Aggódó ázsiai szövetségesek fogadták Donald Trumpot az amerikai elnök eddigi leghosszabb külföldi útján. Vajon az „America first!” (Amerika az első!) jelmondat azt is jelenti, hogy Washington nem fordít kiemelt figyelmet a térségre? Trump körútja ezt a kétséget igyekezett eloszlatni. Az USA első embere Vietnamban részt vett az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozott. Utóbbi egyoldalas, a nemzetközi sajtóban megjelent cikkben ecsetelte Moszkva szerepének a fontosságát a régiós kereskedelemben. Az írásban egy árva szóval sem utal Trumpra vagy az Egyesült Államokra. Az amerikai elnök öt országot (Japán, Dél-Korea, Kína, Vietnam, Fülöp-szigetek) felölelő, csaknem kéthetes útjának vitathatatlan súlypontja a közvetlen háborús veszély
miatt Dél-Korea volt.
KOREAI KARDCSÖRTETÉS
Trump egyik első intézkedéseként félbeszakította az amerikai szerepvállalást a Csendes-óceáni Partnerségben (TPP), a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetének a létrehozását célzó projektben. Most felkereste ugyan a kezdeményezés legfontosabb országait, ám azok a 13 napos látogatás után sem tudják, hányadán is állnak Washingtonnal.
Az amerikai elnök Dél-Koreában, a parlament előtt mondott beszédében ugyan egy fokkal visszavett korábbi, éles hangú retorikájából, de nem zárta ki a katonai csapásmérés lehetőségét sem az észak-koreai rezsim ellen. Tárgyalóasztalhoz hívta a Kim-dinasztia immáron harmadik leszármazottját, a phenjani rezsim vezetőjét, Kim Dzsongunt. Ugyanakkor figyelmeztette: ne becsülje le az Egyesült Államokat, mert Washington türelme nem gyengeségből ered. Ez utóbbi megjegyzését nyomatékosítja az Észak-Korea körül összevont hatalmas amerikai katonai erő szárazföldi, légi és haditengerészeti komponensekkel.
Korábban az USA stratégiai légiereje ez idő szerint egyetlen nem nukleáris fegyverrendszerével, a B–1B bombázókkal gyakorlatozott az észak-koreai határ mentén. Ezzel jelzett Phenjannak, hogy nem akar atomfegyver-konfliktust. Az elmúlt időben azonban megjelentek a térségben az amerikai stratégiai légierő leghatékonyabb fegyverrendszerei, a B–2-es bombázók. Ezek közül néhány elegendő lenne, hogy az egyenként hordozott többtucatnyi B–61-es hidrogénbombák két változatával (a bunkerromboló 11-esekkel és a környezetre tartósan kisebb sugárzásterhelést jelentő 3–4-esekkel (a „neutronbombákkal”) Észak-Korea valamennyi fontos célpontját semlegesítse.
Ezért óriási árat kellene fizetni, emberek millióinak a halálát okozná. És a távol-keleti ország hegyeiben telepített atomrakéta-támaszpontok elleni bunkerromboló bombákkal (amelyek még a legutóbbi, alagutak beomlását okozó észak-koreai nukleáris bombánál is erősebbek) végrehajtott támadássorozat kiszámíthatatlan tektonikus mozgásokat, földrengéseket is kiválthatna. Mindezek veszélyeztetnék Észak-Korea két nagy közvetlen szomszédját, Kínát és Oroszországot. Emiatt is fogadta annyi ellentüntető Szöul-ban az amerikai elnököt. A dél-koreaiak jelentős része attól tart, hogy a keményvonalas amerikai álláspont fegyveres konfliktushoz vezet északkal, amelynek a déliek isszák meg a levét.
MOSOLYDIPLOMÁCIA
Trump Pekingben ugyan mosolydiplomáciával indított, és a két ország cégeinek 250 milliárd dolláros üzletkötésével igyekezett megalapozni a hangulatot, de arra akarta rávenni a kínai vezetést, hogy gazdaságilag teljesen szigetelje el Észak-Koreát. Ugyanezt szorgalmazta az orosz elnökkel a vietnami Ðá Năngban folytatott megbeszélésén is. Nem ért célt. Igaz, az amerikai elnök által kért lépések jóval túlmennek a sokak által erőtlennek tartott ENSZ-embargó-szigorítás keretein. És sem Peking, sem a Kreml nem érdekelt a phenjani krízis katonai megoldásában. A várható menekültáradaton túl az esetleges nukleáris szennyeződés – és mindenekelőtt egy Amerika-barát új Észak-Korea létrejöttének a kilátásai – rendkívül óvatossá teszik Kínát és Oroszországot. Peking egyre izmosodó globális vezetői ambíciói érlelik a konfliktust az Egyesült Államokkal. A jelenlegi felállásban ez a csendes-óceáni térség feletti katonai versenyfutásban érhető tetten leginkább.
ÐÐá Năngban, abban a közép-vietnami nagyvárosban, ahol ezelőtt több mint fél évszázaddal az amerikai tengerészgyalogosok partra szálltak az Észak-Vietnammal vívott háborúban, most újabb, az észak-koreainál nem kevésbé nyugtalanító konfliktus parazsa izzott fel. A Dél-kínai-tengerről van szó, amelynek a nyolcvan százalékát Peking a saját területének tekinti, és ezt alátámasztandó támaszpontokat, mesterséges szigeteket épít. Ez a politika, amelyet Washingtonban területi terjeszkedésnek és a világkereskedelem egyik kulcsfontosságú tengeri útvonala veszélyeztetésének tartanak, ütközik az amerikaiak szabad hajózást követelő nézeteivel. Szinte naponta jönnek hírek kínai és amerikai katonai repülőgépek kakaskodásáról. Az USA hadiflottájának a térségben jelen lévő hajói egyre gyakrabban hajtanak végre demonstratív Fonop-műveleteket (a haditengerészek szakzsargonjában: Freedom of Navigation Operation – a hajózás szabadságát demonstráló misszió) a kí-naiak által elfoglalt parányi dél-kínai-tengeri szigetektől látótávolságban hajózva. És ez esetben a konfliktus nem egy magányos észak-koreai diktátorról szól. A világ legnagyobb, roppant dinamikusan növekvő gazdaságának egyre korszerűbb hadihajói néznek farkasszemet a világ óceánjait ma még uraló amerikai haditengerészettel. (Az Egyesült Államok haditengerészeti doktrínájáról lásd következő cikkünket.)
JELZÉSÉRTÉK
Kína igyekszik felmorzsolni a csendes-óceáni térség jó néhány állama és az USA együttműködését. Pekingnek ez már részben sikerült a Fülöp-szigetekkel, ahol megingatta Rodrigo Duterte korábban szilárdnak hitt Washington-szimpátiáját. Ezt diplomáciai és gazdasági eszközökkel (hitelekkel, beruházásokkal, kínai turistautak támogatásával) érte el. Donald Trump ezért is választhatta a szigetországot az öt meglátogatott célország egyikéül.
Peking malmára hajtja a vizet Washing-ton TPP-ből történő kivonulása – amelyet az Egyesült Államok katonai jelenlétének a fenntartása, az óceánok ellenőrzésének a hegemóniáját megerősítő amerikai magatartás aligha képes ellensúlyozni. A régió országait erősen aggasztja Kína egyre növekvő befolyása az ázsiai csendes-óceáni térségben. Ahhoz azonban, hogy ezt meggátolják, az USA-nak erősebb lépéseket kellene tennie.
Jelzésértékű, hogy Kína és Vietnam, az a két ország, amely a hetvenes évek végén még rövid ideig ugyan, de háborút vívott egymással, most megállapodott a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos kérdések „barátságos megvitatásában” – szivárogtatták ki Pekingben néhány nappal a Ða Năng-i APEC-csúcs és a Trump-látogatás előtt.
