Ha tartja a kormány az Országgyűlés őszi törvényalkotási menetrendjét, még az idén elfogadhatják a képviselők a pszichológusok kamarájának a létrehozásáról szóló törvényt. Ez azonban korántsem biztos, hiszen ez a „tétel” már a tavaszi, sőt a múlt évi parlamenti programban is szerepelt, mégsem került rá sor. Információink szerint azért nem, mert a kormányzatban sem alakult ki egységes álláspont a kérdésben. Erre utal egyebek mellett az is, hogy bár a normaszöveg már tavaly tavaszra elkészült, elvileg úgynevezett közigazgatási egyeztetés nyomán, a kabinet többször is visszadobta, mondván: csiszolásra, átdolgozásra szorul. Az egyik tavaszi kormányinfón pedig Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter homályosan utalt arra, hogy nem érdemes egy jogszabályi szöveget beterjeszteni, ha kétséges, hogy meglesz-e az elfogadásához szükséges többség.
KÉPVISELETI CÉLOK
Ez vélhetőleg azt jelenti, hogy még az egyébként rendre egységesen szavazó kormánypárti frakciókból sem feltétlenül áll mindenki az elképzelés mellett.
Legalábbis egyelőre. A kamara kialakítását ellenzők részéről ugyanis mostanában már az az egyik legfőbb érv, hogy a normaszöveg nem stimmel, alapvetően azzal van a gond, nem önmagában az eredeti elképzeléssel. Többen, akik nyilvánosan is vállalják a tervezet kritikáját, korábban az ötlet mellett voltak.
De miről is van szó pontosan? A pszichológuskamara nem tegnapi ötlet, nem is a 2010-es kormányváltás után került napirendre, egyes szakmai körök évtizedek óta pedzegetik ennek szükségességét. A támogatóknak külön internetes felületük is van, amely szerint „a szakma képviselőinek és a kliensek érdekének védelmében szeretnénk növelni a pszichológia szakma társadalmi presztízsét, megerősíteni a kapcsolatot a társfoglalkozásokkal a szakmák metszéspontjain, és világossá tenni az elhatárolódásokat az áltudományoktól”. Ez utóbbi kitétel jelent meg úgy a sajtóban, hogy a kamara védelmet jelentene az úgynevezett sarlatánokkal szemben, akik jogosulatlanul árulnak szolgáltatást, magukat kvázi pszichológusnak feltüntetve.
Vargha András, a Magyar Pszichológiai Társaság volt főtitkára szerint azonban mégsem ez az elsődleges oka annak, hogy szükség lenne az orvosokéhoz vagy éppen a mérnökökéhez hasonló hivatalos köztestületre. „A szakma számára szeretnénk kialakítani egy olyan képviseleti szervezetet, amely ugyanakkor a működésével nyilván gyengítené az úgynevezett sarlatánok ténykedését. Pontosan meghatározná ugyanis, ki az, aki pszichológusként bármilyen szolgáltatást nyújthat, legyen szó iskolában, kórházban, terápiás eljárás során, munkahelyen vagy akár börtönben dolgozó kollégáról” – magyarázta egy interjúban, kiemelve: a kamara ugyanakkor létrehozna egy közhiteles nyilvántartást is, amelyben minden olyan pszichológus szerepelne, aki praktikusan ebből a munkából él. Csak azok esetében lenne ugyanakkor kötelező a tagság, akik pszichológiai szolgáltatást nyújtanak. Tagság nélkül valóban nem lehetne – úgymond – rendelni, de egy egyetemi oktatónak például nem lenne kötelező belépnie. További érv: Magyarországon huszonegy hivatásnak van kamarája, a pszichológusoknak pedig többek között Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban vagy éppen Horvátországban. És még valami: a hazai képzőhelyek valamennyien a testület létrehozásának a terve mellett állnak, erről közös nyilatkozatukban a kormányt is tájékoztatták.
NEM ÚJ ÖTLET
Különösen a klinikai szakpszichológusok protestálnak a tervek ellen. Ők 2011 óta, hosszú lobbitevékenység nyomán immár a Magyar Orvosi Kamarához tartoznak, s így most komoly érdekvédelmi képességekkel rendelkeznek. Ők nincsenek kevesen: alsó hangon is ezerháromszázan, ami a nagyjából ötezer fős hazai pszichológustársadalom igen jelentékeny részét jelenti.
A kifogásokat a témában többször nyilatkozó Urbán Éva, a klinikai szakpszichológiai és pszichoterápiás klinikai szakpszichológiai szakterület minőségügyi szakmai vezetője foglalta össze egy minapi, nyilvános fórumon. Szerinte jogbizonytalanság miatt a törvénytervezet alaptörvény-ellenes, ráadásul az egész javaslat már ott kisiklik, hogy nem sikerült benne világosan meghatározni a pszichológusi tevékenység kereteit. Ezt Urbán elmondása szerint egy parlamenti válaszában Rétvári Bence államtitkár is elismerte, amikor jelezte: a törvény nem változtatna a működés tartalmán vagy keretein. Hovatovább jelenleg is számos jogszabály alapján végezhetik csak tevékenységüket a valódi szakemberek. A klinikai szakpszichológusoknak például van működési engedélye, amelyet online le is lehet ellenőrizni, a pszichológus cím használata pedig jelenleg is jogszabályok által kijelölt módon történhet csak meg. Urbán Éva már korábban felvetette: az áltudományos kóklerek ellen a büntető törvénykönyv szigorítása, a szankcionálás lehetőségének a megteremtése hatásosabb fegyver lenne.
LESZ ELLENÁLLÁS
Azt a problémát ugyanis, hogy tényleg vannak úgynevezett auragyógyítók és gátlástalan, a nem elég óvatos embereket anyagilag is lehúzó kuruzslók a piacon, ez a jogszabály nem oldaná meg, hiszen ők pont nem lennének a kamara tagjai, így szankcionálni sem lehetne őket – érvelnek az elképzelés ellenzői, akik korábban aggályaikat Lázár Jánoshoz és Balog Zoltánhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a vezetőjéhez is eljuttatták. Harmatta János, a Pszichoterápiás Tanács elnöke az említett fórumon még azt is felvetette, hogy egyenesen „túlterjeszkedő” a jelenlegi törvénytervezet, inkább szakágazatonként lenne értelme kamarákat létrehozni, ahogy mondjuk a jog világában is történt: nem egységes jogászkamara van, hanem tevékenységek szerint alakítottak külön ügyvédi, bírói, ügyészi testületeket.
Hogy mi lesz a történet kifutása, megjósolhatatlan, ám szigorúan politikai szempontból nem tűnik észszerűnek, hogy a Fidesz a választási kampány élesedése közepette újabb frontot nyitna egy tisztán szakmai, mégis kissé átpolitizálódott témában. Mindazonáltal informá-cióink szerint legkésőbb az ősz folyamán, de lehet, hogy már augusztusban egyfajta online társadalmi egyeztetést folytat le a humántárca, hogy felmérje az elképzeléssel kapcsolatos lakossági véleményeket. Ez nem újabb nemzeti konzultáció lenne, sokkal inkább hasonlítana az állami bürokráciacsökkentés során több alkalommal is megszervezett felmérésekre.
