KÍNA–EU–USA
Nincs nyoma az enyhülésnek, a kiegyezésnek az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi háborújában. Az Európai Unió – amelyet ugyancsak érintenek az amerikai és a kínai intézkedések – próbál kiegyezni mindkét nagy erőközponttal. Az USA rájött, hogy nem harcolhat az egész világgal, nem képes egyszerre -ennyi fronton hadakozni. Ezért megállapodott két nagy fontosságú partnerével, Kanadá-val és Mexikóval. Donald Trump elnök kiegyezést – persze számára előnyöset – szeretne elérni Brüsszellel is, hogy minden erőforrását a Pekinggel való szembenállásra összpontosítsa.
TRUMP BELÁTTA
Washington gyakorlatilag már a teljes kínai importot (2017-ben mintegy 505 milliárd dollár) szankciókkal sújtja, de az elnök kilátásba helyezte, hogy ha Peking fájdalmas ellenlépéseket tesz, további büntetőintézkedések lépnek életbe. A távol-keleti óriás is hasonló módon válaszol, bár az Egyesült Államok kínai exportja tavaly alig haladta meg az ázsiai országból származó importja harmadát. Trumpot a Pekinggel szembeni óriási kereskedelmi deficit ingerli. Hivata-los amerikai vélemények szerint Kína dömpingtechnikákat alkalmaz, emellett exportra termelő vállalatai meg nem engedett állami támogatást kapnak. Lindsey Graham szenátor, Trump egyik bizalmasa szerint miután megállapodtak Kanadával és Mexikóval, hasonlóképpen szükséges cselekedni az EU viszony-latában is, le kell venni a napirendről a vámtarifakérdést. „Túlságosan sokszor becsapnak bennünket, és örülök neki, hogy Trump végre belátta ezt. Az elnök célja: egyesíteni a világot a tisztességtelen kínai üzleti fogások ellen” – mondotta a dél-karolinai szenátor.
Ebben a helyzetben a kereskedelmi-politikai globális vetélkedés harmadik szereplője, az Európai Unió mindkét fél számára felértékelődik. A keres-kedelmi kiegyezésért cserébe az USA azt szeretné, hogy az EU vállaljon szoli-daritást vele, és szorítsa meg Pekinget ahhoz hasonlóan, ahogy Washington és Brüsszel közösen lép fel Moszkva ellen. „Az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak túl kell lépniük a kereskedelmi vitáikon, és közösen tenni valamit a kínai gazdasági agresszió ellen” – mondta Gordon Sondland, az EU-hoz delegált amerikai nagykövet.
BRÜSSZEL A BÉNA KACSA
Az unió ugyanakkor tanácstalan és a széthúzás jellemzi. Július végén, amikor Donald Trump találkozott Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, megállapodtak: Brüsszel javaslattal él, amellyel kivédhetik, hogy Washington rájuk zúdítsa büntetővámjait – de eddig nem sok minden történt. Az EU fél attól, hogy Trump nemcsak az európai (döntően a német) autóexportot bünteti meg, hanem az acél- és alumíniumkivitelt is – mindezt az univerzális varázsszóra, az amerikai nemzetbiztonsági érdekekre való hivatkozással. Az unió viszont béna kacsaként viselkedik, szokás szerint képtelen tagállamai érdekeinek az érvényesítésére.
Az Egyesült Államok elnöke az EU gépkocsiiparára mérheti a legfájdalmasabb csapást, hiszen értékben ez mintegy tízszerese a közösség USA-ba irányu-ló acél- és alumíniumexportjának. Érdekes, hogy a legnagyobb számban a Fiat Chrysler által Olaszországban gyártott Jeep Renegade-ből (egy jellegzetesen amerikai SUV-ból) visznek ki a legtöbbet – évente több mint százezer darabot – az Egyesült Államokba. A második helyen csaknem hatvanezer kocsival a Mercedes GLC áll, a harmadik az Európában (Nagy-Britanniában) összeszerelt Honda Civic, amelyet két német autó, a BMW 3-as és 5-ös sorozat követ ebben a rangsorban. Egészében véve az „igazi” európai kocsik amerikai kivitelét toronymagasan Németország vezeti. Washington egyelőre taktikusan nyitva hagyja azt a kérdést, hogy büntetőintézkedései vajon ugyanúgy sújtanák-e a Chryslert, az Európából hazaexportáló ameri-kai autógyártót, mint például a BMW-t.
RÓKA FOGTA CSUKA
Trump nyomására az EU-n belül erősödik az a tábor, amelyet a Washington–Brüsszel-tengely köré kovácsolódó, a kínai gazdasági praktikák ellen fellépő akarat mozgat. Az unió júniusban aktivizálta a kínai gazdasági behatolással együtt járó politikai befolyásszerzés elleni biztonsági szűrési mechanizmust. Berlin augusztusban első ízben alkalmazta a beruházások időszakos felülvizsgálatát lehetővé tevő törvényt, hogy megakadályozza egy német csúcs-technológiát alkalmazó cég kínai kézre kerülését.
Peking egyrészt elégedetten szemléli, hogy legfőbb stratégiai ellenfelét, az USA-t leköti az EU-val való viaskodás, ám aggasztja a közös nyugati fellépés lehetősége. Így Kínában is csábítják Brüsszelt; arra akarják rávenni, hogy az ő oldalukon szálljon be az Amerika elleni kereskedelmi háborúba. Vagy ha ez nem megy, legalább biztosítani akarják az unió jóindulatú semlegességét a kínai–amerikai gazdasági szembenállásban.
Washington közben újabb területekre terjeszti ki a szankcióit. Megbünteti az -ázsiai óriást, amiért orosz fegyverrendszereket vásárol. Megbünteti Indiát ugyanezért. A szankciós politika eszkalációja, globális alkalmazása az Egyesült Államok egyre több partnerét, szövetségesét kényszeríti a viszony újragondolására, a másokkal való együttműködés erősítésére. Pekingnek ez kapóra jön.
Csao Huaj-pu professzor, a Kínai Kü-l-ügy—minisztériumi Egyetem Európai Tanulmányok Központjának az igazgatója a közelmúltban Budapesten cáfolta, hogy országa az Európai Unió fellazítására törekedne. „Peking szeretné, ha az EU egységes maradna és nagyobb szerepet kapna a világpolitikában” – mondotta a Figyelő kérdésére válaszolva.
Kína gondolkodásmódja egyértelműen mutatja, hogy hosszú távon nem az uniót, hanem az USA-t tekinti kihívójának. A kínai–amerikai kapcsolatok kétarcúak. Egyrészt egymásra vannak utalva, egymás legfontosabb kereskedelmi partnerei. Róka fogta csuka helyzet alakult ki, amelyből politikai szempontok alapján lehet kitörni. Washington az erő politikáját választja, Mike Pence amerikai alelnök nemrég totális hidegháborút hirdetett Kína ellen. A politikus beszédében jelezte: a nemzetbiztonsági szempontok felülírják a gazdasági tényezőket, így az amerikai vállalatoknak alkalmazkodniuk kell a politikai akarathoz.
