (Alapesetben a hosszabb időre kölcsönkért pénz után nagyobb kamatot kellene fizetni, vagyis a hosszabb lejáratú állampapírok hozamának nagyobbnak kellene lennie a rövidebb lejáratú kötvényekénél.) A tőzsdeindexekben egyelőre nem tükröződnek a recessziós félelmek, de ennek hátterében az áll, hogy a piacok kamatcsökkentésre számítanak.
Az USA GDP-jének durván a kétharmadát adó magánkereslet az első negyedévben 1,8 százalékkal bővült – nem számolva a volatilis tételeket. Ez meglehetősen közel áll a Fed által hosszú távon is fenntarthatónak becsült 1,9-hez. A foglalkoztatotti létszám májusi kilencvenezres növekedése szintén a hosszú távú trendbe simul. Ezek abba az irányba mutatnak, hogy az amerikai gazdaság a fenntartható kétszázalékos gyarapodás felé közelít a fenntarthatatlannak ítélt három százalékról. Ennek alapján ha a negyedéves GDP 1,9 százalék alá esik, vagy esetleg a negatív tartományba zuhan, az egyértelmű jele lesz annak, hogy a központi banknak kamatot kell csökkentenie. A krízis esélye a gazdasági adatok alapján 42 százalékos, ám a kötvényhozamok 60 százalékos valószínűséget áraznak be rá – a JPMorgan Chase becslései szerint.
A volatilis tételek – élelmiszer, energia – nélkül számolt maginfláció áprilisban 1,6 százalékos volt – a Fed inflációs célja 2 százalék. Ha a pénzromlással kapcsolatos várakozások is ilyen alacsonyan ragadnak be, az önbeteljesítő jóslattá válhat. A kisebb árdrágulás alacsonyabb kamatszintet jelent, így ezek a jelek legalábbis kamatcsökkentési készenlétbe kell, hogy helyezzék a Fedet, még ha nincs is szükség azonnali lépésre. A mérsékeltebb kamatszint viszont szűkíti a központi bank lehetőségeit, ha beüt a következő válság.
A belgazdasági helyzeten túl a legnagyobb fejfájást a külső körülmények okozzák a Fednek. Trump és Hszi Csin-ping kínai elnök június 28–29-én találkozik Japánban, a G20-államok csúcstalálkozóján. Előtte tíz nappal ül össze a Fed igazgatótanácsa, hogy döntsön a kamatokról. A kínai–amerikai vámháború kimenetelét lehetetlen megjósolni, túl sok taktikai cikcakkot alkalmaznak a felek – főleg Trump. Így nem valószínű, hogy június végén kamatot csökkent az amerikai jegybank, logikusabbnak tűnik megvárni a csúcs végeredményét.
PÁRHUZAMOK
A helyzet hasonló a 2003 eleji szituációhoz. Az Egyesült Államok gazdaságának a növekedése meglehetősen lanyha volt akkoriban. Az amerikai erők éppen Irak megszállására készültek. „A bizonytalanságunk egyre csak nő, főleg azért, mert nem tudjuk, hogy az iraki invázió miként hat majd az olajpiacra, és milyen további geopolitikai kockázatok jelentkeznek” – mondta március 18-án kollégáinak Alan Greenspan, a Fed akkori elnöke. A háború másnap elkezdődött, a központi bank pedig kamatot csökkentett. A Federal Reserve július végi kamatdöntő ülésén Powell is hasonló helyzetben lehet majd. Mérlegelnie kell, hogy vajon valóban kitör-e egy „mindent bele” kereskedelmi háború Kínával, vagy esetleg megegyeznek a felek. Közben folyamatosan „kezelnie” szükséges a piacok felé Trump követeléseit, aki szerint a Fed nem támogatja őt a kereskedelmi háborúban. Nem Powell feladata, hogy irányítsa az USA kereskedelempolitikáját, mint ahogy Greenspannek sem volt befolyása a katonai doktrínákra. Ezek adott tényezők egy jegybankelnök számára.
Borítófotó: Kereskedő a New York-i tőzsdén. A részvénypiacok is kamatcsökkentésre számítanak
