Most azonban olyan fordulópont érkezett el, amely új lehetőségeket kínál az iparág számára. A következő évtizedben várhatóan átalakul a globális feldolgozóipar, új technológiák lépnek be – ezek az USA cégeinek is módot adnak arra, hogy újjáépítsék magukat.
Becslések szerint a szektor amerikai vállalatai által megtermelt hozzáadott érték 2025-re 20 százalékkal, 530 milliárd dollárral emelkedhet. Nézzük át azokat a tényezőket, amelyek segíthetik a szegmenst a fejlődésben. Ezek: a bővülő kereslet, a friss technológiák, valamint a globális beszállítói hálózatok átalakulása.
NÖVEKVŐ IGÉNY
Az Egyesült Államok továbbra is a világ egyik legvonzóbb piaca marad. A gépek, berendezések és építőipari felszerelések, anyagok iránti kereslet várhatóan nő. Az állami beruházások jelenleg ötvenéves mélyponton vannak – ez nem tartható fenn hosszú távon. A lakossági kereslet összetétele változik. Az amerikai „átlagfogyasztó” egyre inkább csak statisztikai fogalom. Az igények diverzifikálódnak, mindinkább az olcsó, de jó minőségű árukat, a változatos termékpalettát preferálják. Megszűnt az elmúlt évtizedeket jellemző uniformizálódás.
A belföldi piacokon túl a feltörekvő országok kereslete is élénkül. A következő tíz évben nagyjából egymilliárd ember ér el olyan jövedelmi szintet – főleg Indiában és Kínában –, hogy jelenlegi fogyasztási szintjét mennyiségben és minőségben is jelentősen növelni tudja. A feltörekvő országok fogyasztása 2025-ig 30 000 milliárd dollár körüli összegre emelkedhet. Ezekre az államokra szintén jellemző az uniformizációs időszak vége. Afrikában, Brazíliában, Indiában, Kínában eltérő igények jelennek meg, így ezekkel pontosan tisztában kell lenni, a feldolgozóipari cégeknek ennek megfelelő komplex termékstruktúrát kell kialakítaniuk. A mai árucikkek életciklusa lerövidült, a vásárlók nagyobb választékot és egyedibb termékeket akarnak.
VÁLTOZIK A TECHNOLÓGIA
A bővülő és változatosabb fogyasztói igényeket új technológiák elterjedése lesz képes kielégíteni. Az ipar 4.0-nak nevezett irány számos összetevőből áll. Felhasználja a rendelkezésre álló felhasználói adatokat, vásárlási szokásokat, elemzi ezeket, fogyasztói csoportokat hoz létre. Új irányzatok jelennek meg az ember és a gép együttműködésében, ilyen például a kiterjesztett valóság. Képzeljünk el egy digitális szemüveget, amelyre folyamatosan érkeznek az adott termelési folyamathoz szükséges információk. Az automatizáció, a robottechnológia elterjedése csökkenti a termelési költségeket, lehetővé teszi a termékskála minőségi és mennyiségi bővítését, az áru személyre szabását.
A „tárgyak internete”, az egymással digitális kapcsolatban álló berendezések közötti kommunikáció valós idejű adatokat képes szolgáltatni az egyes gyártóberendezések között. Mindez a termelés hatékonyságát javítja. Közvetlen, valós idejű összeköttetés jöhet létre az előállítás és az értékesítés között. Csökkennek a raktárkészletek.
Mindez oda vezet, hogy a hagyományos üzleti modellek átalakulnak, kibővül a cégek tevékenységi köre. Nézzünk példákat erre. Egy repülőgépgyártó például bérbe adja a gépeit, pilótákat biztosít hozzá, megszervezi a tankolást, az adott utat – gyakorlatilag belép a légitársaságok piacára. Az egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-gyártó, a John Deere olyan szenzorokkal szereli fel a járműveit, amelyek például valós idejű meteorológiai adatokat szolgáltatnak, vizsgálják és azonnal kiértékelik a talaj állapotát, s megoldást javasolnak a műtrágyázásra vagy az öntözésre.
A robotok, az automatizálás elterjedésével csökken a termékegységre jutó bérköltség különbsége az Egyesült Államokat és a világ többi részét tekintve. Egy robot ugyanannyiért dolgozik Kaliforniában vagy Pekingben. Így egyre inkább megéri majd a korábban az olcsó munkaerőre alapozott termékláncot visszavinni az USA-ba. Az előállításhoz szükséges olcsó energia az amerikai palagáz és palaolaj révén rendelkezésre áll. A világszerte kiépített beszállítói láncok így lerövidülnek, megváltozik a termelés és az értékesítés szerkezete.
SZCENÁRIÓK
Az amerikai feldolgozóipar 2015-ben 2,2 ezer milliárd dollár értékben termelt. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor ez a szektor a következő tíz évben 350 milliárddal növelheti az általa megtermelt hozzáadott értéket.
Egy ennél kedvezőbb forgatókönyv azzal számol, hogy az ágazat GDP-je eléri a 3000 milliárd dollárt, ami, mint fentebb írtuk, 530 milliárdos növekményt jelent a 2015-ös szinthez képest. Ehhez az szükséges, hogy a szektor „teljesen” kihasználja a technológia és a keresletbővülés által kínált lehetőségeket. A legnagyobb növekedési tér az autó- és a repülőgépiparban mutatkozik.
Ha a legkedvezőbb szcenárió valósul meg, akkor az amerikai feldolgozóipar 2,4 millió munkahelyet hozhat létre. Ez megdobja a szolgáltatások iránti keresletet – további egymillió munkahelyet eredményezve –, és ezen keresztül növeli a GDP-t. (Az amerikai bruttó hozzáadott érték körülbelül kétharmadát a lakossági fogyasztás adja.) Mindez tehát összességében 3,3 millió új munkahelyet és 700 milliárd dolláros GDP-növekményt hozhat.
ELÖREGEDŐ MUNKAERŐ
Az amerikai kkv-szektor talpra állításában fontos szerepe van a márkahűség akár államilag is támogatott erősítésének. Az Egyesült Államok vállalatainak kevesebb mint egy százaléka exportálja termékeit, ami a fejlett ipari országok körében meglepően kis arány. Szükség lenne egy kkv-k számára kifejlesztett exportösztönző hitelrendszer kiépítésére is.
Az amerikai kis és közepes cégek jellemzően lassan állnak át a digitalizációra. Ez meg is látszik termelékenységük alacsony bővülésében. Az ipari robotok alkalmazása, elterjedése lényegesen visszafogottabb, mint például Németországban, Japánban vagy Dél-Koreában. Az autóipar és az elektronika még viszonylag jól áll ezen a téren, de a fém- és az élelmiszer-feldolgozásban komoly lemaradás mutatkozik.
A feldolgozóipari cégek, főleg a fejlett technológiát használók, gyakran panaszkodnak munkaerőhiányra. Ha a jelenleg trendek maradnak fenn, a helyzet még rosszabb lesz. A szektor munkaereje elöregedőben van. Például a repülőgépgyártásban dolgozók átlagos életkora ötven év.
A pénzügyi nehézségek, a részvényesek-tulajdonosok rövid távú profitra koncentrálása miatt az USA feldolgozóipara az elmúlt években elsősorban a költségcsökkentésekre koncentrált. Egy átlagos amerikai üzem 1980-ban 16 éves volt. Ma a középérték 25 esztendő. A gyáron belül a géppark átlagéletkora 1980-ban hét év volt, ma kilenc. Ahhoz, hogy ez javuljon, évente mintegy 115 milliárd dollár beruházásra lenne szükség. Persze jelenleg is futnak programok a kkv-k tőkéhez juttatására, ezek azonban más országokéihoz képest szerényebb volumenűek.
Borítófotó: Dínócsalád Amerikában. Újra felemelkedhet a középosztály (fotó: Mario Anzuoni/Reuters)
