Többször felmerült már az elmúlt évtizedben az a gondolat, hogy változtatni kell az egészségbiztosítási rendszeren. A több-biztosítós modell emlékezetesen nagy port kavart, s a végül meghiúsult bevezetésén kívül egyéb elképzelések is születtek; volt olyan is, amelyik arról szólt, hogy pilotjelleggel kiegészítő egészségbiztosítást vezessenek be, egy meghatározott célterületre fókuszálva. Mindegyik gondolat hátterében a szolgáltatások körének a kibővítése és a többletforrások bevonása állt valamilyen formában.
Gondolkodás természetesen jelenleg is folyik a kiegészítő biztosításokról mint a társadalombiztosítási rendszer egyik új lehetséges eleméről, hiszen a finanszírozás stabilitását az állami egészségügyi rendszerünkben hosszú távon meg kell tartani. Ez volt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgató-helyettesének egyik üzenete egy közelmúltban lezajlott konferencián is. Kiss Zsolt előadása előtt ugyanis többen fölvetették, hogy a kiegészítő egészségbiztosítások rendszerének a bevezetése már „kopogtat az ajtón”, sőt konkrét elképzelésként elhangzott megvalósításának a gondolata. Több más, a biztosítóhoz címzett kérdés és felvetés mellett fontosnak tartotta, hogy beszéljünk a témáról, tekintetbe véve, hogy a szakmai közbeszédben is „közszájon forog”, és félreértésre ad lehetőséget, ha találgatásokra, illetve félinformációkra alapozva beszélnek róla az emberek.
NE LEGYEN KÉTPÓLUSÚ A RENDSZER!
Szakmapolitikai döntés jelenleg nincs a kiegészítő egészségbiztosítások bevezetéséről, de ha esetleg lesz, akkor Kiss Zsolt a körültekintést és az alapos mérlegelést tartja az előkészítés legfontosabb elemének. „Együtt kell gondolkodniuk a szereplőknek, mégpedig azért, hogy a bevezetéssel ne alakulhasson ki olyan struktúra, amely kétpólusúvá teheti az egészségbiztosítási rendszert, vagyis amelyik megosztja az embereket a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben” – emelte ki a Figyelőnek nyilatkozva. A szakember a megoldást a jelenlegi egészségbiztosítási szisztéma megtartása mellett létrejövő, a pluszszolgáltatásokhoz való hozzáférést elősegítő kiegészítő biztosításokban látja. Szélesebb spektrumú hozzáférést biztosíthat például a normál társadalombiztosítási rendszerben még nem teljeskörűen elérhető technológiákhoz, az ápoláshoz vagy bizonyos kényelmi szolgáltatásokhoz. Kiss Zsolt azonban nem szeretné „túlgondolni” a kérdéskört.
Az egyenlő hozzáférés és a fenntartható gazdálkodás garantálása érdekében változatlanul a NEAK-nak kell kulcsszerepet betölteni a rendelkezésre álló források elosztásában. Az alapkezelő azért sem megkerülhető, mert az állami egészségügyi rendszerben maga az állam az, amely szabályozóként kizárólagosságot élvez az ágazat teljes vertikumában. Egy megváltozott, akár csupán bővített helyzetben is új, korrekt, minden szereplő számára elfogadható és betartható játékszabályokra van szükség – éppen az egyenlő hozzáférés miatt.
Ezt úgy lehet könnyen elképzelni, mint egy vasúti jegyet, amely minden embernek a rendelkezésére áll mondjuk egy közepes komfortfokozatú kocsiban. Kiegészítőt bárki válthat az első osztályra is, ha úgy akarja. A vonat minden utast elvisz a célállomásra, bármelyik kocsiban is utazik, ám az első osztályon lévőket sem viszi oda, ahová nem vezet sínpálya, a vasúti jegy pedig nem váltható repülőjegyre. Nem fordulhat elő olyan helyzet – erősítette meg a főigazgató-helyettes –, hogy a kiegészítő biztosítás rendszerének a keretében háttérbe szoruljon a normál biztosítottak ellátása.
Ugyanilyen lényeges kérdés az egységes nyilvántartás. Kiss Zsolt ezt nagyon fontosnak tartja, mert e nélkül könnyen felbukkanhatnak azok a jelenségek, amelyek jelenleg is terhelik a köztudatot a magánellátásnak a közfinanszírozott ellátásban való időnkénti felbukkanása kapcsán. A szakember nem vonja kétségbe a privát szolgáltatások rendszerbeli helyét és szerepét, hiszen a NEAK szemlélete is szektorsemleges: nem az ellátó tulajdonformája, hanem az ápolás minősége az, ami döntő a szolgáltatásvásárlásban. A lényeg mindig a betegellátás biztonsága, a minőség megtartása érdekében pedig – az egységes szabályozási elvek érvényesítésével – meg kell húzni bizonyos határvonalat a privát gondozással kapcsolatban. Az egységes biztosítási keretrendszer tehát a működés és a kontroll szempontjából is kiemelt jelentőségű.
LESZ KONTROLLRENDSZER
Önkéntelenül vetődik fel a kérdés a magánszolgáltatókkal kapcsolatban, hogy vajon a NEAK milyen szerepet játszhat az ellenőrzésükben. Erre valószínűleg az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Tér (EESZT) teljessé válása kínál majd praktikus megoldást. A tér mind az ellátásszervezés folyamatát, mind pedig az információk megfelelő áramlását képes lesz biztosítani, és idővel lehetővé teszi az adatok széles körű elemzését, valamint egy intelligens kontrollrendszer bevezetését. A NEAK emellett felkészült arra is, hogy a szolgáltatási térben, meghatározott időintervallumok szerint visszacsatolást nyújtson majd a betegeknek az ellátásról.
MARAD AZ EGYSÉGES KOCKÁZATI KÖZÖSSÉG
Az alapkezelő költségvetési adataiból az látszik, hogy egy ember ellátására évente átlagosan 160 ezer forint jut. A szórás persze óriási az életkor és a betegségek struktúrája szerint. Harmincéves korban például az egy betegre jutó átlagos igénybevétel 47 ezer forint – miközben a befizetés jelentős –, ugyanez hetvenesztendősen átlagosan már 300 ezer.
Az igénybevétel ilyen nagy mértékű szórása, a transzferek biztosítása homogén rendszerrel oldható csak meg. Ez is indoka az egységes kockázati közösség megtartásának. Fontos hangsúlyozni a magán- és a szolidaritási biztosítás közötti alapvető különbözőséget. A privát biztosítási rendszerben a díj a beteg várható rizikójának megfelelően differenciált, miközben ez a társadalombiztosítási struktúrákban jellemzően a jövedelemtől függ, az igénybevétel mértékét pedig az egészségügyi ellátás iránti szükséglet határozza meg.
Borítófotó: Flashmob Pécsett az egészséges íny napján. Az egészségbiztosítási rendszer átalakítását nem villámgyorsasággal, hanem átgondolt stratégia alapján lehet csak levezényelni
