Donald Trump elnökké választása előtt fagypontra jutottak az amerikai–orosz kapcsolatok. A kampány során, valamint utána nem sokkal felbukkantak ugyan olyan feltételezések, amelyek szerint Trump és Putyin orosz elnök viszonya kifejezetten jó lesz, ám jelenleg nagyon kevés jel mutat erre.
Moszkvát felbátoríthatják az ameri-kaiak Szíria-politikájának cikcakkjai. Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete március végén kijelentette: „Már nem prioritás számunkra, hogy ott üljünk és arra összpontosítsunk, hogyan tehetjük ki Aszadot.” Trump április elején 180 fokos fordulatot téve kijelentette: „Az Idlib tartományban végrehajtott vegyifegyver-támadás megváltoztatta Aszaddal kapcsolatos álláspontomat.” Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, egyelőre nem ismert. Még az elnökhöz közel álló Fox News kommentátora is figyelmeztet, hogy amerikai szárazföldi erők bevetése egy „nyílt végű”, beláthatatlan idejű és kimenetelű konfliktusba viheti az Egyesült Államokat. Washington nem valószínű, hogy megkockáztat egy ilyen típusú beavatkozást.
AZ AFGÁN HELYZET
Szíria azonban csak az egyik eleme az amerikai–orosz ellentétek kiéleződésének. Nyugati források arról számolnak be, hogy Moszkva – egy az egyben átvéve a CIA 1980-as évekbeli taktikáját – fegyvereket szállít az afgán táliboknak, s vannak arra utaló jelek, hogy kiképzőkkel is támogatják a kormányellenes erőket. Az orosz taktikai lépés mögött az oszd meg és uralkodj szándék is felsejlik, hiszen a tálibok és a velük szövetséges iszlámalapú mozgalmak mértékadó források szerint szemben állnak az Iszlám Állammal. Így Afganisztánt jelenleg több nagyobb hatalmi csoportosulás ellenőrzi: az Egyesült Államok és a nyugati koalíció támogatását élvező kabuli kormány, a tálibok, valamint az Iszlám Állam. Még megemlíthetjük a csendben, de erőteljesen növekvő kínai katonai jelenlétet az ország keleti határain. Ez Kabul és Peking érdekeit egyaránt szolgálja, célja az iszlám szélsőségesek kiiktatása. Ötödikként Oroszország bukkan fel ismét a számára az 1979–89-es háborúból jól ismert terepen.
Washington persze kénytelen reagálni Moszkva nyomulására. Azzal vádolják az oroszokat, hogy megsértik a rövidebb és közepes hatótávolságú rakéták betiltásáról 1987-ben kötött úgynevezett INF-szerződést. Vlagyimir Putyin tíz évvel ezelőtt már figyelmeztette Washingtont, hogy Oroszország kivonul az INF-szerződésből, ha a NATO folytatja a keleti előrenyomulást, és európai rakétavédelmi rendszert telepít az orosz határok mentén – ez napjainkra befejezett tény. Moszkva ugyanekkor – 2007 végén – felmondta részvételét az Európában állomásozó hagyományos fegyverzetekről, erőkről, azok kontrollált mozgásáról 1990-ben kötött CFE-egyezményben.
Amerikai felderítők 2015 végén, amikor az orosz légierő már légi csapásokat hajtott végre Szíriában, felfigyeltek arra, hogy szokatlan formájú, a lopakodó (Stealth) légi járművekre emlékeztető cirkálórakéták jelentek meg Moszkva Tu–160-as stratégiai csapásmérő repülőgépeire felfüggesztve. Később az orosz védelmi minisztérium is megerősítette ezt. Mit akarhattak vajon az oroszok ilyen ultramodern fegyverekkel az Iszlám Állam ellen, amelynek sem légiereje, sem számottevő légvédelme nincs, s amely ellen elégségesek lettek volna az olcsóbb és egyszerűbb szabadesésű bombák? A Kremlnek két indoka lehetett erre. Egyrészt éles helyzetben kipróbálni ezeket az új fegyvereket, másrészt demonstrálni, figyelmeztetni az amerikaiakat, hogy ilyen eszközeik is vannak.
FELMONDOTT EGYEZMÉNYEK
A korábbi években, a hidegháború lezárásának időszakában mindkét fél arra törekedett, hogy elsősorban azokat az atomfegyver-hordozó fegyverrendszereket korlátozza, amelyek nagyon gyorsan elérik az ellenfél területét – nem hagyva elég időt az esetleges műszaki hibából, téves utasítások alapján kilőtt rakéták megsemmisítésére, az indítási parancs visszavonására. Nem hivatalosan harminc–negyvenöt perc repülési időt jelöltek meg alsó határként. A már említett INF-szerződés olyan fegyverrendszereket tiltott be, amelyek 15-17 perc alatt elérték az ellenfél területén kijelölt célpontokat – Európában. Ma már ez is a múlté. Az Egyesült Államok új koncepciót fejlesztett ki, a gyors globális csapásmérést (PGS), amellyel egy órán belül remélik megsemmisíteni az ellenfél csapásmérő eszközeit. Moszkva hasonló terven dolgozik. Mind az amerikai, mind az orosz változat elmossa a különbséget a hagyományos és az atomfegyverek alkalmazásában, ezzel fokozva a bizonytalanságot.
Mindeközben folytatódik a hidegháborút lezáró orosz (szovjet)–amerikai fegyverzetkorlátozó egyezmények eróziója, ami ismét aggasztóan megnöveli a feszültséget Oroszország és a Nyugat között. Tizenöt évvel ezelőtt az Egyesült Államok egyoldalúan felmondta a SALT 1 stratégiai megállapodás szerves részét képező ABM (rakétaelhárító rendszerek korlátozása)-paktumot. A Kreml most a másik alapegyezményt, az INF-et vonja kétségbe. Jelenleg a hetvenes évek elején kezdett enyhülési politika vívmányaként megkötött vagy kidolgozott hat, stratégiai nukleáris fegyverzetre vonatkozó megállapodásból, tervezetből csak egy, az „új” Start van érvényben, és az is négy év múlva lejár – miközben a háborús veszély nő.
Aszad célkeresztben
Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerint a szíriai Aszad-rezsim megdöntése a Trump kormány kiemelt célja. Washington a napokban 59 Tomahawk rakétával támadta Aszad állásait, miután bizonyítva látta, hogy a kormánykatonák civileket támadtak meg vegyi fegyverekkel.
