– Mi az első szó, amely az eszükbe jut, ha azt mondom: SZDSZ?
Törcsi Péter: Jó kérdés. Nekem hirtelen a kútmérgezés jutott eszembe. Talán ez írja le a legjobban az elmúlt huszon-egynéhány éves tevékenységüket.
Böcskei Balázs: Nekem első körben az jutott eszembe, hogy a Figyelő is jó pár SZDSZ-közeli értelmiségit, társadalomtudóst listázott másokkal együtt, akik iránt ezúton is a szolidaritásomat fejezem ki. A másik, ami eszembe jut, hogy a pártról és a liberalizmusról folytatott vita részben összecsúszott az elmúlt években. Holott sokféle SZDSZ volt és sokféle liberalizmus van.
– De kimondhatjuk, hogy az SZDSZ a liberalizmust képviselte? Mert azért ebben a kérdésben is van vita.
T. P.: A szabad demokraták nyomokban képviseltek liberalizmust. De arról folytathatnánk egy katedrai értekezést, hogy hányféle liberalizmus van, s melyik az, amelyik képviseletre érdemes, és melyik az, amelyik miatt szitokszóvá vált Magyarországon a liberális szó. Abban egyetértünk, hogy önmagában a liberális gondolat sok szempontból minden magyar politikai pártban jelen van. De amit az SZDSZ képviselt – különös tekintettel arra, amit a vélten vagy valósan elnyomott kisebbségek felszabadításával kísérelt meg reprezentálni, vagy hogy olyan kisebbségi csoportokat próbált kreálni, amelyek nem biztos, hogy léteznek, de ezeket akarta felszabadítani –, az nem liberalizmus. Ez a 68-as progresszív, neomarxista, balos eszmeiségből kinövő, torz politika, ami ráragadt az SZDSZ-re.
B. B.: Van a pártnak egy története, s van egy olyan SZDSZ-történet, amelyet a jobboldal ír. Ha valami az SZDSZ-nek a megszűnését kevésbé eredményezte, az épp a posztmodern identitáspolitikai szemlélet. Sokkal inkább az lett a szabad demokraták veszte, hogy a piaci fundamentalizmushoz, a neoliberalizmushoz való viszonyuk a magyar társadalom szociális valóságával nem tudott találkozni.
T. P.: Ebben egyetértünk, hogy ez volt a problémája az SZDSZ-nek, hogy egyszerűen nem tudott gyökeret verni a 89 utáni magyar társadalomban. Egyáltalán mi jut eszébe erről a pártról egy átlag-választópolgárnak? (Már ha egyáltalán valami.) Az, hogy olyan dolgokat erőltettek, mint az azonos neműek házassága, a könnyű drogok liberalizációja, emellett valóban egy piaci fundamentalista megközelítéssel próbálták a gazdaságot valahogy irányítgatni, amikor kormányon voltak. A másik ősbűne az SZDSZ-nek az volt, hogy egykor nagy tömegbázissal rendelkező antikommunista pártként 1994-ben kiengedte a karanténból az állampártot. A karhatalmista, pufajkás Horn Gyulának az MSZP-jével koalícióra léptek és négy évig együtt kormányoztak.
B. B.: Az SZDSZ Magyar Szocialista Párttal való koalíciójának ősbűnözése kicsit olyan, mint amikor a baloldalon meg akarják mondani, hogy a Fidesznek mi volt az ősbűne. És mi az „igazi” konzervativizmus. Hogy 1998-ra az SZDSZ támogatottsága tíz százalék alá csökkent, azt számos tényező okozta: koalíciós viták, egyes értékek abszolutizálása, korrupciós ügyek, belső krízisek. De hogy a szabad demokraták utólagos jobboldali konstrukciója – amit úgy mondanak, hogy a liberális toposzok képviselete, amelyek egyébként témájukban kevesebbek, mint a mai identitáspolitika – lett volna a párt „veszte”, nos, azok a témák kormányzati szintre sem emelkedtek. A drogliberalizáció vagy a melegházasság engedélyezésének a szándéka csak töredékében vagy egyáltalán nem volt tetten érhető az MSZP–SZDSZ-kormányokon. Emlékezzünk a 2006–08-as koalíciós vitákra, amelyek tulajdonképpen arról szóltak, hogy mit gondolnak a társadalmi igazságosságról, és nem arról, hogy mit gondolnak a melegkérdésről. A két kormánypárt és így a társadalom – jelentsen az bármit – és az SZDSZ konfliktusai alapvetően az állam szerepvállalásáról folytatott csörték voltak.
– Az előbb abban megállapodtak, hogy a társadalomban nem sikerült gyökeret verni. De azért sokan emlegetik a velünk élő SZDSZ-t. Például az oktatásban. Valóban velünk él az SZDSZ?
T. P.: A szabad demokratáknak mindig is nagyobb volt a média területén elfoglalt helyük, mint a valós támogatottságuk. Ez annak is az eredménye, hogy Budapesten egy jelentős társadalmi réteg mindig támogatta azokat a gondolatokat, amelyeket a párt képviselt. Ez az, ami a mai napig velünk él. Vagy a privát szférába, vagy egyszerűen a zsűribe vonultak vissza, ahonnan a mostani baloldali ellenzéki pártoknak próbálják osztani a lapot. Gondoljunk bele, hogy 2014-ben is kvázi a Bitó-szalonban született meg az a döntés, hogy ki legyen a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje. Vagy gondoljunk a 2018-as választási kampányra, amikor Heller Ágnesék és egyéb SZDSZ-hez köthető értelmiségiek igyekeztek megmondani, hogy most a Jobbikra kell szavazni.
B. B.: A kérdés az volt, hogy az államról való mai gondolkodáson vagy a mostani szakpolitikákon tetten érhetjük-e az SZDSZ-es hatásokat. Körösényi András nyomán a rendszerváltás utáni politikai gondolkodást sok más között négy olyan dolog jellemezte, amely a szabad demokratákra is jellemző volt: ilyen az állam semleges mivoltja, a végrehajtói hatalom ellenzése, szakértőiség és értelmiség a politikai vezetésben, valamint a hatalommegosztás erőteljes radikalizálódása. Ezeknek ma mind az ellenkezőjét látjuk. Ezeket nem lehet tetten érni a mostani gyakorlatokban, és más közjóban gondolkodik ma a hatalom. Arról nem is beszélve, hogy nyolc-kilenc év kormányzás után vicc lenne keresni akár Bitó-szalonok, akár Demszky Gábor-félmondatok hatásait.
– És az ellenzékben mennyire van meg az úgynevezett velünk élő SZDSZ? Van-e utódpártja például?
B. B.: Biztos, hogy nincs utódpártja. Mert az SZDSZ nemcsak jogi értelemben, hanem politikai gondolkodását tekintve is megszűnt. Az egy másik kérdés, hogy egyes SZDSZ-es politikai gondolatok megjelennek-e a mai ellenzéki pártokban. A szociálliberális eleme, a liberális alkotmányosságra való igénye, a progresszív kultúrája jelen van. Ezek megtalálhatók a Párbeszédben, az MSZP-ben vagy a Demokratikus Koalícióban. És persze van liberális utópiában, utópikus Európában gondolkodó alakulat is, amely úgy véli, hogy a társadalmat csak nevelni kell. Ilyen például a Momentum, ott ezt a fajta gondolkodást tetten érhetjük.
T. P.: Az SZDSZ nem veszett el, csak átalakult. Egyetértek, hogy majdnem mindegyik ellenzéki párt politikájának egy részében vagy a politikusi összetételében tetten lehet érni a szabad demokraták gondolkodásmódját vagy a korábbi SZDSZ szereplőit. Ha most rangsorolni kellene, akkor talán a DK az, amelyik a leginkább hasonlatos hozzájuk. Hiszen Gyurcsány Ferenc volt az egyik leg-SZDSZ-esebb MSZP-s politikus. És ami talán a legvisszataszítóbb volt a szabad demokraták működése során, az a határon túli magyarsággal való sorsközösség fel nem vállalása. És ez egyértelműen a Demokratikus Koalícióban él tovább. Emellett a médiában látjuk, hogy mind a mai napig vannak olyan korábbi SZDSZ-es szereplők, akik akár mint NGO-vezetők vagy politikai intézetvezetők mind a mai napig megszólalnak, civilként véleményt mondanak a közéletben.
B. B.: Ha összeadjuk az említett pártok támogatottságát, a tizenöt százalékot sem érik el. Ennek ellenére a magyar jobboldali beszédmód olyan, mintha javában ostromolnák a liberálisok és az SZDSZ-es szabadcsapatok ezt az erődöt. Ezt a szorongást nem értem.
T. P.: Ez nem valamiféle szorongás, hanem tényszerű helyzetleírás.
B. B.: Ezt remélem.
T. P.: Pláne, hogy a magyar jobboldalnak semmi oka arra, hogy még mindig rettegjen a szabad demokraták visszatérésétől. Ez egy helyzetleírás, hogy az SZDSZ itt-ott még tovább él. Azokat a társadalmi tapasztalatokat vagy akár döntéseket, amelyeket a magyar jobboldal egyértelműen negatívként ítél meg – például az azonos neműek házassága, drogliberalizáció, a sorkatonaság megszüntetése –, egyértelműen az SZDSZ vállalta fel először Magyarországon.
B. B.: A sorkatonaság eltörlését a mai kutatások szerint a megkérdezettek többsége támogatja.
T. P.: Lehet, hogy a társadalom többsége támogatja, de ettől még nem biztos, hogy ez egy Magyarország érdekeit szolgáló döntés volt.
B. B.: Csaknem mindig ezt a két példát említi: melegkérdés és drogliberalizáció. Ennél társadalmi értelemben szélesebb kört érintő problémák is vannak. De minden mondata végén a Pride-ot és a Kendermag Egyesületet látom.
T. P.: Mert a társadalom többsége nem támogatja sem a drogliberalizációt, sem az azonos neműek házasságát, az SZDSZ mégis erőltette mindkettőt.
B. B.: Ahogy nem támogatják a piaci fundamentalizmust sem, mégsem ezt említi elsőként.
T. P.: Ezt is elővehetjük.
B. B.: Az egészségügy privatizálása, a megélhetési kérdések inkább az emberek asztalán vannak, mint az évente egyszer megrendezett Pride.
T. P.: Emlékezzünk a 2004. december 5-i népszavazásra, ahol a határon túli magyarok sorsáról döntött az ország, és egyébként az SZDSZ az állampolgárság kiterjesztése ellen kampányolt. De volt egy másik kérdés is, hogy a magántőkét bevonjuk-e az egészségügybe. És arra egyértelműen nemet mondtak a magyar választók.
B. B.: De ez az, ami be fog ugrani egy átlagszavazónak?!
– Kissé parttalanná vált a vita. Az SZDSZ megszűnése mit üzen a mai pártoknak és politikának?
T. P.: Nem lehet hosszú távon folyamatosan a társadalom kilencven százalékával szemben cinikusan és pökhendi módon politizálni.
B. B.: Lehetnek az elvek jók, azokat viszont a „nincs alternatíva” szellemében képviselni és mögéjük többséget tenni aligha lehet.
