Varsó nem tart a 7-es cikktől

Mátrix
Az Európai Bizottság (EB) decemberben indította el Lengyelországgal szemben az EU-s alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást az igazságügyi reform miatt. Úgy vélte, hogy a törvény alapján a bíróságok a kormány politikai befolyása alá kerülnek, ami súlyosan sértheti a jogállami elveket. Varsó ezt visszautasítja.

A 7. cikk mechanizmusa egy bonyolult, eddig sohasem alkalmazott folyamat, s az eljárás során különféle szankciók születhetnek, akár az is, hogy felfüggesztik egy uniós állam, ez esetben Lengyelország szavazati jogát. A konkrét szankciókról az EU tagjainak a kormány- vagy államfőiből álló Európai Tanács minősített többséggel dönt, de ezt megelőzően minden tagállamnak vétójoga van annak megállapításában, hogy valóban sérülnek-e a közösségi alapértékek. (Az érintett ország természetesen bemutathatja álláspontját, de nem szavazhat ‒ a szerk.)

A lengyelek fellélegezhettek, miután a magyar parlament felszólította a budapesti kormányt, hogy álljon ki Varsó mellett az uniós eljárás során. Beata Mazurek, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt szóvivője kijelentette: „A Magyar Országgyűlés  Lengyelországgal szolidaritást vállaló határozata azt mutatja, hogy szó sem lehet EU-s szankcióról velünk szemben.” Jó hírek nemcsak Budapestről, hanem Vilniusból is érkeztek, ahol Dalia Grybauskaitė államfő a következő nyilatkozatot tette Andrzej Duda lengyel elnök látogatása alkalmával: „Litvánia ellenzi, hogy az Európai Unió nyomást gyakoroljon Lengyelországra, és nem támogatja, hogy Varsót megfosszák szavazati jogától az Európai Tanácsban.”

Maga Brüsszel is nyugtatóan üzent a lengyeleknek: Jean-Claude Juncker EB-elnök elképzelhetőnek tartotta Varsó álláspontjának elmozdulását azt követően, hogy tárgyalt az új lengyel kormányfővel. „Jó esély van rá, hogy a lengyel álláspont közeledjen a miénkhez – nyilatkozott. A vita Varsó szerint is jó irányba halad. „Meglehetősen optimista vagyok a folyamat irányával kapcsolatban, javult a kommunikáció és a kölcsönös megértés közöttünk” – hangsúlyozta Konrad Szymański uniós ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes. Jacek Czaputowicz külügyminiszter szerint pedig nem is eldöntött, hogy lesz-e szavazás: „Megpróbáljuk meggyőzni az EB szakembereit álláspontunkról, hogy az igazságszolgáltatás reformja megfelel az európai jognak, és teljesíti a bírói függetlenség követelményeitˮ – mondta a diplomácia vezetője. 

A reform egyik vitatott pontja az igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) szóló jogszabály, amely kimondja, hogy a 25 tagú testület 15 bíró tagját a parlament alsóháza, a szejm választja meg egy olyan listából, amelyet a parlament igazságügyi bizottsága a bírói csoportosulások javaslatai alapján állít össze, és amelyen minden parlamenti frakció legalább egy jelöltje szerepel. Eddig csak a bírói szervezetek döntöttek a jelöltekről. Az ellenzék szerint a választás pártpolitikai jellegű lesz.

A második, az EB által egyik legkifogásoltabb pont a legfelsőbb bíróságról szóló törvény azon előírása, amely 70-ről 65 évre csökkenti a bírák nyugdíjkorhatárát. A szolgálati idő meghosszabbításáról az államfő dönthet. 

A 7-es cikk ügyében a brüsszeli politikusokkal folytatott álláspont-egyeztetések mellett Varsó arculatátalakítást is alkalmazott. Ideszámít Beata Szydło kormányfő lecserélése Mateusz Morawieckire, valamint a további személyi változások azon minisztériumok élén, amelyek döntéseivel szemben fenntartásai voltak az EU-nak. A Białowieża-erdőben történt ritkítással kapcsolatos vitában megjelent egy kifejezett engedmény is. Miután az Európai Bíróság az uniós normákkal ellentétesnek minősítette a védett területen végzett favágást, a varsói környezetvédelmi minisztérium bejelentette, hogy betartja majd a luxemburgi testület végleges ítéletét. Viszont minden jel arra mutat, hogy lengyel részről nem várhatók engedmények az igazságügyi reformmal kapcsolatban.

Borítófotó: Dalia Grybauskaitė államfő fogadja lengyel kollégáját, Andrzej Dudát és feleségét litvánia függetlenségi centerániumán. vilnius kiáll varsó mellett az eu-ban is

Ezek is érdekelhetnek

További híreink